hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Reptér kézen-közön

2010. 03. 12.
Az év elején lezárult egy tizennégy éve húzódó per a Balaton Airport Kft., valamint Sármellék és Zalavár önkormányzata között. A pernyertes Balaton Airport Kft. végrehajtást kezdeményezett az önkormányzati tulajdonban lévő volt szovjet repülőtéri ingatlanok vonatkozásában. Az önkormányzatok nem tudnak fizetni.

Sármellék és Zalavár két kis festői település, Keszthelytől alig pár percre. Lakóik száma nem haladja meg a 4 ezer főt, önkormányzataik, mint általában minden kistérségi önkormányzat, finanszírozási problémákkal küszködtek a rendszerváltás után. Kevés munkalehetőség és halódó turizmus jellemezte a térséget – egészen 1991-ig, amikor is a Magyar Államkincstár pályázatot írt ki a Zalavár mellett található volt szovjet repülőtér felújítására, valamint a polgári repülésre való alkalmassá tételére.
A Kincstári Vagyoni Szervezet (KVSZ) döntésének hátterében a térség turisztikai fellendítése állt, az ingatlan azonban borzalmas állapotban volt. A kivonuló orosz katonák nem sok mindent hagytak hátra a falakon és a betonon kívül, a reptér környéke pedig erősen elszennyeződött a vadászgépek tankolására használt kerozintól, mely gyakran a földbe került.
A tendert a Mikromatika Befektetésszervező Kft. nyerte meg a KVSZ azon ígéretével, hogy fél éven belül tenderkiírás lesz a repülőtér tulajdonjogának megszerzésére. 1991 júliusára elkészültek a felújítások, s a repülőtér immár nemzetközi polgári repülőtérként kezdte meg működését. A repülőtér üzemeltetését 1992-ben a Balaton Airport Kft. vette át, s mivel a KVSZ által többször ígért tenderkiírás elmaradt, 1995 márciusában a repülőteret üzemképes állapotban visszaadta a kincstárnak. A KVSZ ígérete ellenére az átadás-átvételkor nem írta alá a beruházások összegszerűségét tartalmazó megállapodást, ezért a Balaton Airport Kft. 1996 januárjában bírósági eljárást kezdeményezett befektetett tőkéjének megtérítéséért, melyet 2009. október 30-án jogerősen megnyert. Az összeg a kamatokkal együtt 210 millió forintra rúg.

Az eltűnt idő nyomában

A pereskedést az nyújtotta ilyen hosszúra, hogy időközben megváltoztak a tulajdoni jogviszonyok. A Mikromatika követelését átadta a gyakorlatilag jogutódnak tekinthető Balaton Airport Kft.-nek, míg az 1069/2002 (V. 15.) kormányhatározat értelmében a térségi önkormányzatok lettek a reptér tulajdonosai ingyenesen, a peres követelések átvállalása mellett. Az önkormányzatok és velük együtt az ÁPV Rt. megtámadták a Balaton Airport követelését, de végül a bíróság a követelést jogosnak ítélte.
A tizennégy évig elhúzódó pereskedés alatt a Balaton Airport Kft. több kísérletet is tett a kérdés peren kívüli rendezésére, többek között a Mikromatika  segítségével egy 5 millió eurós brit vásárlót is talált a reptérre 2009-ben, aki a vételáron felül a peres követelést is rendezte volna az önkormányzatok helyett, de az önkormányzatok különösebb indoklás nélkül elutasították az ajánlatot. Mindeközben az önkormányzatok 2004 októberében bérbe adták a repteret az ír érdekeltségű Cape Clear Aviation Kft.-nek (CCA), mely felszámolásáig, 2009-ig üzemeltette azt. A bírósági döntés jogerőre emelkedésével a Balaton Airport Kft. benyújtotta a számlát az önkormányzatoknak, de azok négy hónapja egy forintot sem fizettek. De miért nem?

Az aranytojást tojó tyúk

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!