hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A hatalom dombja
Rómában írják alá az új EU-alkotmányt

2004. 07. 12.
"Az új Európai Alkotmány aláírására ugyanabban a teremben fog sor kerülni, ahol 1957-ben az Európai Gazdasági Közösséget alapító hat ország vezetői aláírták a Római Egyezményt" – jelentette be Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök Jacques Chirac francia elnökkel folytatott eszmecseréjét követően a múlt hét végén.

Míg az aláírás ez év november 20-ai dátumával kapcsolatban gyakorlati okok miatt egyelőre nem alakult ki teljes konszenzus, addig a helyválasztást illetően a többi tagország államfői is egyhangúlag támogatták a javaslatot, hogy az Európai Unió második alapító okiratának ünnepélyes aláírására ugyanott kerüljön sor, ahol az első alapító okirat, a Római Egyezmény mintegy ötven évvel ezelőtt megszületett – annak ellenére, hogy az unió sorsát alakító egyezmények aláírására általában abban az országban kerül sor, amelynek államfője a soros elnökséget ellátja. Mitől olyan különleges hely a Vatikán tőszomszédságában található Campidoglio Palota, hogy érdemes érte a szokásjogot is felrúgni?

Róma egyik legszebb reneszánsz palotája a Capitolium dombon található, egyikén annak a hét dombnak, amelyre Róma felépült. Bár ez a domb a legkisebb a hét közül, a történelem során azonban egészen a kezdetektől mindig is a legjelentősebbnek és a legszentebbnek számított; az ókori idők óta ezt tekintették a hatalom székének. 

A legenda szerint az i. e. 8. században ezen és a szomszédos Palatinus dombon alapították meg Róma városát, majd két évszázad múlva itt építették fel a római civilizáció szimbólumává vált hatalmas Jupiter templomot, melynek felavatására a római köztársaság első évében került sor, i. e. 509-ben. 

Ezen a dombon iktatták be a köztársaság korában a konzulokat, és ez volt a végállomása azoknak a diadalmeneteknek is, melyekkel az ókori hadvezérek győztes hadjáratait ünnepelték. Ugyanakkor ezen a helyen állt az a hivatal is, ahol döntöttek az árulók sorsáról, erről a dombról dobták le például azt a nőt is, aki elárulta Rómát a szabinoknak.

Az ókori Róma politikai és vallási központjának számító dombon álló épületek a középkor folyamán pusztulásnak indultak, de egy 12. századi útikönyv, a Mirabilia Romae leírása szerint továbbra is megőrizték ókori nagyságuk emlékét. 

A Mirabilia szerint a Capitolium a világ feje, ahonnan a konzulok és a szenátorok irányítják a Földet. A 11. század óta a városi kormányzatnak otthont adó palota egészen a 16. századig nagyjából eredeti formájában állt. Mai formáját a 16. században nyerte el, azt követően, hogy 1536-ban III. Pál pápa megbízta Michelangelót, hogy építse át a Campidoglio palotát és az előtte található teret a városba látogató V. Károly német-római császár tiszteletére, azt remélve, hogy így megnyerheti a vele amúgy ellenséges viszonyban levő császár kegyeit. 

A világi és az egyházi hatalom között a középkor során lezajlott konszolidációt beszédesen szimbolizálja, hogy Michelangelo tervei következtében a Campidoglio Palota és a tér többi épülete is a Vatikán felé fordult. Ekkor tették meg a Campidoglio palotát a világi hatalom székhelyévé (ma a Római Városháza), míg a tőszomszédságában található Vatikán lett a pápai hatalom központja. Érdekes, hogy a kor művészeti irányzata, a reneszánsz fő célja az ókori Róma újjászületése volt. A középkor óta a világi hatalom központja elkerült a hét dombról, azonban a Római Egyezmény 1957-es, és az Európai Alkotmány mostani aláírási ceremóniájára egyaránt a Campidoglio Palotában kerül sor.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!