Láng Györgyöt Tihanyi Péter köszönti nyolcvanadik születésnapján a Gundelben Fotó: Nehéz-Posony Kata
– Sokak szerint nincs még egy ember a világon, aki annyi éttermet, evő-ivó helyet, kafetériát vagy konyhát hozott volna létre, talált ki, álmodott újjá, mint ön. Többek között a patinás Gundelt is.
– Nem néztem utána, de nem lehetetlen.
– Hogy szokott nekilátni egy ilyen munkának?
– Mikor egy hely jövőjét tervezni kezdem, először is a múltját tanulmányozom. Mi az, ami fontos és megtartandó belőle, merthogy megsegíti a jövőt, és mi az a tradíció, hagyomány, amit viszont el kell dobnom, mert inkább teher lesz a nyakamon, olyan nehezék, amitől meg kell szabadulni.
– A Waldorf Astoriában például mit csinált, mi volt a munkája?
– Többek között nekem kellett ellátnom a hírességek, királyok, szultánok és a kíséretük – gyakran százfős – fogadását, elhelyezését, menüjét és partijait, szóval mindent. Szerettem ezt a munkát, de csak az tudja ezt jól végigcsinálni, akiben egy tudós agya egy művész szívével, egy használtautó-kereskedő leleményességével és egy hosszútávfutó energiájával párosul. Arra is ekkor jöttem rá, hogy az emberismeret nem tudomány, hanem művészet.
– Mi a kedvenc étele?
– A levesek. Bármilyen leves egy darab kenyérrel. Leginkább a nagymosás napi köménymaglevest szeretem buggyantott tojással. Ezt olyankor főzte édesanyám, amikor a sok munka miatt nem volt ideje. De a libatöpörtyűt vagy a libamájat is meg tudnám enni akár mindennap, utána egy jó kis krumplis cvekedlivel.
– Ön nyolcvanévesen is olyan, mint egy őszinte, mosolygós, mindenre rácsodálkozó gyerek. Mi a receptje?
– Megmondom magának. Végy egy Simon társaságot (Simon a tizenhét éves fiam), tégy hozzá egy adagnyi Gigi pezsgőt (ő a hatéves kislányom), és e kettőt turmixold jól össze Jennifer (a feleségem) tizennyolc esztendeje tartó szerelmével. S bárki is áll majd a kapuban odafönt, e receptet elolvasva biztos beenged.
2004. 08. 19. (VIII/34)
