hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Indul az uborkaszezon?
Tőzsdejelentés 2004. 06. 01–08.

2004. 06. 14.
Emelkedéssel zárták a hetet a világ vezető tőzsdeindexei. Az OPEC múlt heti ülésén a napi kétmillió hordós kitermelés emelésről döntött, az olajár ennek hatására valamelyest csökkent, nyugtatólag hatva a tőkepiacokra. Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed elnökének, Alan Greenspannek a beszéde alapján a kamatemelést a közeljövőre valószínűsítik, ám ezt a piacok már nagyrészt beárazták. 

Az Európai Központi Bank soros ülésén nem emelt kamatot, és változatlan maradt a magyar jegybanki alapkamat is az MNB hétfői ülése után. Bár az időjárásban még nem nagyon észrevehető az évszakváltás, a Budapesti Értéktőzsde heti forgalma már a nyári uborkaszezont idézi. A pangó forgalom mellett az elmozdulás is minimálisra sikerült, 0,23 százalékos emelkedés után a BUX 11 200 ponton zárt.

A héten a Matáv vitte a hátán az indexet, amelynek egyrészt jót tehetett a Morgan Stanley Brókerháznak az európai telekom szektorra vonatkozó elemzői felminősítése, másrészt újabb kivásárlási pletykák is napvilágot láttak a cégre vonatkozólag. A Financial Times Deutschland helyi sajtóértesülésekre hivatkozva közölte, hogy a Matáv esélyei a legjobbak a Telecom Montenegro megszerzésére. Ez szintén pozitívan hatott az árfolyamra, amely 4,6 százalékot emelkedett. Folytatódott viszont a Richter vesszőfutása a gyógyszerár-mizéria miatt. A cég részvényei újabb 5,8 százalékkal lettek olcsóbbak, miután a parlament a hétfői ülésén elfogadta azt az indítványt, melynek alapján 9 hónapra befagyaszthatók az árak. Az OTP alig esett nagyobbat, mint a róla lekerülő osztalékszelvény értéke, és nem mozdult jelentősen a Mol árfolyama sem.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!