hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Konzervatív média és szabad internet kell
Interjú a holland euroszkeptikusok vezetőjével
Konzervatív média és szabad internet kell

Kulifai Máté

2020. 04. 16.
Az elmúlt évek konzervatív sikertörténete a holland Fórum a Demokráciáért párt, amely alig négy éve alakult, és már két választást is megnyert. Az euroszkeptikus párt alapító-elnökével, ThierryBaudet-val Rómában beszélgettünk arról, milyen kihívásokkal állnak szemben az európai szuverenista mozgalmak.

Legutóbb, amikor négy éve interjút készítettem Önnel, még történészként nyilatkozott; a nemzeti határok fontosságáról írt könyve kapcsán beszélgettünk. Most pedig annak a vadonatúj pártnak a vezetőjeként jött el ide, Rómába a Nemzeti Konzervativizmus konferencia egyik előadójaként, amely tavaly a holland helyhatósági választásokon, majd a szenátusi választásokon is országosan a legtöbb szavazatot szerezte. Régóta szerettem volna megkérdezni Öntől, mi vitte rá arra, hogy tudós professzorként bekapcsolódjon a politikába, és pártot alapítson?


– A legnagyobb motivációt az jelentette a számomra, hogy úgy éreztem, szerzőként és kutatóként nem tettem eleget. Könyveket írtam, televíziós műsorokban szerepeltem, országszerte előadásokat tartottam, mégsem tűnt úgy, hogy kellő hatással tudnék lenni az eseményekre. A közvetlen lökést pedig az adta, amikor 2016. április 6-án sikerre vittük az országos népszavazást az Európai Unió és Ukrajna közötti társulási szerződés elutasítására. Ennek a kampánynak én voltam az egyik főszervezője, ezt megelőzően kiharcoltam azt, hogy létrejöjjön egy új törvény Hollandiában, amely alapján ezt a referendumot egyáltalán ki lehetett írni. Ráadásul majdnem kétharmados aránnyal nyertük meg a népszavazást. Ez egy nagy győzelem volt, néhány hónappal később azonban kiderült, hogy a kormány semmibe veszi az emberek döntését, és mégis megszavazza a társulási szerződést Ukrajnával.

Thierry Baudet

A 37 éves holland politikus 2016-ban alapította meg a Fórum a Demokráciáért elnevezésű pártot, amely nemzeti konzervatív és euroszkeptikus platformon határozza meg önmagát. A párt ThierryBaudet  vezetésével eddig három választáson szerepelt. 2017-ben még csak két helyet szereztek a 150 tagú holland képviselőházban, ám 2019-ben már a legnagyobb pártként jutottak 12 helyhez a 75 tagú szenátusban. Szintén első helyen végeztek a tavalyi helyhatósági választáson is. Politikai karrierje előtt Baudet történész-szerzőként több könyvet is írt. Ezek közül A határok jelentősége című műve magyarul is megjelent 2016-ban. A Hetek ennek kapcsán interjút készített a szerzővel, amelynek linkje cikkünk végén található.
 

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!