hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A választás szabadsága
Az amerikaiak többsége felnőttként dönt a hitéről

2008. 03. 05.
Az amerikai elnökválasztás kapcsán sokan felhívták a figyelmet arra, hogy milyen politikai előnyökkel jár egy társadalom számára az, ha már az előzetes kampányban több tízmillió ember véleményt nyilvánít. A szabad választás tradíciója azonban Amerikában nem korlátozódik csupán a politikai életre. Egy friss tanulmány szerint ugyanezek a dinamikus elvek érvényesülnek a vallásgyakorlásban is. Az amerikaiak közel fele – függetlenül a szülei vallásától – felnőttkorában dönti el, hogy akar-e valamelyik felekezethez csatlakozni, és ha igen, melyikhez.

A szociológusok egy része a felmérés eredményeit úgy értékeli, hogy a vallás
is a piaci elvekhez hasonlóan működik, ahol az egyházak folyamatos versenyben
vannak – akárcsak az elnökjelöltek –, a lakosság pedig teljes szabadságot élvez
abban, hogy eldöntse, hitét hogyan és mely felekezet keretein belül kívánja
megélni.

A február végén közzétett felmérés során több mint 35 ezer embert kérdeztek meg.
Az eredmények megerősítették, hogy a vallási kötődés nagyon sokszínű, és könnyen
változik az Államokban. Az amerikai felnőttek közel fele elhagyja azt a vallást,
illetve felekezetet, melyben felnevelkedett. A Pew Forum on Religion and Public
Life nevű, a vallási és társadalmi kérdések vizsgálatára szakosodott
közvélemény-kutató szervezet felmérése szerint minden egyes egyházra,
felekezetre jellemző, hogy a tagok „jönnek-mennek”, a döntő különbség az, hogy a
felekezethez csatlakozók száma hogyan aránylik az adott közösséget elhagyók
számához. A Pew Forum igazgatója, Luis Lugo ezt a tendenciát a piaci
mechanizmushoz hasonlította. Lugo véleménye szerint a „vallási gazdaság piacként
működik, ami azt jelenti, hogy nagyon dinamikus és versenyképes, mindenki
egyszerre nyer és veszít, vannak nyertesek és győztesek, de senki sem állhat egy
helyben”.

Roger Finke szociológus a tanulmány megállapításaival kapcsolatosan elmondta,
hogy a múltban egyes vallások rendelkeztek tradicionális megtartó erővel,
melyekben a hívők nemzedékeken át ottragadtak. Jelenleg azonban csökken a
bizalom a szervezett vallási formák iránt, és a bizalomvesztés leginkább a
hagyományos felekezetek irányában mutatkozik meg.

Mások úgy vélik, hogy a vallás terén tapasztalható dinamikus mozgás
összefüggésben áll az amerikai életformával és kultúrával, mely rendkívül
mobilisnak mondható: az emberek gyakran költöznek, és könnyedén változtatják
munkahelyüket.



Amerikai muzulmánok

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!