hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Presser Gábor a konyhában
Piac nélkül semmi a főzés

2004. 08. 22.
Sorra tűnnek el a régi, hangulatos, békebeli piacok, pedig én a kofánál még ma is egyenként válogatom a hagymát, a krumplit, az uborkát. És ahol ezt nem engedik, ott nem is vásárolok. 



Megbecsülöm azt, aki jól tud főzni Fotó: Somorjai L.

– Bejártad szinte az egész világot. Milyen jelleg? éttermekbe, "kifőzdékbe" ülsz be leggyakrabban, és milyen ételekhez vonzódsz leginkább?

– Kíváncsi ember vagyok, szeretem a hasamat, és megbecsülöm azt, aki jól tud főzni. Amennyire vonzanak az ismeretlen emberek, ugyanannyira az egzotikus, ismeretlen konyhák is. A hal a kedvenc ételem, csak a tükörpontyot és a kövér harcsát nem eszem meg.

Soha nem azokba az éttermekbe megyek, ahova a turisták szoktak betérni: mindig oda, ahova a helyiek. Sokszor alig értjük egymást a pincérekkel, mutogatásokkal és különféle rokon nyelvekből összeállított szavakkal értetik meg, hogy mi is az az étel, amit kínálnak az étlapon. Ahol beengednek a konyhába is, ott rámutatok azokra a zöldségekre, tengeri herkentyűkre, amiket meg szeretnék enni, ők meg elmutogatják, hogyan fogják elkészíteni. Nemrég Indiában, egy Goa nev? kisvárosban egy augusztusi délelőtt végigülhettem a konyhában az "ebédcsinálást". Ez egy kunyhószerű, nádfonatos hely volt, még a konyhában is döngölt volt a padló, és mivel közvetlenül a tengerparton voltunk, a szakácscsal kimentünk a halászhoz, és kiválasztottam a halakat.

– A fogast mivel eszed?

– Sült vagy párolt zöldséggel, meg egy jó pohár száraz vörösborral. Durva dolgokat, például aszalt szilvát, szárított gyümölcsöt nem teszek a hal mellé.

– Az utánozhatatlan bajai halászlé csípősen, puha fehér kenyérrel nem hoz lázba?

– De igen. Főleg az, amit Mohácson egy barátom csinál. Abban aztán minden benne van, ami az én gyomromnak kell: többfajta hal, belsőségek, ikra, tészta, fűszerek. Attól olyan különleges, hogy bográcsban főzzük, még télen is.

– Te magad is jó szakács vagy?

– Ha van időm, szeretek főzőcskézni a vendégeimnek. Hogy mit, az attól függ, mi jót találok éppen a piacon. A főzés nálam egy igazi közösségi program, ami azzal kezdődik, hogy kimegyünk a piacra, és mindent összevásárolunk. Én a kofánál még ma is egyenként válogatom a hagymát, a krumplit, az uborkát is. Piac nélkül semmit nem ér a főzés. A hagymánál, a krumplinál, a céklánál ráadásul arra is figyelek, hogy egyformák legyenek.

– Ez miért fontos?

– Gondold el, főzöl egymás mellett egy félkilós céklát meg egy ötdekásat. A kicsi már rég szétfőtt, ám a félkilós belseje még kőkemény. Mellesleg, ha uborkát teszek el, csakis egyforma méretűeket rakosgatok az üvegbe.

– Nyár végén, ősszel mit szoktál még eltenni?

– Többfajta zöldséget savanyúságnak, amiből aztán telente a legkedvesebb barátaimnak is ajándékozok. Ez nekem is jólesik, mert az "édes otthon" érzését erősíti bennem.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!