Fotó: Somorjai László
Az amerikai munkaerő-közvetítő cég munkatársai által készített jellemzés
szerint a magyarok passzívak, a dolgok általában „történnek velünk”.
Pesszimizmusunk miatt rendszeresen felkészülünk a „legrosszabb esetre”. Ennek
okát abban látják, hogy a magyar történelem során (különösen a kommunizmus
alatt) a fontos döntéseket leggyakrabban megszálló hatalmak vagy a politikai
elit hozta meg, ami miatt a magyarok máig úgy érzik, hogy személyes befolyásuk
az események alakulására igencsak korlátozott. Kudarcaink miatt gyakran a
körülményeket okoljuk, anélkül, hogy megvizsgálnánk, személyes döntéseink hogyan
befolyásolták az események kimenetelét. Ez a fajta fatalista megközelítés
mindemellett visszaszorulóban van, a fiatalabb nemzedék egyre inkább hisz
személyes felelősségének súlyában.
Az összeállítás szerint minden adandó alkalmat megragadunk, hogy az ország
történelméről beszéljünk, amelyre rendszerint nagyon büszkék vagyunk. A nemzeti
ünnepek fontosak a számunkra, és nagyra értékeljük, ha egy külföldi akárcsak
minimálisan is ismeri a magyar történelmet. Az amerikaiak úgy látják, múltba
tekintő nemzet vagyunk, nem hozunk jövőre vonatkozó döntést anélkül, hogy előtte
ne kutakodnánk a múltban. Emiatt erős a társadalomban a változással szembeni
ellenállás.
A magyar társadalomban a családi kötelékek nagyon szorosak, nagyon erős a
generációk közötti kötődés. Fontosak számunkra a kapcsolatok, értékeljük, ha a
munkahelyen is lehetőség van „társasági életet” élni. Kívülről úgy látják, hogy
a magyarok nem szeretnek egyedül dolgozni, erősen igénylik a barátságos
munkakörülményeket. Az idősebb generáció még olyan világban nőtt fel, ahol az
emberek nagyon szorosan függtek egymástól, ugyanakkor a fiatalabb generáció
számára mind fontosabb, hogy – családi támogatással – egyedül is boldogulni
tudjon. A fiatalok számára fontosabb a személyes teljesítmény, mint a külvilág
felé való lojalitás (a családot kivéve).
A magyar emberek szeretik a könnyed társalgást, még a munkakapcsolataikban is
szívesen beszélnek személyes dolgaikról. A külső szemlélő szerint a magyarok nem
nagyon szeretnek üzleti ügyekkel foglalkozni mindaddig, míg nem alakul ki
személyes kapcsolat a felek között. Nehezen oldódnak fel, ám bizalmi
atmoszférában minden, így a munka is jobban megy. Bár elfogadott az írásos
kommunikáció (például e-mail), a személyes kapcsolat (akár csak telefonon is)
továbbra is meghatározó a bizalmi kapcsolat kiépítésében, ami viszont időt
igényel. Ezért szívesebben dolgozunk együtt rokonokkal vagy régi ismerősökkel. A
kapcsolatépítésbe fektetett energia viszont idővel megtérül, ha az embert
befogadják, elkötelezett és lojális munkatársakra lelhet. Az üzleti és a
magánszféra sokszor összefonódik, a magyarok gyakran használják személyes
kapcsolataikat a bürokratikus útvesztők lerövidítésére.
Az amerikai vélemény szerint ügyelünk a megjelenésre, fontos számunkra, hogy
megmutassuk másoknak, amit eddig elértünk. Ennek oka, hogy szeretünk a „győztes”
oldalára állni, erősen motivál minket a siker és a teljesítmény, igaz, a magyar
társadalomban erős is a teljesítménykényszer. A magyarok számára fontos a
felsőfokú képzettség és az intellektuális munka, mely meghatározza az emberek
társadalmi státuszát. Mivel az emberek általában aktívan kifejezik tiszteletüket
a társadalmi vagy szervezeti hierarchiában magasabb pozíciót elfoglalók felé,
szinte minden kézfogásnál névjegykártyát cserélnek az emberek.
Az amerikai összeállítás szerint a magyar társadalom erősen tekintélytisztelő. A
magyar kultúrában mély tisztelet övezi a vezetőket, az idős és tapasztalt
embereket, ez a formális köszöntési formák sokszínűségében is fellelhető.
Felettessel szemben ritkán fejezzük ki, ha nem értünk egyet, nemcsak mert az
őszinte véleménynyilvánítást gyakran udvariatlanságnak tekinti a magyar
társadalom, hanem azért is, mert tartunk a következményektől. Nem szeretünk
direkt módon fogalmazni nyilvánosan, ezért a kapcsolatokban nagyon fontos tudni
olvasni a „sorok között”. Azonban zárt ajtók mögött már bátran kifejezzük a
véleményünket. Ennek nyilvánvalóan történelmi okai vannak.
A munkában, de az élet más területein is fontos számunkra, hogy minél több és
pontosabb információt minél hamarabb megkapjunk. Ennek oka, hogy rosszul tűrjük
a bizonytalanságot, az ország múltja miatt általában aggodalommal gondolunk a
jövőre, ezért mindent megteszünk a kockázatok csökkentésére. Mivel nagyon fontos
számunkra a biztonság, nagyra értékeljük a szakmai hozzáértést, a racionális
elemzést, az alapos előkészítést és a szisztematikus munkafolyamatokat. Az
amerikai vélemény szerint általában nem fogunk hozzá semmihez magunktól, mindig
megvárjuk a vezényszót. Nem szeretjük a laza irányítási stílust, igényeljük,
hogy pontosan megmondják, mit várnak tőlünk. Ugyanakkor a döntés felelősségét is
a felettesre hárítjuk („ő döntsön, azért ő a főnök”). Akkor érezzük magunkat
kényelmesen, ha világos számunkra a minket körülvevő hierarchikus rend – ahol
viszont nagyon is tisztában vagyunk azzal, hogy a létra hányadik fokán foglalunk
helyet, és nem tűrjük el, hogy arrogánsan vagy lekezelően beszéljenek velünk. A
generációs különbség itt is tapasztalható, a fiatalabbak már kevésbé igénylik a
szervezettséget és az irányítást.
A biztonság iránti erős igény miatt általában minden „terv szerint” működik,
tehát az emberek igénylik az időbeosztást és a határidőket. Ugyanakkor kiválóan
tudunk improvizálni is, nem jövünk zavarba, ha a terveket az utolsó pillanatban
felülírják az események. Például beszélgetések során gyakran elfelejtünk az
órára nézni.
A kommunista múltból adódóan a magyar jogrendszer ma is erősen túlszabályozott.
Ám a túlélés kényszere miatt megtanultuk, hogy minden hivatali akadály
megkerülésére létezik egy „kiskapu”. Tudjuk, melyek azok a szabályok, amelyeket
muszáj betartani, és melyek azok, amelyektől „el lehet tekinteni”. Amerikai
vélemény szerint ennek ellenére a mai napig jobban szeretjük a szabályokat, mint
a szabadságot, bár a szabályok tisztelete nagyban függ attól, hogy mire
vonatkozik, kiket érint, és hogy milyen következményekkel jár a megsértése.
2007. 11. 30. (XI/48)
