Az áldozatokról jószerivel semmit nem lehet megtudni a nyugati médiából: még a ritka beszámolókban sincs jószerével arcuk, nevük vagy sorsuk, a hitükről nem is beszélve. A keresztények a világ sok országában üldözöttek, sőt vallási tisztogatás áldozatai, mégsem áll ki mellettük a nemzetközi közösség, amelyik egyébként - joggal - érzékeny az etnikai jogfosztásokra. A NATO például háborút indított a koszovói muszlimok védelmében. A szilveszter éjjelén történt alexandriai mészárlásról a hírszegény újévi napokban még csak beszámoltak a hírtelevíziók, a folytatásról már szinte senki: pedig egy egyiptomi rendőr szolgálati fegyverével egy vonaton kezdte el lelőni a keresztény utasokat. Amikor pedig a pápa felemelte szavát a pakisztáni blaszfémiatörvény ellen - amely halálos ítélettel bünteti azt, ha valaki áttér az iszlám hitről, vagy akár csak rossz szót mer szólni Mohamedről -, a katolikus egyházfőt idegen állam ügyeibe való beavatkozással vádolták meg.
De nem csak a mai mártírok ismeretlenek: az egyházi egyetemek falain kívül a történelem során lezajlott keresztényüldözésekről sem sokat tanítanak. Pedig az első századtól kezdve rendszeresen támadtak olyan uralkodók, vezetők, eszmék, mozgalmak, amelyek a teljes kereszténység vagy egy meghatározott csoportja kiirtására törekedtek.
Ezt a közömbösséget az ismeret is oldhatja, ezért a Hetek a jövő héttől sorozatot indít a keresztényüldözések történetéről, az üldözőkről és a mártírok áldozatvállalásáról. Már a 2-3. század fordulóján élt karthagói püspök, Tertullianus azt írta, hogy szervezett „küzdelem folyik a Név ellen". Az üldözések egyidősek a kereszténység megszületésével. Jézus tanítványai ellen éppúgy a Név eltörlésének szándékával léptek fel, mint ahogy a 20. század vörös, barna vallásüldözői. A múlt századi diktátorok véres stafétabotját az elmúlt évtizedekben az iszlám dzsihádisták vették át, akik apokaliptikus meggyőződéssel hisznek az iszlám végső győzelmében a Kereszt felett.
2011. 01. 14. (XV/2)
