David Rozelle kapitány. Újra mosolyog
David Rozelle kapitány Back in Action (azaz Újra bevetésre készen) cím? könyve a napokban jelent meg az amerikai könyvpiacon, és máris nagy visszhangot váltott ki. A szerző, aki időközben a hazafias katonák példaképévé vált, az elmúlt héten élőben szerepelt – többek között – a CBS, az NBC, a Fox News, a CNN és a CBN tévécsatornák műsorában, valamint számos országos rádióműsorban is. Rozelle 2003 februárjában kapta meg Irakba szóló behívóját, majd egységével az ország egyik legveszélyesebb részében, az úgynevezett szunnita háromszög északnyugati részén kellett szolgálatot teljesítenie. Ez a település az egykori Baath Párt egyik regionális főhadiszállása volt, így az alakulat számára nem kis feladatot jelentett a rendteremtés. Rozelle elmondása szerint ő lett a település "de facto seriffje", s feladatai közé tartozott a helyi fegyverkereskedelem felszámolása, a terroristák felkutatása és elfogása, az újonnan verbuvált helyi rendőrség kiképzése, valamint a helyi közhivatalok felállítása is.
A kapitány azonban sokkal árnyaltabb képet festett interjúiban Irakról, mint amit a hírekben láthattunk: "Az iskolákat heteken belül újraindítottuk. A kislányok életükben először mehettek iskolába. Az áram- és az ivóvízellátás már az első héten helyreállt. A piacok és a kereskedelem csaknem azonnal beindult. Az első két hétben rendeztük a város adósságait, a bankokban újra volt pénz, szóval újra beindult az élet." Bár Rozelle szerint az elnökválasztás óta a média enyhébb kritikával illeti az iraki akciót, még ma is lát ellentmondásokat. "A katonatársaimtól rendszeresen kapok leveleket, amelyekben nagyszer? eredményekről számolnak be. Amikor azonban bekapcsolom a tévét, csak a negatívumokról hallok."
2003 júniusának egyik délutánján Rozelle éppen azért indult útnak kíséretével, hogy megtartsa a helybéli rendőrök számára szervezett első rendőrakadémiát. Tolmácsa ugyan bizalmasan figyelmeztette: a városba idegenek érkeztek Iránból és Szíriából, és a mecsetben arról beszéltek, hogy ezer dollár jutalmat kap az, aki Rozelle-t megöli, a kapitány azonban nem hallgatott rá, hanem nekivágott az útnak. Járműve néhány perc múlva aknára futott, és a detonáció következtében jobb lába olyan súlyosan megsérült, hogy a bokája fölött amputálni kellett. A lába alatt lévő jobb első kerék száz méterre repült a robbanás helyszínétől. Rozelle úgy véli, nem a véletlen műve, hogy életben maradt. "Szerintem elsősorban az imák őriztek meg, és mentették meg az életemet, hisz abban a robbanásban meg kellett volna halnom."
A rendkívül energikus és magabiztos Rozelle számára nagy törést jelentett lába elvesztése. Nyolc műtéten esett át, és bár már a kórházi ágyon elkezdett célokat kitűzni maga elé, eleinte mégsem találta a helyét. Aztán fokozatosan megváltozott minden. Az első lökést az adta, amikor megérkezett az a levél, amelyet két nappal a balesete előtt írt a feleségének. Akkor tudatosult benne először, hogy tulajdonképpen ezek lehettek volna az utolsó sorai. Augusztus elején pedig megszületett a kisfia, és ez újabb motivációt jelentett számára. Rövid időn belül megtanult protézissel járni. "Visszamentem az edzőterembe is, elkezdtem edzeni. Az úszásban, kerékpározásban és futásban elért eredmények után szinte természetszerűleg jött a triatlonozás." Rozelle még 2003 decemberében síelni is újra megtanult; nagy álma, hogy részt vehessen majd egyszer a téli paralimpiai játékokon.
Azóta részt vett több sportversenyen is, lefutotta a New York-i maratont, és kilenc hónappal az amputáció után a hadsereg ismét alkalmasnak nyilvánította a szolgálatra. Újra parancsnoki rangot kapott. Egyik tiszttársa így emlékszik vissza ezekre a napokra: "Amikor átvette a parancsnokságot, néhány katonában kétségek merültek fel mondván: "Hát, én nem tudom, mi lesz ebből. Ennek a fickónak hiányzik az egyik lába." Aztán amikor meglátták, hogy hogyan fut, már azt mondták: "De hisz ez a fickó jobb formában van, mint én." Ma már nem is mernek együtt futni vele, mert mindig lehagyja őket.
Rozelle a tervek szerint hat hónapos szolgálatot teljesít majd Irakban, majd visszatérése után a washingtoni Walter Reed kórházban foglalkozik amputáción átesett katonatársaival. Már most is küldetésévé tette, hogy beszélgessen ezekkel a sérültekkel, és nagyon jó eredményeket ért el velük abban, hogy újra visszavezesse őket az aktív életbe. Elmondása szerint van, akinél parancsnoki rangját kell latba vetnie, és ki kell adnia a parancsot: "Hagyja abba az önsajnálatot! Keljen fel az ágyból, különben soha nem fog helyreállni!" Időközben azonban megtanulta, hogy "különböző embereket különbözőképpen lehet motiválni. Van, akinek az segít jobban, ha együtt imádkozom vele."
2005. 02. 25. (IX/8)
