hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Padlássöprés Lenin nevében
A magyar kommunisták harca a kulákok ellen

2014. 07. 19.
1950 és 1953 között mintegy négyszázezer esetben jártak el a bíróságok kulákokkal kapcsolatos ügyekben – ez még akkor is óriási szám, ha bekalkuláljuk, hogy egy gazda több alkalommal is a törvényszék elé állt. A pénzbírságtól a teljes vagyonelkob-záson át a halálbüntetésig születtek az ítéletek, amelyek mind egy célt szolgáltak: a kollektivizálást veszélyeztető népnyúzó nagygazdák megtörését. A következmények máig hatnak.

Kulák – az orosz eredetű szónak több jelentése van: ököl, nagygazda, zsugori. Amint a kifejezés, úgy a nagygazdák megbélyegzésének, ellehetetlenítésének, sőt likvidálásának ötlete is szovjet eredetű. „A Szovjetunióban már a húszas, harmincas években találunk példákat a kuláküldözésekre, tömegek lelték halálukat a Gulágon pusztán azért, mert nagybirtokosként a hatalom szemében a kapitalista rendszer csökevényeinek, a mezőgazdaság szocialista alapon történő átszervezésének akadályai voltak” – magyarázta a Heteknek Tóth Judit történész, a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának főlevéltárosa, aki szakértőként működött közre a napokban bemutatott Kulák volt az apám című dokumentumfilm, illetve a Duna Televízión futó, Elhallgatott történelem – Ha a kulák mozdulna című dokusorozat elkészítésében.

Hozzátette: a magyar kuláküldözés arra a lenini hármas jelszóra épült, miszerint „Támaszkodj a szegényparasztra, szövetkezz a középparaszttal és harcolj a kulák ellen!”. A politikai hatalom célja a Szovjetunióban és a kommunisták vezette Magyarországon is ugyanaz volt: a szegény- és középparasztság szembefordítása a nagygazdákkal, hiszen az előbbiek – a munkásosztállyal együtt – a hatalom bázisát jelentették.

Ami a hazai előzményeket illeti – jegyezte meg a szakértő –, a Nemzeti Parasztpárt által kidolgozott, ám a kommunisták által „kisajátított” 1945-ös földosztás jelentősen átalakította az addigi birtokrendszert: a nagybirtokok terhére jutottak földhöz a kis- és szegényparasztok, valamint a nincstelenek tömegei, akik közül sokan korábban éppen a nagygazdáknál dolgoztak. A kommunisták ezzel igyekeztek tömegtámogatást kiépíteni maguknak, és a kedvezményezetti körből kerültek ki később azok a párttitkárok, tanácselnökök, akik helyi szinten kiépítették és biztosították a párt hatalmát.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!