hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Protestánsok Izrael ellen
Mozgalom a keresztény cionizmus megbélyegzésére

2006. 03. 08.
Amint arról lapunk is beszámolt, az Egyesült Államokban nemrég evangéliumi keresztény vezetők izraeli parlamenti képviselőkkel közösen szolidaritási fórumot hoztak létre, amelynek a célja, hogy a washingtoni döntéshozóknál Izrael érdekében lobbizzanak. Ezzel párhuzamosan azonban zászlót bontott egy új kezdeményezés, amelynek a célja épp ellentétes: több amerikai protestáns csoport Izrael elleni gazdasági bojkottra szólította fel az egyházakat világszerte. Az Izraelt támogató evangéliumi egyházakhoz mintegy 45 millió amerikai keresztény tartozik, míg az ellentábor felekezetei 22 millió hívőt számlálnak.



Koreai keresztények tüntetnek az izraeli fal ellen. Egy állam, két nemzet, három vallás
Fotó: Reuters

Az Izrael-ellenes mozgalom egyik kiindulópontja az Amerikai Presbiteriánus Egyház 2004-es gyűlése volt, mikor is az egyház „fokozatos szelektív tőkekivonásra” vonatkozó felhívást tett közzé olyan multinacionális cégek ellen, melyek „részt vesznek Palesztina illegális megszállásában”. Az ötmillió hívőt számláló presbiteriánusok vezetői szerint a bojkott nem Izrael vagy a cégek ellen irányul, hanem a „megszállás” ellen. Izraelt Dél-Afrikához és az apartheid rendszerhez hasonlították, a tízmilliós tagságú Amerikai Evangéliumi Lutheránus Egyház egyik lelkésze pedig úgy vélekedett, hogy a tőkekivonás azért fontos, mert ez a módja annak, hogy az egyházak közvetlen lépéseket tegyenek. 

2005-ben pedig egy Sabeel nevű arab keresztény csoport konferenciáján jelentettek be egy kampányt, melyben arra kérték az egyházakat, hogy számolják fel a befektetéseiket olyan cégekkel, melyek Izraellel folytatnak üzletet. Ezenkívül az izraeli termékek gazdasági bojkottjára szólították fel a keresztényeket, és Izraelt „etnikai tisztogatással” vádolták meg. 

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!