A „safe-place” (óvóhely, biztonságos tér) fogalmát a legmenőbb amerikai egyetemeken találták ki diák aktivisták, akik szerint az intézmény területén meg kell „védeni” a hallgatókat a gyűlöletbeszédtől, a homofóbiától, a transzneműek megkülönböztetésétől, a fajgyűlölettől és a verbális zaklatás egyéb formáitól. Olyan tér, ahol diákként nem kell tartani semmiféle bántó, kritikai vagy csupán ellenvéleményt megfogalmazó megnyilvánulástól. A safe-place lakói a digitális Újvilág harmadik nemzedéke, a Z-generáció, akik nemcsak a digitális nomádként felnőtt elődök, hanem az internetet feltaláló X-ek és a Facebookot benépesítő Y-ok világában is idegennek érzik magukat.Leonard Kleinrock és apró mérnökcsapata izgatottan figyelte, ahogy a közel egy tonnás hófehér monstrum, a Xerox Sigma 9 egy dupla csipogással befogadja a bevitt utasítást: login (belépés) – ez az alig ötbetűs szó szégyenlősen rejtőzött el a zölden foszforeszkáló kijelzőn elterpeszkedő kódtengerben. Öt hónappal korábban ugyanilyen zajos szörnyetegek vezérelték végig az Apollo–11 törékeny fémdobozát a közel négyszázezer kilométeres útján, a Kennedy Űrközponttól a Nyugalom tengeréig.Itt azonban nem hangoztak el nagy patetikus mondatok a feszülten várakozó százmilliónyi néző számára, csupán az otromba mágneslemezek monoton pörgése keltett meghitt hangulatot a Kaliforniai Egyetem szűkös alagsori szobájában. Miután a gép lassan megemésztette az üzenetet, a hátuljából kilógó vastag adatkábelen fénysebességgel lőtte tovább az alig hatvan kilométerre fekvő Stanford Egyetemre. Bár a távolság nem volt nagy, az alig egy byte-nyi adat így is túlterhelte a kapcsolót, ami miatt a túloldalon csak annyi futott be, hogy „lo”. Ez a két árva karakter volt az első digitális adatkapcsolt hálózaton – közismertebb nevén interneten – átvitt üzenet, a két szemüveges mérnök pedig tudtán kívül az X-generáció első emberpárja.