Június közepén a Türkinfo szervezésében sor került egy fórumra, „Szulejmán – Napjainkban is szupersztár” címmel, amelyen a népszerű Szulejmán sorozat jelentőségéről, történelmi hátteréről és kulisszatitkairól esett szó. Az eseményre meghívták Sudár Balázst, az MTA professzorát és Bernvalner Anitát, a sorozat fordítóját, akik röviden beszéltek, majd több hozzászólásra is sor került.
Sudár vázolta az oszmán kor és ebben Szulejmán szerepének fontos kérdéseit. Hangsúlyozta, hogy az Oszmán Birodalomnak nem Szulejmán volt az egyedüli nagy uralkodója, és nem is az ő ideje az egyedüli aranykor, de indokolt a tisztelet iránta, mert nagyon is maradandót alkotott.
Szulejmán időszakának jelentőségét többek között abban látja, hogy ebben az időszakban alapozódott meg az oszmán kultúra. Ez azonban nem egy nemzeti, hanem egy mesterségesen kialakított kultúra, amely a birodalom különböző nemzetiségű, származású és olykor gyökértelen tagjai számára jelentette a közös pontot, az összetartó erőt. Azért tekintettek az oszmánok tisztelettel Szulejmán időszakára és a 16. századra, mert ekkor fogalmazódtak meg az oszmánságnak jellegzetes jelképei, elemei, amelyeket a későbbi korokban is magukénak tartottak a birodalom tagjai: például ekkor alakultak ki az oszmán költészet és építészet sajátosságai. A korábbi korokra csak kezdetleges időszakként tekintettek.