hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Angolosan távoznak
Mire számíthatunk a Brexit végrehajtása után?
Angolosan távoznak

Fotók: Shutterstock / PuzzlePix

2020. 04. 16.
A 2016-os népszavazás után az eredeti elképzelés szerint az Egyesült Királyságnak már tavaly márciusban ki kellett volna lépnie az Európai Unióból. A többéves jogi és politikai hercehurca után most január 31-én tényleg távoznak. Mi változik pontosan?

Miután az Európai Bizottság végre jóváhagyta a britek megállapodási javaslatát a kilépés részletei kapcsán, Boris Johnson miniszterelnök megkapta a végső zöld lámpát a Brexit-terv megvalósítására. Az EU berkeiben ugyanis az angoloknak nyilván komoly jogaik és kötelezettségeik voltak, amelyek változása tekintetében szükséges volt megállapodni.

Meg kellett állapodni a ki- és beutazási szabályokról, a vízum kérdéséről, a munkavállalási és letelepedési lehetőségekről. Kereskedelmi egyezményeket kellett felülvizsgálni, és persze a királyság egyes különálló részeinek jogviszonyát (például Észak-Írországét) is rendezni kellett. Kellett volna. A végső megállapodásra ugyanis még mindig nem került sor, ám a 2020-as év végéig már nagyjából látjuk, milyen körülményeket hoz majd a britek távozása.

Idén még változatlan utazási feltételek

Az utazókban nyilván sok kérdés merült föl a tekintetben, hogy vajon London kilépése megnehezíti-e a kontinensről érkezők beutazását – illetve hasonlóképp aggódott sok angol állampolgár, hogy talán komplikáltabb lesz az EU-ba utazniuk.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!