Mint korábban említettük, a második kőtáblán azok az útmutatások állnak,
amelyek az egész Biblia második legfontosabb parancsát magyarázzák, értelmezik
és alkalmazzák a gyakorlati életre: „Szeresd embertársadat, mint önmagadat!” Mit
tegyünk és ne tegyünk tehát konkrétan, ha embertársunkat valóban ugyan-abban a
mértékben kívánjuk szeretni, mint saját magunkat?
Először is: „Tiszteld atyádat és anyádat, hogy hosszú ideig élj azon a földön,
amelyet az Úr, a te Istened ad teneked.” (2Móz 20:12) Meglepő, hogy ez a parancs
megelőzi a „Ne ölj!”, „Ne paráználkodj!” parancsot, amelyeket valószínűleg
sokkal fontosabbnak, előbbre valónak éreznénk. Azonban – amint ezt a modern kor
pszichológusai is állítják, nem csak az ősi szent iratok – az embernek a
szüleihez való viszonya meghatározza az egész életmenetét, befolyásolja
valamennyi későbbi kapcsolatát. Az ember a szüleivel tapasztalja meg a szeretet
különböző kifejezési formáit vagy az abban való hiányosságok fájdalmas voltát; a
gyermek szüleiben bízik töretlenül, legalábbis ha ők meg nem törik ezt a
bizalmat; és a tekintélyi viszonyokat is a szüleivel való kapcsolatban tanulja
meg, például azt is, hogy később a munkahelyén a főnökével vagy bármilyen
alá-fölérendeltségi viszonyban hogyan viselkedik. A szeretet elfogadására és
adására, valamint a bizalomra és a tekintélyi viszonyokban való realisztikus
tájékozódásra való képesség az egész emberi élet során alapvető, meghatározó
tényező. Az egész emberi élet sikere tekintetében tehát a szülők tisztelete
alapvető útmutatás, ezért hívja föl a Biblia a gyermekek figyelmét, hogy
tiszteljék a szüleiket, és engedelmeskedjenek nekik. Ezáltal összes későbbi
emberi kapcsolatuk egészséges voltát biztosítja. A nagykorúvá váló emberek
természetesen engedelmességgel már nem tartoznak a szüleiknek, de tisztelettel
igen. Jézus arra is felhívja a figyelmet, amikor megerősíti e parancs
érvényességét, hogy ez a tisztelet az idős korban anyagi segítségnyújtásban is
meg kell hogy nyilvánuljon. A modern nyugati civilizációban ezt a
nyugdíjrendszerrel igyekszünk megvalósítani – ez biblikus eredetű, hiszen a
kereszténység előtti pogányság állapotában az öregek egyszerűen kimentek a
hegyekbe meghalni, hogy senkinek se legyenek terhére, és ezt el is várták tőlük.
Ha a nyugdíj nem lenne ehhez elegendő, akkor a már felnőtt gyermekeknek tudniuk
kell: tartoznak azzal a szüleiknek, hogy nem hagyják őket nyomorúságban,
koldusként élni.
A második kőtábla első három parancsa – vagyis a szülők tisztelete, valamint az
ölés és a házasságtörés tilalma – voltaképpen a család és az élet védelmét
szolgálja. Mivel a parancsolatok a kőtáblákon fontossági sorrendben szerepelnek,
és az első háromból kettő a családot és a családon belüli viszonyokat védi, ez
azt mutatja, hogy Isten szemében a család integritásának védelme az emberi élet
alapjainak a védelmét is jelenti. Egészséges érzelmi életű, kiegyensúlyozott
gondolkodású emberek ép családokban tudnak felnőni. Ahhoz, hogy egy ember
személyisége, lelki élete bensőleg egyensúlyban legyen, szükséges, hogy egy
elkötelezett kapcsolatban élő férfi és nő nevelje, vagyis hogy mind a két nem
eltérő érzelmi, lelki sajátosságai hassanak rá, kiegészítve egymást, miközben a
gyermek beléjük és szeretetközösségükbe vetett bizalma nem szenved törést. Ez
meghatározó még az Isten iránti bizalom képességének kialakulásában is. A jövő
nemzedékek Isten és az élet iránti bizalma azon is múlik tehát, hogy a család
intézményét sikerül-e megőrizni. A pszichológia is tudatában van annak, hogy a
családi törések az ember életében egész életen át végighúzódó további töréseket
eredményeznek, majd végül akár súlyos bűnökben is tárgyiasulhatnak. Közhely,
hogy a börtönök tele vannak gyermekként megsérült emberekkel. A család védelme
tehát az egész emberi élet és társadalom védelmének is alapja – ez az oka, hogy
Isten a szülők tiszteletével kezdi az ember emberrel való kapcsolatának
szabályozását.
A második parancsolat ezen a kőtáblán: „Ne ölj!” – pontosabban fordítva: „Ne
kövess el gyilkosságot!” (2Móz 20:13) A héber nyelv megkülönbözteti az ölést és
a gyilkosságot. Például ha valaki honvédő háborúban egy megszálló hadsereg
katonáját a családja és nemzete védelmében lelövi, vagy egy rendőr, amikor
tűzharcba keveredik banditákkal, nem gyilkos. De ezzel nem szükséges most
részletesen foglalkoznunk. Jézus ezt a parancsot megszigorította: „Hallottátok,
hogy megmondatott a régieknek: Ne ölj, mert aki öl, méltó az ítéletre. Én pedig
azt mondom nektek, hogy mindaz, aki haragszik az ő testvérére ok nélkül, méltó
az ítéletre; aki pedig azt mondja az ő testvérének: Te senki, méltó a
főtörvényszékre; aki pedig ezt mondja: Te bolond, méltó a gyehenna tüzére.” (Mt
5:21–22) Eszerint ha a szívünkben elkezdődik embertársunk gyűlölete, az ok
nélküli neheztelés, már a gyilkosság folyamata kezdődött el. János, a szeretet
apostola így fogalmazta ezt meg: „Aki gyűlöli az ő testvérét, mind embergyilkos
az, és egy embergyilkosnak sincs örök élete, ami megmaradhatna őbenne.” (1Jn
3:15) Jeremiás próféta szerint az Új Szövetség lényege az, hogy Isten a
Törvényét belülre, az ember szívébe írja be. Jézus pedig azért jött, hogy ezt az
Új Szövetséget megkösse, azaz a Törvény „külső kontrollját” belülre helyezze.
Vagyis a Tízparancsolat csupán külsődleges megtartása nem elegendő – aki viszont
szívből tartja meg, annak már a szívében sem szabad megölnie embertársát.
A második kőtábla harmadik parancsa szintén a családi életet, annak alapját, a
házasságot védelmezi: „Ne paráználkodj!” – pontosabban fordítva: „Ne kövess el
házasságtörést!” (2Móz 20:14) Természetesen a Biblia a paráznaságot is
ugyanilyen súlyú bűnnek tekinti, de ez a parancs kifejezetten a házasságtörést
ítéli el. Jézus az előzőhöz hasonlóan ezt a parancsot is megszigorította a Hegyi
Beszédben, illetve megtartását a külső cselekedeten túl a szívben is igényli:
„Hallottátok, hogy megmondatott a régieknek: Ne kövess el házasságtörést! Én
pedig azt mondom nektek, hogyha valaki asszonyra tekint kívánság okáért, immár
házasságtörést követett el azzal az ő szívében. Ha pedig a te jobb szemed
megbotránkoztat téged, vájd ki azt, és vesd el magadtól, mert jobb neked, hogy
egy vesszen el a te tagjaid közül, semhogy egész tested a gyehennára vettessék.
És ha a te jobb kezed megbotránkoztat téged, vágd le azt, és vesd el magadtól,
mert jobb neked, hogy egy vesszen el a te tagjaid közül, semhogy egész tested a
gyehennára vettessék.” (Mt 5:27–29) Ezek nagyon szigorú, kemény, szinte ijesztő
szavak, de biztosak lehetünk benne, hogy Jézus komolyan gondolta őket: ha a
paráznaság, a szexuális bűn – tehát minden, a házassági szövetségen kívüli
szexuális kapcsolat – puszta kívánságból fakadó tekintet által a szívben
megtörténik, az már életet fenyegető, életet veszélyeztető állapot.
A három ma tanulmányozott erkölcsi parancs közül tehát kettő a családot védi: az
egyik a házastársi, a másik pedig a szülő-gyermek kapcsolatot, mert ezek a
sikeres emberi élet és az újabb generáció felnevelésének az alapjai; a harmadik
pedig magát az emberi életet.
(A szerző teológus. A fenti cikk az ATV Nem csak kenyérrel él
című műsorában
március 3-án elhangzott előadás szerkesztett változata.)