hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Meglássa apám, híres leszek
Interjú Ambrus Károllyal, a Viszkis édesapjával. Csíkszereda, 2000. augusztus.

2000. 09. 02.
"Látjuk reggel a tévébe, hogy a határnál a kommandósok valakit éppen belevernek a betonba. A következő pillanatban a feleségem azt kiáltja nekem: »Te, az az Attila!« Ahogy ott a földön verték bilincsbe, a kamera közelbe hozta az arcát, ő volt… a fiam. »Mi történt, kisfiam… no erre jutottál«… csak… néztem, ahogy megkötözték, elszállították. Egy óráig nem jött ki hang a torkomon, a műsor már rég lement, de még mozdulatlanul néztem a képernyőt."



"Szerettem őt, a gyermekem volt"    Fotó: Somorjai

– Hogyan élt a fia kisgyerekként?

– Huszonnyolc éves voltam, amikor Attila meggyütt e világba, több nem is jött
aztán. A feleségem, mikor Attila másfél éves volt, otthagyott minket, már a negyedik
férjével élt együtt, mikor bekerült a jehovistákhoz, évek óta nem hallottam róla
semmit. Lehet, már földet is húztak rá. Mikor Attila tizennégy éves volt, meg akarta
ismerni, aki szülte és otthagyta őt. Tudtam, hol lakik akkor az anyja, odaküldtem a
gyereket. Becsöngetett hozzá, de nem nyitott ajtót. Aztán látta, hogy az ablakba a függöny
mögül nézi az anyja őt egy férfivel, akin nem volt ruha. A gyerek kisírt szemmel jött
haza, de azt mondta, ő nem sírt.

– Mi történt, miután az asszony otthagyta magukat?

– Kivittem a gyereket az édesanyámhoz, ő egy Csíkszeredához közeli
faluban, Somlyóhegyen lakott, de 1977-ben ő is a másvilágra ment. Utána a húgomat,
Szabó Margitot – Ambrus Margit a lánykori neve – megkértem, hogy rendezze tovább a
gyereket. Mikor megállapodtunk, 800 lejt kért, aztán havonta 400-at. Nekem a fizetésem
1250 lej volt akkor, de a ruházatot is meg mindent én fizettem. A húgom férje egyszer
szólt nekem, hogy a lakásból kezdenek tárgyak eltűnni, úgyhogy vigyem el tőlük a
gyereket.

– Mondja, szerette úgy a fiát, ahogy egy apa szereti a gyerekét?

– Miért kérdezi ezt tőlem, szerkesztő úr? Szerettem, hát igen,
szerettem. Mondjuk, soha nem tegezett engem, hanem magázott. Ezen a vidéken így szokják.

– Mint gyerek az édesapját, és viszont, meg szokták egymást ölelni?

– Hát… néha igen.

– A maga feleségét hogyan szólította Attila?

– Ildikó néninek.

– Úgy tudom, Attila már gyerekként Romániában is többször volt börtönben,
intézetben.

– Tizenöt éves múlt, a tizedik osztályt végezte volna a Márton Áron
Katolikus Főgimnáziumban, de az osztálytársaival betörtek a kötöttárugyárba, és
a gyár zenekarának a hangszereit ellopták és eladták. Olyan elvtársak gyerekeivel
csinálta, akiket a rendőrségnek ki kellett mosni, Attila meg szerette a barátait, és
nem vallott rájuk, így egyedül ő került a bíróság eleibe. Én mint apa elmentem a
héttagú zenekarhoz, és fillérre kifizettem az összes kárt a saját pénzembül; ráment
két autó ára. A zenekar nyilatkozott a bíróságon, hogy semmi követelésük nincsen,
de hiába, csak letartóztatták. Három hónapot volt előzetesben itt Csíkszeredán,
aztán elvitték két évre egy távoli fegyencintézetbe. Mikor érte mentem, végigsírtam
az utat. Akkor ő már nagyfiú volt. 1988-ban szerelt le a katonaságtól, végre
elkezdett dolgozni, de három hónapra rá egyszer csak eltűnt, még a forradalom előtt.
Engem meg hívogattak a rendőrségre, hogy hol van, hol van a gyerek, mondom nekik, nem
tudom. Tényleg nem tudtam, de azt sejtettem, hogy megint csinált valamit, esetleg arra
is gondoltam, Magyarországra szökött. Negyed év múlva küldött egy képeslapot:
"Édesapám, Budapesten vagyok, megérkeztem, jól érezem magam. Fia: Attila."

– Milyen tulajdonságai voltak a fiának?

– Okos volt, mindent nagyon hamar megtanult, az iskolában nagyon meg voltak
elégedve vele. Makacs, önfej? és bátor volt gyereknek is, mindig bizonyítani akart a
barátai előtt. A maga módján becsületes volt. Egy fiatalemberre egy bankrablást rá
akartak verni, amit pedig a fiam csinált. Már hét hónapja előzetesben volt, mikor
Attila ezt megtudta, bevallotta, hogy azt a rablást is ő csinálta, és nem az a fiú,
úgyhogy ne szenvedtessék tovább előzetesben. Ki is engedték.

– Nem érzi hibásnak magát abban, hogy így alakult a fia élete?

– Sokat nyeltem és fizettem a gyerek dolgaiért, nem csak a hangszerek árát,
de szerettem őt, a gyermekem volt, benne bíztam; a sors így hozta. Mindketten székelyek
vagyunk, büszkék… mit mondjak…

– Milyen körülmények között tudta meg, hogy a fia a Viszkis rabló?

– Itt feküdtem ezen a kanapén, ahol ülünk, oszt csak úgy unalomból néztük
a tévét. Látjuk, hogy a határnál a kommandósok valakit éppen belevernek a betonba.
A következő pillanatban a feleségem azt kiáltja nekem: "Te, az az Attila!" Ahogy
ott a földön verték bilincsbe, a kamera közelbe hozta az arcát, ő volt… a fiam.
"Mi történt, kisfiam… no erre jutottál"… csak… néztem, ahogy megkötözték,
elszállították. Egy óráig nem jött ki hang a torkomon, a műsor már rég lement, de
még mozdulatlanul néztem a képernyőt. A feleségem megijedt, hogy agyvérzést kaptam,
de nem.

– A rendőrök mikortól kezdték magát követni, lehallgatni, figyelni?

– Mikor a Gyorskocsi utcából megszökött, másnap az itteni rendőrök úgy
rajtam voltak, hogy életemben soha olyan biztonságban nem voltam, a telefon meg
kattogott, mint a vonat. Itt Csíkban az álruhás szekurik is meg mindenki más is kérdezték
tőlem: ha hozzám jönne, bújtatnám-e, vagy feladnám a rendőrségen? Mondtam: okos
gyerek ez, nem fog idejönni, ő is tudja, úgy figyelik a lakásomat, mint a Parlamentet.
A másik: hogy gondolják, hogy a saját fiamat föladom ötmillió forintért. Nekem még
külön rá is dupláztak, de 500 millióért sem.



Attila kisfiúként     Családi fotó

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!