Múlt heti számunkban olvashattak a magyar kormány által tervezett törvénymódosításról, amelynek eredményeképpen az azonosító iratokból kiderülne, ha valaki nemváltoztatáson esett át (Igen a biológiai nemre – Milyen szabályozásra lenne szükség a transzneműség ügyében? Hetek, 2020. április 24.). A brit kereskedelmi miniszter, Liz Truss pedig azzal haragította magára a transznemű (és LMBTQ) mozgalmak képviselőit, hogy bejelentette: meg fogja védeni a szexuális irányultságukban bizonytalan gyerekeket attól, hogy az egész életüket meghatározó, visszafordíthatatlan változtatásokat hajtsanak végre a testükön. A brit társadalombiztosítás előírásai szerint egy fiatal legfeljebb 16 éves korától kaphat hormonkezelést, viszont néhány orvos szerint ennél jóval korábban el kellene kezdeni a nemváltoztató eljárást. Walesben erre szakosodott klinikákon már van olyan páciens is, aki 6 éves korától kezdve kapja a pubertást blokkoló hormonokat, magánellátás keretében.
Liz Truss azt is világossá tette, hogy megvédi a transzneműeket a diszkriminációtól, de csak úgynevezett „fékek és ellensúlyok” bevezetése mellett, hogy ne tudjanak a többi polgár rovására visszaélni a rendszerrel. Annak ellenére, hogy egyik lépés sem tiltja meg a nemváltoztató kezeléseket, és nem is diszkriminálja a transzneműeket, ezeken a berkeken belül mégis óriási a felháborodás.
Ezek a tervezetek azért váltanak ki heves vitákat, mert igazi kivételnek számítanak az olyan jogszabályok tengerében, amelyek az esélyegyenlőség jegyében túlzott jogokat biztosítanak egy kisebbség számára, súlyosan sértve a társadalom többi tagjának jogait. Nagy-Britanniában 2005-ben lépett hatályba az a jogszabály, amely lehetővé teszi, hogy kétéves várakozási idő után bárki megváltoztassa a biológiai nemét. Ezt a jogszabályt igyekszik 2015 óta „megreformálni” Maria Miller parlamenti képviselő, akinek célja, hogy „modernizálja, és orvosi jellegétől megfossza” a nemváltoztatáshoz kapcsolódó jogi folyamatokat Nagy-Britanniában. Miller reformja nyomán, amelyet egyébként pártállástól függetlenül nagy létszámban támogattak a képviselők, a magukat nőként azonosító férfiak korlátozás nélkül hozzáférhetnének olyan szervezetek szolgáltatásaihoz, mint a bántalmazott nőket befogadó központok, vagy a börtönök női részlegei, attól függetlenül, hogy bárki megvizsgálná a motivációjukat. Truss bejelentése és tervei azonban szerencsére gátat szabhatnak majd a jövőben ennek a reformkezdeményezésnek.