A világ egyik, ha nem a legismertebb számítástechnikai óriásvállalatát Paul Allennel közösen 1975-ben megalapító Bill Gates 2000-ben lemondott a vezérigazgatói posztról. Ezt követően fokozatosan háttérbe vonult, míg idén márciusban be nem jelentette, hogy teljesen visszalép a Microsoftnál betöltött hivatalos feladataitól, hogy minden idejét a feleségével közösen jegyzett alapítványnak szentelhesse.
A Bill & Melinda Gates Foundation a legvagyonosabb a magánkézben levő hasonló szervezetek között. Az alapítvány weboldala alapján szerteágazó tevékenységi körében kiemelt szerepet kap az egészségügy és az oktatás világméretű támogatása, valamint a klímaváltozás kérdése. Bill Gates, akinek vagyona a Forbes legfrissebb adatai szerint 99,5 milliárd dollár (32,34 billió forint), 1994-ig visszamenőleg több mint 45 milliárd dollárt szánt jótékonysági célokra. A „csupán” 70 milliárdos vagyon felett rendelkező befektető, Warren Buffett, Gates személyes barátja 31 milliárd dollárral támogatta az alapítványt. A szinte felfoghatatlan mértékű tőkét birtokló szervezetnek jelentős a befolyása számos, az USA-ban, illetve nemzetközi szinten működő szervezetben, például az Egészségügyi Világszervezetben (A WHO-gate – leszerepelt a világszervezet, Hetek, 2020. április 17.).
Érdemes röviden megvizsgálni a Gates személyiségét formáló tényezőket és a világnézetét, annak érdekében, hogy megérthessük, milyen elvek mentén végzi filantróp tevékenységét. Bill Henry Gates III 1955-ben született Seattle-ben, Washington államban. Édesapja, William jólmenő ügyvédi praxist vitt, míg édesanyja a gyerekek – Bill és idősebb nővére, valamint húga – nevelése mellett futott be sikeres karriert a First Interstate BancSystem igazgatói tanácsában, miközben sok időt töltött jótékonysági szervezetekben is. Bill, testvérei beszámolója alapján, már gyerekként is rengeteget olvasott, illetve rendkívül erős volt benne a versenyszellem és a győzni akarás. Nyolcadikos korában egy állami szintű matematikaversenyen úgy lett első, hogy a 12. osztályosokkal bezárólag az összes résztvevőt maga mögé utasította. Miután 13 évesen megismerkedett az akkor még relatíve gyerekcipőben járó programozás tudományával, nem volt megállás. Paul Allen barátjával még diákként hamar jelentős megrendeléseket kaptak és végül a Microsoftot is együtt indították világhódító útjára. A rendkívüli figyelemösszpontosító képessége és a kódolás iránti – ahogy ő maga fogalmaz – „megszállottsága” végül őt tette a cég vezéregyéniségévé. Ez a nagyfokú önuralom visszaköszön az alapítványi tevékenységében is.