hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Négy gyerek, nulla adó
Interjú Heim Péter közgazdásszal, a Századvég Gazdaságkutató Zrt. elnökével

2010. 05. 28.
A közvélemény jelentős része szerint az ország egy totális politikai, gazdasági, morális válság felé csúszik. Igaz ez?

- Gazdasági szempontból a tények egyértelműen azt mutatják, hogy a világgazdaság teljesítményéhez képest folyamatosan lemaradásban vagyunk. A visegrádi országok között a Világgazdasági Fórum rangsorsa szerint Magyarország 2001-ben még az első helyen állt a versenyképesség tekintetében, mára az utolsó helyre szorult.

A közgazdászok két dolgot figyelnek kiemelten: egyensúlyi állapot van-e egy országban, illetve hogy milyen az adott ország növekedési képessége. Egyensúlyi kérdésben a Bajnai-kormány tevékenysége következtében nem állunk már annyira rosszul, bár óriási az ország eladósodottsága. Nemcsak az állam, hanem a lakosság és a vállalatok is drámaian úsznak a hitelben. A növekedési képességünk is kifejezetten alacsony: Kelet-Európában a gazdasági válság ellenére is 3 és 4,5 százalék között található a növekedési potenciál, míg Magyarországon jó esetben 2 százalék. Egy főre számítva már évek óta az uniós GDP-átlagnak mindössze 60 százalékán stagnálunk. Ez édeskevés a felzárkózáshoz, ez lecsúszást mutat.

Miért nem volt képes az elmúlt nyolc évet meghatározó MSZP ezt a lecsúszást megállítani?

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!