Ismerősömmel az Uzsoki Kórház felé tartottunk. Kristóf az úton többször is azt mondta: „Szia, nagyi!” Megkérdeztem tőle: „Kihez beszélsz?”
„A nagyimat köszöntöm” – és a mellettünk lévő óriásplakátra mutatott. „Hülyéskedsz?” „Nem, ő a nagymamám.” Másnap meglátogattuk. A budai parkban lévő lakásában habos süteménnyel, ezüstősz hajjal és huncut nevetéssel fogadott minket.Mit tetszett dolgozni?– Hogy is mondjam, rendkívül szép életet éltünk a drága férjemmel, helyes ember volt, mindent meg tudott csinálni. Jól keresett, így nem kellett dolgoznom, a gyermekeimet neveltem. Nagyszerű anyák, apák lettek belőlük, tőlük már csak az unokáimat szeretem jobban, jóravalóak, strammok, tisztelettudóak, és nagyon-nagyon szeretik a nagyijukat. Férjem halála óta az az életem értelme és programja, hogy felkelek, elmegyek a templomba, hazajövök, megfőzök többfajtát is, hogy legyen nekik. Az egyik unokám a sport miatt sokszor elhatározza, hogy három napig csak ezt vagy azt eszik: rizst májjal, rizst gombával, harmadszor rizst csirkével. Ilyenkor kimegyek a piacra, és megveszem a legszebb és legfrissebb árut, és megcsinálom neki. Délután meg legtöbbször a barátnőimmel vagyok, és néha a Fideszben.