Wilhelm Fruzsinát a szülei nevelték 11 éves koráig: akkor az édesanyja, aki skizofréniával küzdött, öngyilkos lett. A kislány egyedül maradt az édesapjával, akihez erősen kötődött. 17 éves volt, amikor az édesapja is meghalt tüdőrákban. Fruzsina testközelből nézte végig, ahogy apját teljesen felemésztette a betegség. A főbérlőjük ezután felmondott, s a lány az utcára került ki, ahol az apai nagynénje találta meg, és magához vette egy évre Hajdúnánáson. Ott nem volt túl jó sora: az árvasági segélyt és egyéb juttatásokat felvették utána, de rosszul bántak vele, verték, csúfolták, éppen csak megtűrték őt.
Fruzsina gyakran emlegette Svédországban élő anyai nagynénjét, aki a születésétől fogva tartotta velük a kapcsolatot, és támogatta a családot. Amikor Fruzsina betöltötte a 18. életévét, a rokonok kiküldték őt nyaralni Svédországba, majd bejelentették, hogy lemondanak a gyámságáról, nem vállalják tovább az ellátását. Mert – mintha mindez nem lenne elég – Fruzsináról azt is tudni kell, hogy ő enyhe értelmi fogyatékos fia-tal. Bizonyos szempontból semmi meglepő nincs abban, hogy lemondtak róla, hiszen Magyarországon a fogyatékkal élők, különösen az enyhén értelmi fogyatékosok ellátása 18 éves koruk után nem megoldott, anyagi támogatásra nagyon csekély mértékben jogosultak, munkát nehezen találnak, és gyakran elmeszociális otthonokban kötnek ki, súlyos pszichiátriai betegek között, ahol semmi keresnivalójuk nincs.
A lelki-testi értelemben meglehetősen törékeny lány, aki 2012 óta svédországi nagynénjénél, Ruff Ágnesnél él, most 21 éves, az IQ-ja 60-65 között van, ami egy kedves nyolcéves gyerek szintjének felel meg. Ez az állapot élete végéig megmarad, ezért rendszeres felnőtt felügyeletet igényel. A nyolc általánost még Magyarországon járta ki egy gyógypedagógiai intézményben, és most Malmőben jár egy speciális iskolába, ahol, ha minden jól megy, két év múlva szakácsként végezhet.
2015. 09. 25. (XIX/39)
