hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Mit tanult 75 év alatt a világ?
Nemzetközi fórum Jeruzsálemben Auschwitz mai üzenetéről
Mit tanult 75 év alatt a világ?

AP

2020. 04. 16.
Ha a mai trend folytatódik, száz évvel Auschwitz után nem maradnak zsidók Európában – ezzel a megdöbbentő figyelmeztetéssel szembesültek a Holokauszt Világfórumon részt vevő királyok, államfők és miniszterelnökök.

A modern kori Izrael történetének legnagyobb diplomáciai eseményére került sor Jeruzsálemben, az auschwitzi haláltábor felszabadulásának 75. évfordulóján. Hasonló magas rangú vendégsereg eddig csak két alkalommal, 1995-ben Jichak Rabin és 2016-ban Simon Peresz temetésén volt jelen, ám azok az események két kiemelkedő politikus iránti tiszteletadás­ról szóltak, míg most, a január végén megrendezett konferencia a megemlékezésen túl korunk legfontosabb kérdéseit érintette.

Amikor 2017-ben Reuven Rivlin elnök és Mose Kantor, az Európai Zsidó Kongresszus elnöke nekiláttak, hogy Izraelben egy nagyszabású megemlékezést szervezzenek, úgy számoltak, hogy 10-15 ország fogja magát a legfelső szinten képviseltetni. Ehhez képest idén január végén a jeruzsálemi Holokauszt Világfórumon 49 országból érkezett állam- és kormány­­fői szintű delegáció, ami rendkívüli si­ker Izrael számára, különösen, hogy minderre a több mint egy éve húzódó kormányzati patthelyzet közepette került sor.

A második világháború kibeszélhetetlen kérdései is szóba kerültek, így az, hogy miért fordított a világ hátat a zsidóknak?

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!