hetilap

Kenyai fordító munka közben    Archív: Christian History

"Minden fordítás messianisztikus tett, amely a megváltást közelebb hozza" –
hangsúlyozta Franz Rosenzweig a Martin Buberrel közösen készített új német nyelv?
Ószövetség-fordítással kapcsolatban. Jézus a végidőket (a korszak beteljesedését)
mutató jelek között említette a következőket: "Az Isten országának [királyságának]
ez az evangéliuma hirdettetik majd az egész világon, bizonyságul minden népnek, és
akkor jön el a vég." (Máté evangéliuma 24,14) Ebben a mondatban három állítás
fogalmazódik meg: (1) a görög túto (ez) mutatónévmás arra utal, hogy nem más evangéliumról
van szó, mint amely Jézus hiteles szavait tolmácsolja; (2) a kérüsszó ige (kikiáltás,
kihirdetés, nyilvánosságra hozatal, publikálás, felszólítás) arra utal, hogy ez az
evangélium óriási publicitást fog élvezni; (3) ennek teréül pedig az oikumené (a
lakott világ) illetve valamennyi nép lakóhelye fog szolgálni. Mi más ez, ha nem a
bibliafordítás egész világra szóló programja? – állítják a teológusok, akik
szerint közvetlenül Jézus Krisztus második visszajövetelét megelőzően már minden
élő nyelven rendelkezésre fog állni az evangélium szövege. A keresztény felekezetek
között ebben a kérdésben ma már csaknem teljes egyetértés uralkodik. De nem mindig
volt ez így.



Európai kezdetek



A Római Birodalom nyugati felében nem sokkal az Újszövetség kialakulása után – többnyire
magánkezdeményezésre – megszülettek az első latin nyelv? fordítások. Az egyház
fennállásának első két évszázadában hivatalos latin fordításra azért sem volt
szükség, hiszen a hívők túlnyomó többsége tudott görögül, sőt Viktor római püspök
idejéig (189–199) az istentiszteletek nyelve is a görög maradt. Az első "hivatalos"
latin verzió Hieronymustól (Szent Jeromos) származik (347–420), aki I. Damasus pápa
(366–384) kérésére az eredeti nyelvekből fordította le a teljes Bibliát. Műve –
mint arról maga is beszámol leveleiben – sebtében készült, ezért számos hiba
maradt benne, ráadásul erőteljesen tükrözi a katolikus egyház dogmatikáját és
liturgiáját. Erre csak egyetlen példa: az újszövetségi görög metanoiete "térjetek
meg" kifejezést Hieronymus következetesen a poenitentiam agite, vagyis "tartsatok bűnbánatot"
fordulattal adta vissza, s jórészt ez az oka annak, hogy a "megtérés" szót ma is
nagyítóval kell keresnünk a katolikus bibliafordításokban. A Jeromos-féle fordítást,
amely évszázadokra a katolikus bibliakiadások és -fordítások alapja lett, másként
Vulgatanak, azaz "elterjedtnek" is nevezték.

A középkori Európában egy teljes Biblia igen nagy ritkaságnak számított. Csapodi
Csaba könyvtörténész kutatásai alapján megállapította, hogy a kolostori könyvtárak
féltve őrzött kincsei között is csak imitt-amott bukkanhatunk a Vulgata egy-egy kódexmásolatára:
a salzburgi bencés kolostor hatalmas könyvtárában a XII. század második felében
egyetlen teljes Biblia sem akadt. Az Ige a köznép, de még a klerikus réteg nagy része
számára sem volt hozzáférhető. Az első nemzeti nyelv? bibliafordítások a
hivatalos egyházi felfogással szembenálló belső vagy külső vallási reformmozgalmak
termékei voltak. A laicizálódásban a franciák jártak az élen, nem csoda hát, ha az
első fordítások is náluk keletkeztek. (1226 után Mária királynénak már teljes
francia Biblia volt a birtokában.) Angliában John Wycliffe-et 1384-ben máglyán égették
el, amiért a nép nyelvére merészelte fordítani a Bibliát, művét és szellemiségét
azonban nem tudta a tűz elhamvasztani. Bár ilyen korai fordításokkal nem dicsekedhetünk,
a legelső lengyel fordításhoz azért van némi közünk: Hedvig, Nagy Lajos király leánya,
Jagelló Ulászló felesége fordíttatta le magának lengyelre a teljes Bibliát, és
szorgalmasan olvasta is azt. Kelet-Európában a valdensek és a husziták jártak élen a
népnyelv? fordítások készítésében. Az egyik legmerészebb, legizgalmasabb magyar
bibliafordítást is két huszita deák, Tamás és Bálint (1436–39) készítette el.
Fordításuk hűségére és alaposságára jellemző, hogy a görög pneuma kifejezést
nem a hagyományos "lélek", hanem a "szellem" szóval adták vissza. A XV–XVI.
században a németek vették át a vezetést: a Luther előtti időszakból 817 német
nyelv? Biblia maradt fenn, részben nyomtatásban, részben kéziratban. 1500-ig összesen
94 Biblia-ősnyomtatványt ismerünk, ezek közül 14 német, 11 olasz, 2 cseh, 1-1
francia és katalán nyelven íródott, a többi magától értetődően a Vulgata kiadása
volt.

A reneszánsz forradalma: az ókori nyelvek (héber, görög és latin) "újrafelfedezése",
a papír széleskör? elterjedése és a könyvnyomtatás feltalálása lehetővé tette,
hogy a humanista tudósok az Ó- és Újszövetséget is eredetiben tanulmányozzák. A héber
Ószövetséget 1487-ben nyomtatták ki először, a görög Újszövetség kiadása pedig
Erasmus nevéhez fűződik (1516). Az eredeti héber és görög nyelv alapján először
Luther készítette el a teljes Biblia német nyelv? fordítását (1522), amely
Gutenberg találmányának segítségével a XVI. század közepére valódi népkönyvvé
válhatott. Luther német Bibliája valóságos fordítási lázba hozta a protestáns Európát:
hamarosan megszülettek a dán, svéd, izlandi, finn fordítások is. Tudjuk, hogy 1520 után
már nálunk is voltak – az Érdy-kódex szavával élve – "a dögletes lutheri
eretnekség és álnokság" szellemében készült protestáns bibliafordítások, egyelőre
csak kéziratban. Magyar nyelven először Károlyi Gáspár gönci prédikátor fordításában
jelent meg nyomtatásban a teljes Biblia Vizsolyban, 1590-ben. A reformáció másik
legjelentősebb bibliafordítása William Tyndale nevéhez fűződik (1526). Ennek a fordításnak
kiválóságát jelzi, hogy az 1611-ben megjelent – a mai napig leghíresebb – Jakab
király Bibliája (King James Bible) is átvette 80 százalékát. Ez utóbbi két és fél
évszázadon keresztül a standard angol bibliafordításnak számított, még akkor is,
ha 1611 és 1946 között több mint ötszáz különféle fordítás készült a Biblia
egyes könyveiről angol nyelven.



Misszió és fordítás



A reformáció által a Biblia iránt keltett érdeklődés a XVI–XVII. században még
főként az európai nyelvekre korlátozódott. A XVIII. század végéig harmincnégy
nyelven készült el teljes bibliafordítás – ezeknek a nyelveknek háromnegyede volt
európai. Az igazság kedvéért azt is tegyük hozzá: mindez a katolikus egyház tiltása,
sőt üldözése közepette ment végbe. Luthert kiátkozták, Tyndale-t száműzték a
kontinensre, a francia, spanyol és portugál nyelv? fordítások csak az anyaországon kívül
jelenhettek meg. (A katolikus egyház hivatalosan csak az 1965-ben befejeződött II.
Vatikáni Zsinaton változtatta meg a bibliafordításokkal kapcsolatos elutasító
magatartását.)

A nagy földrajzi felfedezések nyomán meginduló gyarmatosítás a spanyol és portugál
túlsúlynak köszönhetően eleinte főleg a katolicizmus terjedését szolgálta. A
szerzetesrendek közül a jezsuiták jártak élen a misszionálásban, akik igencsak csínján
bántak a bibliafordításokkal. Bizonyos bibliai részleteket – főként liturgiai
használatra – lefordítottak ugyan, de 1800 előtt nem tudunk arról, hogy katolikus
missziók a teljes Biblia lefordítását elvégezték volna. A XVII. század elejétől
azonban már a protestáns európai országok (Hollandia, Dánia, Anglia) is részt vettek
a tengerentúli hódításokban. Az első nem-európai nyelvre kifejezetten evangélizációs
céllal lefordított Szentírás-szöveg Máté evangéliuma volt maláj nyelven, amelyet
a holland Kelet-Indiai Társaság igazgatója készített 1629-ben. Az első teljes Bibliát
az angliai John Eliot készítette az amerikai Massachusetts-i irokézek nyelvén
1663-ban. Íme az első zsoltár (up-bookum) kezdő szavai: "Wunanumau s missinnin noh
matta aonk wussuwonganit matchetou…"

A népnyelv? bibliafordítások készítése akkor vált égetően szükségessé, mikor
az európai és az amerikai hívők ráébredtek a világ evangélizálását illető
felelősségükre. William Carey, akit igen felbuzdítottak a cseh-morva misszionáriusok
amerikai indiánok körében elért sikerei, példájukat követve Indiába ment. Hitt
abban, hogy a kereszténység terjesztésének legjobb eszköze a Biblia lefordítása és
terjesztése az ottani őslakosság körében. 1793 és 1834 között egymaga mintegy húsz
különböző indiai nyelvre fordította le a Bibliát, kollégáival együtt pedig
negyvenöt ázsiai nyelven jelentette meg az Írásokat. Nem kis részben Carey sikerén
felbuzdulva 1804. március 7-én Londonban jött létre az első olyan bibliatársulat
(British and Foreign Bible Society), amely feladatának tekintette "a Szentírás széles
körben való terjesztését, jegyzet vagy értelmezés nélkül". A Brit Nemzetközösség
tagállamaiban is hamarosan megalakultak fióktársaságaik: 1805-ben a skót, 1806-ban az
ír, 1807-ben a kanadai, 1817-ben az ausztrál, 1837-ben az új-zélandi bibliatársulat
jegyeztette be magát, majd az európai kontinensen, sőt Oroszországban is követték őket.


A bibliafordítások készítése a XIX. század elejétől öltött világméreteket. Lukács
evangéliuma 1818-ban jelent meg tahiti nyelven, ez volt az első óceániai nyelven írt
bibliai szöveg. Egy-egy példányát három gallon (kb. 14 liter) kókusztejért árulták.
1822-ben és 1823-ban két kínai nyelv? fordítás is megjelent. James Thomson, a Brit
és Külföldi Bibliatársulat megbízottja, az ajmara nyelv kiváló ismerője 1829-ben
adta ki az első evangéliumot Latin-Amerika egyik törzsi nyelvén.

A Londoni Missziós Társaság 1835-ben fejezte be a malgas nyelv? Biblia fordítását,
tagjainak éppenhogy sikerült elmenekülniük a szigetről, mielőtt rájuk támadtak
volna. A következő negyedszázadban a misszionáriusok jelenléte nélkül, csupán e
fordításnak köszönhetően ezrek tértek meg Madagaszkáron. (Az indiai, burmai,
koreai, japán, kínai és vietnami fordítások története mutatja, hogy az evangéliumi
ébredésekhez sokszor misszionáriusokra sem volt szükség, az emberek pusztán a Biblia
olvasása útján is hitre jutottak.) Az 1884-ben kiadott joruba Biblia volt az első
afrikai nyelv? Szentírás-szöveg, amelyet helyi hívők készítettek keresztény
misszionáriusok segítségével, akiknek vezetője Samuel Crowther anglikán püspök
volt.

Összegzésül: 1800 előtt mindössze 67 nyelven jelent meg bármifajta bibliafordítás,
és mindössze 40 nyelven állt rendelkezésre teljes Biblia. A következő 30 évben újabb
86 nyelven állt rendelkezésre a Szentírás (ebből 66 már nem európai nyelven íródott),
s ez több volt, mint az előző tizennyolc évszázadban összesen. A folyamat ettől
kezdve egyre inkább felgyorsult. Körülbelül 456 nyelven jelent meg első ízben Biblia
a XIX. század folyamán; újabb 520 nyelven a XX. század első felében, majd 1950 és
1975 között újabb 600 nyelven. A XX. század tehát minden addigit felülmúlt a Bibliák
fordításában és terjesztésében.



Élő Ige, élő nyelveken



Minden fordító tisztában van azzal, hogy tökéletes fordítás nem létezik. A keresztény
bibliafordítók Pál apostol szavaival buzdítják magukat, aki Jézus követői közül
először találkozott a szent szövegek fordításának igényével tömegméretekben.
"A mi alkalmas voltunk az Istentől van, aki alkalmasakká tett minket, hogy az új szövetség
szolgái legyünk, nem bet?é, hanem szellemé, mert a bet? öl, de a szellem megelevenít."
(Korinthosziakhoz írt második levél 3,6) Ebből a kijelentésből arra a hermeneutikai
és fordítói alapelvre következtethetünk, amely a "szót szóval fordíts" alapelv
helyett az "idiómát idiómával" történő fordítást részesíti előnyben. Lássuk,
hogyan működik ez a gyakorlatban.

Nincs abban semmi meglepő, hogy a Pápua Új-Guinea-i binumarienek szótárában nem
szerepel a héber "Messiás" kifejezés. A bibliafordítók azonban egy helyi tolmács
segítségével kiderítették, hogy ha a binumarienek keresnek valakit egy bizonyos
feladat megoldására, összehívják a falugyűlést, s ha megtalálták az illetőt, kört
formálnak körülötte, középre állítják, majd a vének egyike megérinti és azt
mondja: "Te vagy az az ember, akit kiválasztottunk, hogy ezt a feladatot elvégezd."
Ettől kezdve úgy hívják azt az embert, hogy "a kézrátételes férfi". A "Messiás"
szót tehát így fordították binumarien nyelvre: "Az a férfi, akire Isten rátette a
kezét". A szintén Pápua Új-Guineában élő ogea törzs nyelvén nem létezik az a
fogalom: "szeretet". Viszont ha valakit örökbe fogadnak, arra azt mondják: "én
meghalok érted és te meghalsz értem". Lehet-e ennél tökéletesebb egybeesés a
szeretet bibliai meghatározásával: "Nincsen senkiben nagyobb szeretet annál, mintha
valaki az életét adja a barátaiért"? (János 15,13) A dél-amerikai karibok nem
használnak ekét, kapával művelik a földet. Így a "ha valaki az eke szarvára veti
a kezét" (Lukács 9,62) mondatot így fordították: "aki a kapával árkot húz".
Az ausztráliai gumatjok nyelvére nem lehetett lefordítani az Epheszosziakhoz írt levélben
szereplő kifejezést, mely szerint "a hívők el vannak pecsételve a Szent Szellemmel"
(1,13), ők ugyanis nem ismerték sem a levél, sem a pecsét fogalmát. De ha a törzsből
valaki kenut akart készíteni, kiment az erdőbe és kikereste azt a fát, amely
megfelelt céljának. Akkor megjelölte egy késsel és erről mindenki megtudta, hogy az
a fa már az övé, senki nem fogja kivágni. A fordítók tehát a famegjelölés szavát
használták fel az "elpecsételés" helyett. A venezuelai motilone indiánok nyelvén
aki "hisz", az "odakötözi magát Istenhez" – ahogy egy bennszülött odakötözi
függőágyát otthona tetőgerendájához. Mivel a motilonék számára a banán az egyik
legfinomabb csemege, amely dús fürtökben terem, a Bibliát elnevezték "Isten banánfürtjének".

E fordítások közös alapelve, hogy fontosabbnak tekintik az üzenet megértetését,
mint a szavak átadását. Jellemző, hogy a guatemalai maya-mopan nyelvben Márk evangéliuma
egyetlen versének tizenhárom görög szavát tíz mondatban és ötvenhét szóval sikerült
csak visszaadniuk. Előfordul, hogy az üzenet megértetése érdekében a bet? szerinti
jelentést meg is kell változtatni. A Kolumbiában élő barasano indiánok számára
nincs ízesebb falat, mint a kígyóhús. Ezért a következő igét: "Melyik apa az közületek,
aki fiának kígyót ad, amikor az halat kér tőle" (Lukács 11,11) egyszerűen nem értették
meg. Végül a fordítók némi töprengés és tudakozódás után eldöntötték, hogy a
kígyó helyett az angolna szót fogják használni a fordításban, mivel a barasanók
undorodnak ettől az állattól.

A fordítóknak tehát az eredeti bibliai nyelvek tudása mellett szükségük van a helyi
nyelv ismeretén kívül a szokások, hiedelmek, törzsi hagyományok alapos tanulmányozására
is. Mindez számos elszánt embernek évekig tartó munkát jelent – amely idő alatt
lemondanak családjukról, otthonukról és a civilizáció kényelméről –, s még
mindig bőven akad tennivaló! A kutatók az élő nyelvek számát 4–8000 közé
teszik. (Ez a jelentős eltérés annak köszönhető, hogy nyelv és nyelvjárás nem
mindig különíthető el egymástól világosan.) Bármelyik adatot fogadjuk is el érvényesnek,
ha emellé tesszük azt a 371 nyelvet, amelyen jelenleg teljes bibliafordítás áll
rendelkezésre, látható, hogy generációk számára akad még munka ezen a téren –
akkor is, ha tudjuk, hogy a UBS munkatársai jelenleg világszerte 708 fordításon
dolgoznak, s ezekből 45 áll közvetlenül a megjelenés előtt. Még megdöbbentőbb az
a tény, hogy egyes becslések szerint kb. 2500 olyan nyelv létezik ma a világon,
amelynek feltárása még meg sem történt.

A bibliafordítások nyelveinek összesítése (1999. december 31.)

Tovább olvasná?

Ez egy cikk a hetilapból, amit online előfizetést követően belépéssel elér.

Vagy vásárolja meg a lapot az újságárusoknál.

Előfizetek

Belépek