hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A HÉTEN TÖRTÉNT
A testőr is vallomást tehet

1998. 07. 25.
A Monica Lewinsky kontra Bill Clinton ügyben csütörtökön bíróság elé állították az amerikai elnök első számú biztonsági őrét, Larry Cockellt. Az Egyesült Államokban eddig az volt a bevett gyakorlat, hogy a bíróságok nem idézhették be tanúvallomásra a biztonsági szolgálatot teljesítőket. Az ügy vezetésével megbízott független vizsgálóbírónak, Kenneth Starrnak azonban sikerült megszereznie ezt a különleges jogot. Starr úgy véli: ha hasznos információhoz jut, az megéri a sok kritikát és kellemetlenséget is. A vizsgálóbíró népszerűsége amúgy a mélyponton van, személyes jó hírének és a per folytatásának elvesztése is fenyegeti. A Time magazin megjegyzi, hogy Starr legújabb lépésével az elnök védelmére felesküdött biztonsági őröket két lábon járó lehallgatókészülékké alacsonyítja le. A Fehér Háznak pedig sikerült elérnie, hogy magát a vizsgálóbírót is vizsgálat alá vessék, mivel állítólag törvényellenesen szivárogtatott ki információt a sajtónak. (CNN–Time)

Megmenekült az elnök

Merényletet követtek el csütörtökön a csecsen elnök, Aszlan Maszhadov ellen. Az
elnök páncélozott járművét távirányítású autóbombával robbantották fel. A
felcsapó lángokban az elnök testőrsége és az utcán közlekedő autók súlyosan
megsérültek, Maszhadovnak azonban sikerült épségben kimenekülnie az égő autóból.
A merényletet valószínűleg a szélsőséges iszlám vahabiták követték el. A
feszültség azután éleződött ki Csecsenföldön a kormány és a vahabiták között,
miután Maszhadov "hadjáratot" indított az iszlám fundamentalista csoport ellen. A
vahabiták a saria, vagyis az iszlám törvénye alapján működő állam
létrehozásáért harcolnak. Soraik között számos gerillaharcos van, akik még az
1994–96-os orosz–csecsen háború idején érkeztek különböző iszlám
országokból. A merénylet feltehetően annak a múlt heti akciónak a megtorlása, amely
során Maszhadov kormányerői szétverték a vahabiták két csoportját. Maszhadovot
egyébként tavaly választották meg Csecsenföld elnökévé, ám eddig nem sikerült
visszaszorítania az országban burjánzó bűnözést és a gyakori emberrablásokat. (AP)


Parlament vagy börtön

Hétfőn Jean-Marie Le Pen, a francia Nemzeti Front elnöke bejelentette, hogy
megkezdik az 1999-es európai választások előkészületeit. A pártvezér
valószínűleg nem indulhat a választásokon, mivel idén áprilisban két évre
megvonták tőle a választhatóság jogát, valamint háromhavi felfüggesztett
börtönbüntetésre ítélték. Mint emlékezetes, Le Pen az 1997-es választási
kampányban rátámadt a később megválasztott Anette Peulvast-Bergeal szocialista
képviselőjelöltre. A szélsőjobboldali párt vezetője fellebbezett ugyan a
bírósági végzés ellen, a döntés azonban csak szeptember végére várható.
Amennyiben Le Pen a választásokon nem indulhat, a front jelöltje felesége, Jany lesz.
Jelölését a családi szál erősítése miatt párton belül bírálták, s egy másik
jelölt, Bruno Megret neve is felvetődött. Le Pen szerint – miközben őt elítélik
– Franciaország nemcsak hogy képtelen betartatni saját emigrációs törvényeit,
hanem ráadásul törvényesíti is az illegális bevándorlásokat. "Franciaország
olyan országgá vált, ahol a törvényt megcsúfolják, és teljesen nyitva áll a
bevándorlók inváziója előtt"– állította Le Pen. (Le Monde)


Vizsgálat Jelcin ellen

Július 27-ére tűzte ki az első nyilvános meghallgatás időpontját az orosz
alsóház bizottsága, amely a Borisz Jelcin elnök vád alá helyezését és
posztjáról történő elmozdítását célzó indítványt vizsgálja. A testület
hétfőn tartott ülésén az öt vádpontból az elsőt vette szemügyre. Ennek alapján
hazaárulással vádolják az orosz államfőt, amiért 1991-ben részt vett a
Szovjetunió széteséséhez vezető belovezsszki megállapodás kidolgozásában és
aláírásában. A vádló szerepében Anatolij Lukjanov és Viktor Iljuhin kommunista
párti képviselők szorgalmazták, hogy végezzenek felmérést a Szovjetunió
szétbomlása következtében menekültté vált emberek számáról. Számításaik
szerint mintegy 10-12 millió ember válhatott menekültté, amit a belovezsszki
megállapodás súlyos következményének tekintenek. A liberális Jabloko frakció
hangsúlyozta, hogy a bizottságnak nem feladata a politikai értékelés. Mindössze azt
kell kiderítenie, hogy kitervelten írta-e alá Jelcin a megállapodást, és tudatában
volt-e a várható súlyos következményeknek. (Hetek)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!