hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Rokonok-gate újratöltve
Botrány lett a Lázár-féle szigorítás visszavonásából

2015. 12. 10.
Bár a migráció kérdésének kezelésével elképesztő előnnyel vezet a Fidesz minden ellenfelével szemben, még a kormánypártok soraiban is úgy vélik, hogy hiba volt az összeférhetetlenségi szabályokat „piszkálni”. Pár héttel a közbeszerzési törvények elfogadása után ugyanis a Fidesz-KDNP „visszapuhította” a politikus hozzátartozóiról szóló passzusokat, amivel újra erőre kaptak az ellenzéki politikusok a kormányzatot ipari mértékű korrupcióval vádoló kritikái. Ráadásul a kormány kiásta a csatabárdot a legnagyobb tévéadóval, az RTL-el, ami miatt – legalábbis kormánypárti és ellenzéki forrásaink szerint egyaránt – újra vezető témák közé fog tartozni a korrupció és annak szinonimái. Akkor kerülhet bajba a Fidesz, ha lecseng a migrációs válság, és csak ez a téma marad a felszínen.

Nehéz megérteni, hogy miért kellett az egy hónappal korábbi keményítés után újra puhítani az összeférhetetlenségi szabályokon az Országgyűlés kormánypárti többségének, mint ahogy azt is, hogy a Fidesz miért kezdett újra háborúba a legnagyobb eléréssel rendelkező tévéadóval, az RTL-lel. De például a tévécsatorna híradósainak kitiltása az Országgyűlésből, a tévéadó legnagyobb konkurenciájának, a TV2-nek a kormányzati támogatása azt jelzi, hogy nincs béke a felek között. Különösen „hadüzenet” jellegű, hogy az Andy Vajna filmügyi kormánybiztos által megvásárolt TV2 élére azt a Dirk Gerkenst nevezték ki, aki idő előtt, vitatott körülmények között, haraggal távozott az RTL-től, és akinek a nyilatkozatai arról szólnak, hogy „le­veri” a régi cégét. Nem mellesleg a Gazdasági Versenyhivatal is vizsgálja az RTL Klub reklámidő-értékesítési gyakorlatát. A hatósági vizsgálat a televí- ziós cég számára akár kellemetlen végzéssel is zárulhat. Az RTL ellenben a hír- adóiban tág teret biztosít olyan híreknek, amelyek korrupciógyanúsnak nevezhető­ek, és persze a kor­mányoldal- nak kedvezőtlenek.

Egy vezető kormánypárti politikus lapunknak elismerte, hogy számukra sokkal előnyösebb volt az a 2014-es választásokat megelőző gyakorlat, amikor az RTL híradói inkább apolitikus, főképpen bulvárközpontú híradást folytattak. „Mivel az ellenzéknek sem hiteles és fajsúlyos vezetői, sem átütő politikai témái alig maradtak mára, ezért vélhetően a korrupciós gyanúsítások kerültek végső fegyverként az ellenzéki pártok repertoárjába. Ráadásul ezen a területen a baloldal a múltja miatt sután tud érvelni, ezért némileg a Jobbik maradt a páston” – fogalmazott forrásunk, aki szerint a Fidesznek azzal kell szembenéznie, hogy a riválisai a végletekig megpróbálják majd ezt a témát kiélezni. Ha a migrációs téma lecseng, akkor ez maradhat az egyik központi ügy.

Tálcán kínált „ajándék”

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!