Egymást érik az ünnepek Izraelben. Tel Aviv-i zászlódömping Fotó:
MTI
Bár Samuel Berger nemzetbiztonsági tanácsadó kérésére Gingrich az utolsó
pillanatban lemondta a leendő jeruzsálemi amerikai nagykövetség színhelyének
meglátogatását, Ehud Olmert polgármester meghívását elfogadva jeruzsálemi
városnézése során busza elhajtott a vitatott helyszín és egy másik vitatott
terület, a Kelet-Jeruzsálem közvetlen közelében lévő Har Homa zsidó település
mellett.
A Kneszetben mondott beszédében Gingrich "Izrael egységes és örök
fővárosának" minősítette Jeruzsálemet, majd újságíróknak nyilatkozva
"erőszak szításával" vádolta a Palesztin Hatóságot. Gingrich Bill Clinton
kormányát is megvádolta azzal, hogy a 13 százalékos csapatkivonási javaslatával a
palesztinok pártjára állt.
Newt Gingrich
Jehezkeli: Európának fel kell ébrednie
Interjú a muszlim közösségekbe beépült oknyomozó újságíróval »
Amíg élünk, zenélünk - Beszélgetés Fenyő Miklóssal a rock and rollról
A Made in Hungária című darab 75. előadásán »
Mi lesz az NB1 legértékesebb játékosával?
Interjú Tóth Alexszel, a Fradi válogatott középpályásával »