hetilap

Hetek hetilap vásárlás
„Az egyetlen komoly dolog, amit a celeb tehet, az, hogy meghal”
– mondja György Péter esztéta és médiakritikus

2010. 01. 23.
A nézők nem azért fogyasztanak médiaszemetet, mert erre van igényük, hanem azért, mert ezt teszik eléjük. Ha kialakulna egy széles és mélyen tagolt média­piac, amelyben az egyetemes és nemzeti kultúra elemei képeznék a mainstraim vonalat, akkor az olyan nyomasztó műsorok, mint a Benkő feleséget keres, a perifériára szorulnának. Ezt azonban csak megfelelő médiaszabályozással lehet elérni.

Tavaly ősszel az RTL Klubon futott Benkő feleséget keres című perverz műsor nézettségben felülmúlta a konkurensek szinte minden műsorát, mint ahogy korábban a kukkolós valóságshow-k is tömegeket szegeztek a képernyők elé. Az ilyen és hasonló produkciókat joggal sorolják a trashmédia („szemétmédia") kategóriába. Mi az oka, hogy megdöbbentően sokan hajlandók estéről estére szemetet fogyasztani?

- A válasz meglehetősen nehéz, már csak azért is, mert nem könnyű megmondani, hogy mi tartozik a trashmédia kategóriájába. Szemben a fizikai táplálékkal, a szellemi eledeleknél nem lehet egzakt módon meghatározni, hogy azok kire miként hatnak. Persze nem akarom relativizálni a problémát, és azt mondani, hogy akkor „anything goes", vagyis minden mehet, csak jelzem, hogy a határvonalak nem élesek. Megesik, hogy a magaskultúra is zavarba ejtően naturalisztikusan ábrázolja a világban és az emberben lévő rosszat. Vagy egy másik példa: a mulatós zenét kínáló műsorok egy Bartók rádión nevelkedett, művelt zeneszeretőnek vélhetően komoly lelki sérülést okoznak, de ez nyilvánvalóan nem jelentős erkölcsi probléma. Szemben például azokkal a reality műsorokkal, ahol a szereplők kihasználtan nemcsak a maguk, hanem - a producerekkel közreműködve - tulajdonképpen a néző emberi méltóságát is meggyalázzák. Vagy azok a beszélgetős műsorok, ahol kiárusítják az emberek sorsát, nyomorúságát, és az még súlyosabb eset, ha ezt mondjuk egy orvos teszi, hiszen ezzel megszegi a hippokratészi esküjét.

Meg lehet egyáltalán határozni, hogy pontosan mi a szemét?

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!