hetilap

„A különféle vallásos kultuszokat, amelyek a Római Birodalomban érvényesültek, a nép egyformán igaznak; a filozófusok egyformán hamisnak; az állam tisztségviselői egyformán hasznosnak tartották." Edward Gibbon ebben a szentenciózus tömörségű mondatban foglalta össze a római állam és a különféle vallások kapcsolatának lényegét. Lényegében igaz tehát az a megállapítás, hogy a Római Birodalomban vallásszabadság volt. Ennek határait azonban az állammal való együttműködési készség jelölte ki. Az a vallás, amelyik kész volt hasonulni a görög-római istenvilághoz, elfogadta a császár személyének istenítését, ezenkívül nem gyakorolt embertelen szertartásokat (mint a punok vagy a drui­dák), szabadon működhetett. E feltételek teljesítése alól egyedül a zsidóság kapott felmentést. A zsidó vallás lényegénél fogva nem asszimilálódhatott sem a görög-római államvalláshoz, sem a császárkultuszhoz - ez önmaga felszámolását jelentette volna. Iulius Cae­sar alatt azonban egy törékeny egyezség jött létre a rómaiak és a zsidók között, amely évszázadokra biztosította számukra is a vallásszabadságot, s ezért mindössze annyit vártak el tőlük, hogy a jeruzsálemi Templomban áldozatot mutassanak be a császárért, és imádkozzanak az uralkodó üdvéért. Miért volt „törékeny" ez az egyezség? Mert hiába erősítette meg maga Augustus, a principátus megalapítója is a zsidó vallás különjogait, rendszeresen akadtak olyan uralkodók, akik egyoldalúan felrúgták az egyezséget. Például a hibbant Caligula, aki elhatározta, hogy gigantikus szobrát felállíttatja a jeruzsálemi Templomban.

Az első számú közellenségek

A Jézus halálát és feltámadását követő rövid fél évszázadban a kereszténység a Római Birodalom minden sarkába eljutott. Ez ezért is megdöbbentő, mivel Jézus Krisztus megváltó kereszthalálának és feltámadásának üzenete minden szempontból hátrányosnak számított a római világban: Jézus zsidóként élt és szenvedett Iudaeában, ami egyáltalán nem hangzott jól az antiszemita előítéletekkel terhes görög-római kultúrában; (ártatlanul) elítélt bűnözőként feszítették keresztre, ami a rabszolgák számára kiszabható legsúlyosabb büntetésforma volt; és testben támadt fel, ami nemcsak a józan ésszel és emberi tapasztalattal ellenkezett, de egyetlen addigi filozófiai rendszer tanításában sem szerepelt. A korai keresztények és az állam viszonyát csak egyetlen szóval jellemezhetjük: és ez a tisztelet. Az Újszövetség nem tesz különbséget „jó" és „rossz" császár között, hanem egyszerűen kijelenti: „Minden lélek engedelmeskedjék a felső hatalmasságoknak; mert nincsen hatalmasság, hanem csak Istentől: és amely hatalmasságok vannak, az Istentől rendeltettek."

Tovább olvasná?

Ez egy cikk a hetilapból, amit online előfizetést követően belépéssel elér.

Vagy vásárolja meg a lapot az újságárusoknál.

Előfizetek

Belépek