Az ATV-s munka több szempontból is új a számodra, hiszen nem vezettél még reggeli politikai műsort, ráadásul párban. Melyik a legnagyobb kihívás?
– Valóban nem volt még politikai műsorom, a politika azonban 17 éves korom óta érdekel. Gimibe menet mindig megvettem a fontosabb napilapokat, és a nulladik óra előtt az egyik osztálytásammal emelkedett vitákat folytattunk az aktuális közéleti témákról. Szóval eddig is képben voltam, de rá kellett döbbennem, hogy ha ezt a műfajt jól akarod csinálni – és csak így érdemes –, akkor legalább olyan felkészültségre van szükséged, mint egy mélyinterjú esetén. Ahhoz, hogy tíz percben lényeges kérdéseket tegyél fel, ne menj el fontos dolgok mellett, vedd észre, ha valaki félrebeszél – na ehhez kellenek a pontos számok, kifejezések, összefüggések. Ez a fajta koncentráltság a legnagyobb kihívás, de nagyon élvezem.
A jó, vagy legalábbis érdekes karakterek tudnak sikereket elérni a politikában.
Szent István - látnok vagy realista volt az államalapító király?
Szuverenitás, bibliai hit és Jeruzsálem kérdése »
„Miért létezik Izrael állama?” - Interjú Tatár György filozófussal
A megrendülés hiánya és az apokaliptikus tövis »
Alkalmazott vereségfilozófia? Tatár György Európáról és a migrációs krízisről
Interjú a térségünket formáló globális trendekről »