Az immár a magyar katolikus egyházon belül is nyilvánosan megjelent feszültség és egyet nem értés társadalmi közüggyé növi ki magát, még a kereszténybarátnak éppen nem mondható mandiner.hu érdeklődését is felkeltette, és a kormánypárti Válasz is foglalkozott vele. Urbán József a hetilapnak terjedelmes levélben is kifejtette álláspontját a melegházasság és a vele járók – azonos nemű párok örökbefogadása, a melegek jogainak kötelező iskolai oktatása – védelmében.
Miféle furcsa szerzet ez?
A katolikus egyház hagyománya és tanítása a kezdettől fogva elutasította a homoszexuális kapcsolat lehetőségét mint bűnt. A Magyar Katolikus Lexikon szerint „a keresztény hagyomány a legrégibb idők óta állást foglal a homoszexualitással szemben (…) A homoszexualitás cselekedetei önmagukban rosszak, mert ellentétesek a természetes erkölcsi törvénnyel, a nemi aktusból kizárják az élet továbbadását, s torzítják az értelmes lélekkel bíró ember én-te kapcsolatának teljességét. (…) A homoszexuális emberek is a tisztaságra kaptak meghívást. A homoszexualitás lappangó hajlama nagyon sok emberben jelen van, ezért óriási a felelőssége a felnőtt társadalomnak, hogy ezeket a rejtett hajlamokat erősíti-e, vagy okos, tapintatos neveléssel helyes irányba tereli, gyógyítja.” A nagy kérdés – már a tavalyi szinóduson lezajlott vita óta –, hogy a római egyház módosítani fogja-e napjainkban ezt az évezredes meggyőződését. A katolikus egyház önmeghatározásában jelentős szerepet játszik az az elv, miszerint az egyháznak úgy kell képviselnie az evangéliumot a világ előtt, hogy lényegileg nem alkalmazkodik az emberiség változékony világnézetének átalakulásaihoz, nem adja föl üzenetének alapvető értékeit. Vajon napjainkban látni fogjuk, amint a szekuláris társadalom erkölcsi változása alapvető konzervatív meggyőződések elhagyásához (aposztázia) vezeti a katolikusokat?
2015. 03. 06. (XIX/10)
