Legfiatalabb gyermekem, Zsófia időnként hazahozza a Heteket. Az április 23-i számukban megdöbbentő s egyben igaz írásokat közöltek a magyar holokausztról (A magyar holokauszt felelősei, A képek bizonyítékok). Minden korban kötelességük lesz az embereknek, hogy fejet hajtsanak az áldozatok előtt, kérjék az egész nép bocsánatát, s egyben vigyázzanak, hogy ilyen iszonyat soha többé ne fordulhasson elő se Magyarországon, se másutt. Megdöbbentett az az adat, mely szerint csak 640 ember tudta a kötelességét az akkori magyarok, helyesebben nem zsidó vallású magyarok közül. Bár ez sem jó kifejezés, hiszen sok keresztény zsidó is volt az áldozatok között. Nyilvánvalóan a Jad Vasem Intézet a felmérést jól, alapos kutatások alapján végezte, magam személyesen négy, talpig becsületes embert ismertem meg, akik zsidó üldözötteket bújtattak, s meg is mentettek. Tudomásom szerint édesapám s öccse nem kaptak ezért semmiféle hivatalos köszönetet, bár ő édesanyám sopánkodására, hogy mindnyájunkat agyon is lőhettek volna, mindig azt válaszolta, azt tettem, amit kellett, s nem éppen dicsérő szavakat mondott a fasisztákról, Hitlerről, s a nyilasokról…

A Kenedi Jánossal 2004. május 6-án készült, Átkeresztelt diktatúra cím? interjúra szeretnék reagálni. Én voltam az első magyar katonai hírszerző tiszt, aki vette a bátorságot, és harcolt a Vörös Birodalom terjeszkedése ellen. Az 1980-as évek elején a Szovjet Katonai Hírszerzés rendelkezett az összes alapvető hírszerzési adattal az Európában állomásozó amerikai és NATO-erőkről. A Vörös Hadseregnek megvolt a lehetősége, hogy sikeres támadást hajtson végre az európai NATO-erők ellen, amelyeknek ebben az esetben csak két lehetőségük lett volna: a kapituláció, vagy az atomfegyverek bevetése a Szovjetunió ellen. Elhatároztam, hogy megakadályozom a lehetséges szovjet agressziót, így 1984-ben, amikor katonai és légügyi attaséhelyettesként teljesítettem szolgálatot Londonban, az Egyesült Államok kormányának felfedtem a Nyugat-Németországban állomásozó Központi Hadseregcsoport állományába tartozó legnagyobb áruló – a Hetek cikkében is említett – amerikai őrmester és kémbandájának tevékenységét. Conrad a Magyar Hadászati Katonai Hírszerző Szolgálat részére dolgozott, és hatalmas mennyiség? amerikai, szigorúan titkos anyagot szolgáltatott a Magyar Katonai Hírszerzésnek. Ezek a titkos anyagok azonnal mentek tovább a Szovjet Katonai Hírszerzéshez, a GRU-hoz. A Conrad-kémbanda tagjait letartóztatták, az Egyesült Államok és a szabad világ elleni igen veszélyes kémtevékenység megszakadt. Tevékenységemmel – amelyért nem kértem anyagi ellenszolgáltatást – jelentősen hozzájárultam ahhoz is, hogy Magyarországon bekövetkezzen a kommunista rendszer megszűnése. 1985. július 10-én letartóztattak, majd életfogytiglani fegyházra ítéltek. Öt évvel később a Magyar Köztársaság elnöke kegyelemben részesített, s büntetésemet öt év próbaidőre felfüggesztette. Azóta egyetlen kormányzat sem rehabilitált. A jogszabályok szerint ugyanis kémkedésemmel állam elleni bűncselekményt követtem el, mely nem elévülő cselekmény. Pedig a CIA-vel történt együttműködésem során hazám ellen nem folytattam kémtevékenységet! 1990-ben, a fegyházból való szabadulásom után nem éreztem magam biztonságban Magyarországon, ezért elhagytam hazámat, és az Egyesült Államokba települtem át, azóta itt élek, 1992-ben megkaptam az amerikai állampolgárságot. A Vörös Birodalom ellen folytatott háborúmnak vége, de maradt még egy harcom, amelyet meg kell vívnom: el szeretném érni, hogy a Legfelsőbb Bíróság semmisítse meg az ellenem felhozott összes kémkedési vádat: ez azonban nem könnyű, ugyanis a Legfelsőbb Bíróság egyszerűen akadályoz abban, hogy a rám mért igazságtalan és súlyos elvtársi ítélet ellen perújítást adjak be. Ők ott pontosan tudják, hogy miért nem adják át sem nekem, sem az ügyvédemnek saját vádiratomat és saját ítéletemet. (Ezek soha nem voltak a kezemben.) Ennyit ér ma Magyarországon a demokrácia, a törvény.