Az 1813-as, lipcsei „népek csatájában” Napóleont legyőzték és a Földközi-tengeren található Elba szigetére száműzték. Ezzel úgy tűnt, véget ér a hábo-rúk több mint két évtizedes időszaka, amely a francia forradalommal vette kezdetét. A forradalom káoszából támadt fel egy géniusz, egy hadúr, aki lángba borította Európát, és kis híján még Oroszországot is térdre kényszerítette.
Napóleon nem volt magas, mégis hipnotikus hatással tudott lenni az embe-rekre. Kiemelkedő intelligencia és villámgyors észjárás jellemezte. Nem volt bosszúszomjas ember, de szeretett háborúzni. Uralkodó, politikus és mindenekelőtt hadúr volt, akinek a példaképe az ókori Nagy Sándor volt. Katonáit gyakran könnyelműen feláldozta, azok mégis bálványozták őt, mert Bonaparte tudott a nyelvükön beszélni. Tudott az embereivel viccelni, de inspirálni is képes volt őket. A közkatonák bálványozták, a parancsnokai féltek tőle.
A lipcsei vereség és a császárság bukása után Elbára száműzött Napóleon hamar elunta magát. Újabb haditervet eszelt ki. Volt egy „végső ellensége”, akivel eddig még nem találkozott, az egyedüli, aki fölött még nem aratott győzelmet. Ő volt Arthur Wellesley, Wellington hercege. Február 26-án Bonaparte mindössze ezer katonával, negyven lóval és két ágyúval „meglógott” lazán őrzött fogságából, partra szállt Franciaországban és megindult Párizs felé.
2017. 06.23. (XXI/25)
