hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Bearanyozott küldetés
Interjú ifj. Balogh Ferenc zeneszerző-producerrel
Bearanyozott küldetés

Forrás: ifj. Balogh Ferenc

2020. 04. 17.
Az elektronikus zene a komolyzenéből fejlődött ki, és hiszem, hogy Isten ezen a zenén keresztül is meg tud érinteni embereket – mondja ifj. Balogh Ferenc, a Hidden Kingdom frontembere. Küldetés című albumuk aranylemez lett.

Egy 2017-es interjúban, amit Bayer Friderika készített veled, azt mondtad, hogy meglepett a Küldetés című album sikere. Számítottál rá, hogy ez a siker még két év múlva is tartani fog?

– Nyilván az ember reménykedik ilyesmiben, de azért erre nem számítottam. Magyarországon elég nehéz műfaj az instrumentális zene, sokkal gyorsabban és könnyebben lehet eljutni a közönséghez szöveges dalokkal. Természetesen azokat is nagyon szeretem. Nekem is vannak ilyen jellegű dalaim, a Küldetésen is található egy szöveges dal, de az alapvető koncepció az instrumentális zene volt. Nagyon örülök és hálás vagyok az elismerésért. Persze két év kellett hozzá, hogy a lemez bearanyozódjon, de ugyanúgy örülök neki. Itt szeretném megragadni az alkalmat, hogy megköszönjem Németh Sándornak, hogy teret adott ennek a projektnek. Köszönettel tartozom továbbá Dorozsmai Péternek (Tom-Tom records), Kauzál Mártonnak (Patmos Records), Márkus Józsefnek, Bárány Lászlónak, valamint Mándoki Lászlónak, akik az album útját egyengették.

Említetted, hogy az instrumentális műfajjal nehezebben lehet elérni az embereket. Miként lehet egy instrumentális albumba belekódolni egy üzenetet, mondandót szöveg hiányában? Milyen kihívás elé állít ez téged mint zeneszerzőt?

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!