hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Boszorkányos vagyon
J. K. Rowling titkainak kamrája

2017. 01. 20.
J. K. Rowling, a modern, okkult ifjúsági irodalom legkedveltebb szerzője újra felkerülhet a (dollár)milliárdosok listájára. Bár a Harry Potter írója igyekszik titkolni pénzügyeit, a The New York Times (NYT) és a Fortune magazin is külön cikkben elemezte pályafutását és vagyoni helyzetét.

Az írónő, aki annak idején olyan szegény volt, hogy a fűtésszámláját sem tudta kifizetni, a látomásszerű ötletből megszületett „boszorkányos” Harry Potter-sorozattal szinte azonnal a legjobban kereső szerzők sorába emelkedett. Úgy tűnik, a misztikus történetek továbbra is szépen jövedelmeznek a számára, hiszen a Legendás állatok és megfigyelésük (Fantastic Beasts and Where to Find Them) nemrég megjelent brit–amerikai fantasy-kalandfilm – amelynek a forgatókönyvét ő írta – szintén kasszasiker lett. A film a nyitó hétvégén az Egyesült Államokban 75 millió dolláros bevételt, míg a világ többi részén mintegy 150 millió dolláros bevételt hozott – írja a Fortune. A NYT újság­írója jelenleg 1,2 milliárd dollárra becsüli Rowling nettó vagyonát, és indokoltnak tartja, hogy a Forbes ismét vegye fel a milliárdosok listájára, amelyről nyolc év után, 2012-ben lekerült.

A 2016-os Forbes-ranglistát egyébként továbbra is Bill Gates vezeti (75 milliárd USD vagyonával), akit Amancio Ortega (a Zara divatcég alapítója, 67 milliárd USD), majd Warren Buffett (60,8 milliárd USD) követi. Idén összesen 190 nő (a jegyzett milliárdosok megközelítőleg 10 százaléka) szerepelt a listán, köztük az első húszba bekerült a „régi motorosnak” számító Liliane Bettencourt (L’Oréal, 36,1 milliárd USD, 11. hely az összesített rangsorban), valamint Alice Walton (Wal-Mart üzletlánc, 32,3 milliárd USD, 16. hely az összesítésben).

Joanne Kathleen Rowlingot a Forbes először 2004-ben vette fel a listájára olyan milliárdosként, akinek írói karrierje révén sikerült így meggazdagodnia – mindössze hét év alatt. A Potter-sorozat első kötete 1997-ben jelent meg. Kiadója javaslatára egy „tágabb célcsoport megszólítása” érdekében (azaz ne tudják rögtön, hogy egy nő) rövidített írói néven (J. K. Rowling) kezdett publikálni, amellyel azóta világszerte ismertté vált. A magas brit adók és az általa különböző jótékonysági szervezeteknek nyújtott megközelítőleg 160 millió dollárnyi pénzügyi támogatás következtében azonban 2012-re vagyona erősen megcsappant. Azóta azonban újabb, jelentős bevételekhez jutott. A NYT a Harry Potter-könyvek, filmek és kapcsolódó árukból származó bevételeken kívül a floridai, hollywoodi és japán Harry Potter témájú kalandparkok, valamint a Harry Potter és az elátkozott gyermek című londoni színdarabhoz köthető bevételeket, továbbá a televíziós licencdíjakat emeli ki a Rowling vagyonára vonatkozó számításaiban.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!