hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Moszkva árnyékában
Két ország, két választás, két forgatókönyv

2006. 03. 28.
Fehéroroszországban a múlt hétvégén szavaztak, Ukrajnában pedig március 26-án lesznek általános választások. Az előbbi nem hozott változást: Alekszandr Lukasenko lett az ország elnöke, immár harmadszor, az ukrajnai szavazás azonban alaposan átrendezheti a politikai helyzetet. 



Julia Tyimosenko, az ukrán esélyes

A hivatalos adatok szerint Lukasenko az állampolgárok 82,6 százalékának bizalmát élvezi. A második helyen az ellenzéki Alekszandr Milinkevics végzett hat (!) százalékkal, az utána következő jelöltek még ennyit sem értek el.

Az elsöprő győzelem a szovjet időket idézi, amikor csak egyetlen párt jelöltjére lehetett szavazni; már csak ezért is gyanús az aktív voksolók rendkívül magas száma. Ennek ellenére nem kétséges, hogy mégiscsak Lukasenko a győztes, aminek több oka is van. Először is az Oroszországgal államszövetségi kapcsolatban álló Belorusszia, ha nem is európai mércével mérve, de viszonylag stabil országnak számít szociális és gazdasági értelemben, és ezt a stabilitást nyilván minden állampolgárának érdeke megőrizni. Már csak a szomszédos Ukrajna példája miatt is, ahol a „narancsszínű” forradalom óta nem lett jobb az életminőség, mindössze a vezető elit cserélődött le. Ráadásul Belorussziában nem voltak hangos, a felső vezetők korrupt ügyeivel kapcsolatos botrányok, ellentétben Ukrajnával, ahol ilyenre jócskán akadt példa mind a forradalom előtt, mind utána. 

Lukasenko győzelmének másik oka az lehet, hogy határozottan tudott védekezni, nem törődve azzal, vajon mit szól erre a „demokratikus világ” – ráadásul olyan taktika segítségével, amely már a szovjet időkben nagyszerűen bevált. Nem sokkal a választások előtt a belorusz titkosszolgálat, amelyet stílszerűen azóta is KGB-nek neveznek, egy „nemzetközi összeesküvést” leplezett le, melynek főszereplőiként a hazai ellenzéket, valamint grúz kémhálózatokat nevezte meg. Előbbit azzal vádolták, hogy a választások napján tüntetést akar szervezni, melynek során bombarobbantást is tervez, hogy halottakkal és sebesültekkel gerjesszen zűrzavart a tömegben. A KGB videón be is mutatta az elfogott „spionokat”. A litván és ukrajnai grúz diplomaták feladata pedig az exit-pollok meghamisítása lett volna. 



Szakasvili

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!