A Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes által benyújtott, egyes közigazgatási törvények módosításáról szóló javaslat változtat az anyakönyvezési eljáráson, beemelve a születési nem fogalmát. A szöveg szerint a születési nem az elsődleges nemi jelleg, illetve kromoszóma alapján meghatározott biológiai nem. Ezen kívül minden személyi okmányon a születési nemnek kell szerepelnie, ami később sem lesz módosítható.
A döntés mögötti szándékot azzal indokolják, hogy a nem fogalmát a jogszabályok jelenleg nem tartalmazzák. Ez azért fontos, mert jelenleg még műtéti eljárásra sincs feltétlenül szükség, ahhoz, hogy valaki „papíron” ellenkező neművé váljon, és az új neméhez kapcsolt jogok és kötelezettségek vonatkozzanak rá. Az érintettnek ehhez mindenek előtt nagykorúvá kell válnia. A kérelmet az Emberi Erőforrások Minisztériumához (EMMI) vagy a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalhoz (BÁH) kell beterjesztenie, amihez csatolnia kell orvosszakmai szempontból (pszichiáter, klinikai szakpszichológus, urológus vagy nőgyógyász szakvéleményeinek segítségével) annak igazolását, hogy transzszexuális identitása van. Itthon a név- és nemváltoztatásnak nem volt feltétele a műtéti beavatkozás – több nyugati országban, például Norvégiában, csak a kötelező kasztráció után lehet a jogi nemváltoztatást végrehajtani.
Becslések szerint magyarországon évente mintegy 25-en kérvényezik nemük megváltoztatását.