Tizenkét évig voltam karosszérialakatos, és ebben a minőségemben kimondottan jól éreztem magam, büszke voltam, hogy zsidó „származású” létemre fizikai munkás vagyok. Ötvenhatban, miután a fölkelők között föl sem merült a kérdés: ki zsidó, ki nem (illetve én nem találkoztam vele), azt hittem, a zsidókérdés végképp lekerült a napirendről. Persze azért még nyomasztott zsidó eredetem tudata, de ez, úgy éreztem, magánügy. Húsz évig írtam a Zakariást, mert azt hittem, ez az identitásprobléma (zsidó vagyok-e vagy magyar?) rajtam kívül már senkit sem érdekel.
Hihetetlenül érzéketlen voltam; pontosabban, mint egy szuperstrucc, nem csak a homokba, a betonba is belefúrtam a fejem, hogy ne lássak, ne halljak. Annál döbbenetesebb volt a fölismerés a rendszerváltás közeledtével, hogy a magyar antiszemitizmus virulensebb, mint valaha. És én kénytelen voltam visszaváltozni zsidóvá, ezt követelte tőlem az emberi tisztesség.
Ha ti így, hát akkor én meg úgy! Ha tinektek büdös zsidó vagyok, én büszkén kihúzom magam. Igen, a kiválasztott néphez tartozom!
A kiválasztott néphez tartozni, tudjuk, nem egy majális. Reb Tevje a Hegedűs a háztetőnben teljes joggal perel az Egek Urával: legalább egy kis időre nem tudnál már kiválasztani egy másik népet magadnak?! Meg aztán… mint szabadelvű demokratát, mint az emberek közötti egyenlőség elszánt hívét, kissé zavart engem saját gőgöm, hogy ki vagyok választva. „Übermensch” volnék? No azt már nem! Még ha a holokausztra gondolok, akkor sem érek többet, mint más. Az örmények is átéltek egy iszonyú népirtást, mégsem tekintik magukat kiválasztottaknak. Én is jobban érezném magam, ha gőg helyett keményen ellenálltunk volna, vagy megtoroltuk volna ellenségeink vétkét. Arra büszke lennék (ha nem is gőgös).
Éppen ezért tisztáznom kellene a magam számára, mit jelent az, hogy „kiválasztott nép”? És miért éppen a zsidó az Úr kiválasztott népe, mikor a világon minden nép és törzs eredetmondája arról szól, hogy ő a kiválasztott.
(Az Úr nevét szádra ne vedd: ez sem csak a zsidók találmánya, a totemállat más népeknél is megnevezhetetlen. A magyarok például csak szláv szóval illetik a medvét. A farkasnak, szarvasnak is tilos kimondani a nevét, a régiségben is körülírták: „olyan, akinek szarva, illetve farka van”.)
Ez a Tóra keletkezésének idején teljesen rendjén is volt. Egy kis sivatagi pásztornép, amely az őt körülvevő többisten-hitű, nála nagyobb, hatalmasabb, gazdagabb népek között olyan intellektuális magasságig jutott, hogy fölfedezte magának a sokszínű világ egyneműségét, és ezt tovább gondolva fölfedezte az ábrázolhatatlan, mert nem antropomorf, mert csak szellemi lényként létező Egyistent, a mindenség egyszemélyű megalkotóját, joggal tekintette magát kiválasztott népnek. Néhány vallástörténész föltételezi ugyan, hogy a perzsa-hindu hitvilágban már előbb is fölbukkant a monoteizmus gondolata, de erről a zsidóknak nem kellett föltétlenül tudniuk. És szerintem teljesen rendben van a kiválasztottság tudata a vereség, a szétszórattatás, az üldöztetés, a pogromok, a vérvádak, a diaszpóralét évszázadaiban és a holokauszt idején. És teljesen átélhető számomra a harminchat Igazak mítosza, empatikusan ezzel is száz százalékban azonosulni tudok.
Csakhogy eljutottunk a harmadik évezred küszöbére, talán remélhető, hogy a civilizált világban (Magyarországon kívül) soha többé nem lesz már szalonképes a politikai antiszemitizmus, a zsidók visszaszerezték (vagy visszakapták az Úrtól – kinek-kinek ízlése szerint) egykori hazájukat, az Ígéret Földjét, az Erecet, és talán meg is bírják tartani, talán nem irtják ki őket a dzsihád terroristái, talán nem lesz még egy holokauszt. Akkor ezután mihez képest, kihez képest, kikhez képest kiválasztott nép a zsidó? Mi a zsidó diaszpóra szerepe a világban, a többi nép között most, hogy van már a zsidóknak saját hazájuk: Izrael?
Az-e, hogy az iszlám fundamentalizmussal, a nacionalizmussal, az extremitásokkal, a neonácizmussal, a terrorizmussal szemben az euro-amerikai humanista, demokrata, liberális, polgári – polgárjogi – értékeket képviselje, amire a zsidó diaszpórát az utóbbi talán két évszázad történelme tette abszolút alkalmassá, vagy az-e, hogy az ősi szokásokat, az ősi hitet, az ortodoxiát őrizze elszánt és harcos makacssággal mindenféle csalafinta haladás ellen, mint teszik ezt világszerte a muzulmán és katolikus és keleti keresztény fundamentalisták is, mindenfajta progressziót konokul elutasítva.
Szeretném hinni, hogy a harmadik évezredben nem lesz már szükség kiválasztott népre. Hogy a harmadik évezredben csak egyenrangú népek lesznek, és azok számára, akik meg bírták őrizni hitüket a Teremtő Atyában, minden ember Isten fia, illetve leánya lesz (és nem is biztos, hogy ebben a sorrendben, lehet, hogy fordítva: Isten leánya és fia lesz).
Csak – és semmi több, és ez nem lenne kevés…
Apropó, hogy is köttetett meg az a szövetség? Ti, zsidók, fölismertétek, hogy én vagyok az Egy Igaz Isten, ezért ti vagytok az én választott népem, és nektek adom az igazság tudását. Tiétek a tudás, őrizzétek a szent tekercseket, mert ti vagytok a választott nép.
És a többi?
Őket ki teremtette? Nem a zsidók istene, nem a mi istenünk? Van másik isten is az Egyetlenen kívül?
Nincs? Akkor az Igazsággal, a Tanítással mi van? Az csak nekünk jár, zsidóknak, Isten többi népe, a nem választottak, tévelyegjenek örök időkre?!
A zsidók istene sose mondta, hogy menjetek és tanítsatok minden nemzetet! De a „Jesiva” kapui voltaképp tárva vannak. Valaki (nem zsidó az illető) mesélte, hogy éveken át hallgatta Scheiber főrabbi előadásait, és Scheiber sosem kérdezte meg tőle, zsidó-e, vagy sem. És ugyanezt elmondhatom Raj Tamásról. Sose kérdezte, zsidó vagyok-e, és ha igen, mennyire. Zsidó vallású is vagyok, vagy csak etnikailag vagyok zsidó? Nem volt kérdés. Az volt a kérdés, hogy – nyilván, hisz azért vagyok itt – tanulni akarok. Ő meg a rabbi, a Tanító. És tanít. Én annak örülnék, ha látnám: ez a zsidóság részéről az általános magatartás. Ma még – úgy látom – nem az.
Mostanában inkább az foglalkoztat, mi lesz a zsidósággal ezután, hogy nem szétszóratott, nem üldözött nép többé. Már csak utált nép. Már csak a palesztin s általában: az arab muzulmán fundamentalista terroristák akarják kiirtani, a tengerbe fojtani azokat, akik hazát vásároltak maguknak az egykori Palesztina földjén. Mi a zsidóság, a választott nép dolga (ha a terrorizmustól is megmenekül, mint ahogy annyi pusztítást túlélt már) a világon a Gergely-naptár szerinti huszonegyedik században, az informatika forradalmának idején, a világ globális egységének küszöbén?
Megőrizni és a jövő számára átmenteni a zsidó értékeket, mi más? Ugyanaz, amit Nagy László így fogalmazott meg: „Ki viszi át, fogában tartva, a szerelmet a túlsó partra?” A „szerelem” itt nem mitikus, hanem költői szimbólum. Azt jelenti: MINDENNEMŰ POZITÍV EMBERI ÉRZELEM ÉS HAGYOMÁNY. Ebbe beletartoznak a zsidó értékek is. De melyek azok? Lehet-e más zsidó érték, mint az ortodoxia, az ősi, életformát kontrolláló szabályrendszer, mely a zsidóságot egybetartotta és megőrizte az elmúlt kétezer viharos, hogy ne mondjam: gyilkos esztendő során?
Nem vagyok biztos benne, hogy még ma is a bezárkózás, a gettósodás a legfőbb zsidó érték. Én humanista vagyok. Kerülöm az ortodoxiát, mert anakronizmusnak és intoleránsnak tartom, és nem megyek bele abba a vitába, hogy legyen-e ortodoxia, vagy se. Nem vagyok illetékes, én nem reformzsidó vagyok (aki, a vonatkozó anekdota szerint, rosszabb tíz gójnál), hanem felekezet nélküli.
Ha létezik világi (nem vallási!) zsidó érték, az gyakorlatilag azt is jelenti: nem a zsidó vallási intézményeknek, hanem a civil, polgári intézményeknek kell a zsidó értékeket átmenteni; ilyenek vannak is már, nem csak Izraelben, de a diaszpórák körében is. Hogy melyek ezek a zsidó értékek, annak fölsorolására ez a dolgozat kevés. Csak érinteni tudom, jelezni (nagyjából), hogy mire gondolok.
Én az Isten képének kialakítását sem csupán vallási, hanem általános kulturális értéknek tekintem.
Csak a zsidó intelligencia volt képes a monoteizmust fölfogni. Az ábrázolhatatlan, leírhatatlan, végső soron emberi szóval megnevezhetetlen Teremtőt. No persze, a zsidó istenkép sem tökéletes, mert neme van. Férfi. De ezt a kis tévedést talán el lehet nézni, hisz négy-ötezer évvel ezelőtt egy patriarkátusban élő kis pásztornép követte el, akiket mindenfelől többisten-hívő és bálványimádó pogányok fogtak közre. Ámde: „És teremtette az Isten az embert az ő képére. Isten képére teremtette őt.” Ez a kép, minthogy a Teremtőnek nincs képe, nem lehet külső, csak belső, lelki hasonlatosság. A halhatatlan lelkünk (az intellektusunk) teremtetett Isten lelkének képére és hasonlatosságára. Így hát valamiképp mégiscsak elképzelhető a Teremtő maga is; vissza lehet rá következtetni az emberi lélek tulajdonságaiból. Az EGYISTEN fogalmát akkor is a zsidóknak köszönheti a kereszténység is, a muzulmánság is. (Meg is hálálta – mindkettő…)
Zsidóság nélkül az emberiség nem ismerné a hetet. A munkaszüneti napot. Azt a napot, amikor nem szabad dolgozni: testünknek pihennie, szellemünknek meditálnia kell. Az Úrról és minden rendű transzcendens dolgokról. A keresztények is a „Sabbatról” koppintották a vasárnapot, amit persze, nehogy szoros kapcsolata a zsidósággal kiderüljön, a pogány mitológia alapján neveztek el. Így lett belőle a Nap napja. Son(ne) Tag. Sun-Day. Magyarul a leghétköznapibb módon nevezték el e Hetedik Napot: a vásár napja. V(á)asárnap.
Én zsidó értéknek tartom azt, hogy az európai zsidóság, mihelyt megtehette, mihelyt polgárjogot kapott, azonnal az európai progresszió, a tudomány és a kultúra élére állt. Nobel-díjas tudósaink és művészeink mellett nekem – bocsánat! – Marx is eszembe jut. Az ő életműve számomra a legtisztább polgári humanizmust és filantrópiát jelenti. Olyan világról álmodott, ahol az emberek nemcsak a jogból, de a javakból is egyenlően részesülhetnek, így a lehető legkisebb lesz az igazságtalanság és a szenvedés – és én ezen nem tudok ironizálni. (Nem beszélve arról, hogy ma már közgazdászok is kezdik sejteni, csak félnek kimondani, hogy Marx közgazdásznak sem volt teljesen dilettáns.) Lenin, Sztálin, Mao, hogy a többit már ne is említsem, nem volt zsidó.
Akkor folytassuk. Én számon tartom Einsteint és Freudot is, és mint magyar zsidó Tellert, Wignert, Szilárd Leót és Neumann Jánost is, de ezek a nevek itt csak ízelítőül szolgálnak; remélem világos, hogy mit tekintek én zsidó értékeknek, mit tekintek ZSIDÓ SZELLEMNEK az euro-amerikai kultúrában.
De hogy konkretizáljam is ennek a SZELLEMNEK a működését, nemcsak arról van szó, hogy egy ötezer éves kultúrával és írásbeliséggel rendelkező nép intellektuálisan tehetséges. Hanem arról, hogy a zsidó az örök kételkedő. A zsidó kérdez. (Így tanulnak a bocherek a jesivákban.) Mindent megnéz a fonákjáról is. Ha igaz erről, vajon igaz-e amarról is? Minthogy kétezer éven át volt kitaszított, megszokta, hogy kívül van, és kívülről is ránéz a dolgokra, így észrevesz sok olyat, ami belülről nem látható.
De felejtsük el a szétszórattatás kétezer esztendejét, és forgassuk csak az Ószövetséget: a zsidó ilyen okoskodó, kételkedő, visszapofázó, az Úrral is kötözködő népség volt mindig. Mindig megkérdezte: miért, és nem nyugodott, amíg választ nem kapott. Talán ez a zsidó szellem legnagyobb és legfontosabb öröksége a világ összes népei számára, és ez a legáltalánosabban elérhető. A keresztény Bibliák is az Ószövetséggel kezdődnek. Lehet, hogy a Tóra megteremtése és megőrzése a zsidóság kozmikus történelmi föladata.
Ennek a szellemnek óriási vonzásköre van: rengeteg zsidó identitástudatú, nem vallásos, sőt ateista zsidó van. Ezek nem zsidók? A kikeresztelkedett zsidók, akik mégis a zsidósághoz akarnak tartozni, nem zsidók? Ők nem voltak ott a lágerekben, a munkatáborokban?! Rengetegen vannak olyanok, akik vegyes házassággal vagy abból származva fél-, illetve negyedvér zsidóként csapódnának hozzánk, és akik csak szimpátiából, fölfogva, mit adott a zsidóság a világ kultúrájának, érdeklődnek irántunk, tekintik szimpatizánsoknak, (nem kerülgetem, kimondom:) filoszemitáknak magukat; Isten őrizz ezeket kirekeszteni!
Az antiszemiták kirekesztették a magyarságból a zsidókat. Végiggondolták az antiszemiták, milyen értéktől akarják a magyar kultúrát megfosztani?
Nyugat-Németországban, még a hetvenes években, láttam egy könyvesbolt kirakatában egy könyvet: Deutschland ohne Juden. Első percben azt hittem, valami antiszemita kiadvány, hát belelapoztam. Azt próbálta benne kimutatni a szerző, milyen elképesztő értékektől fosztotta meg Hitler a németséget a német zsidóság kirekesztése által.
Mindenfajta kirekesztést gyűlölök, és ha módom van rá, ádázul küzdök is ellene. Az ellen is, ha a zsidók akarnak a zsidóságból kirekeszteni bármilyen ürüggyel, bármilyen érvekkel bárkit, aki közénk (a közelünkbe) kívánkozik.
Ha van Istennek kiválasztott népe, kutyakötelessége, hogy senkit se rekesszen ki a maga köréből.
És ezzel talán arra is feleltem, mi a dolga ezen a földön.
(A szerző Kossuth-díjas író, publicista)
2010. 04. 30. (XIV/17)
