2006. március 15-e, múzeumkert, Budapest Fotó: MTI
Könnyű Károly, a kislány édesapja: Háttal álltam, mikor történt, és
csak annyit láttam, hogy az a barna bőrkabátos, Dávid-csillagos curikkol hátra.
És a kislányom szája már tiszta vér volt.
De ne haragudjon, még a hír tévés videón sem látszik ebből semmi.
– Márpedig biztos is, hogy így volt, én nem vagyok hazudós kommunista. Pedig
vérzett neki, én tettem utána még a papír zsebkendőt oda, de akkor már kimentünk
a tömegből.
Hova mentek onnan?
– A MIÉP-gyűlésre.
Ha ez így történt, miért nem hívtak rendőrt vagy orvost?
– Mert nem volt, nem láttam a környéken egy rendőrt sem, meg nem akartunk
lemaradni a másik gyűlésről. Szóval egy néni adott még zsebkendőt, hogy a
vérzése elálljon, már meggyógyult a seb, de még lehet látni.
Úgy tudom, ahogy a miniszterelnök úr beszélni kezdett, önök fújoltak és
szidni kezdték. Megpróbálták beléjük fojtani a szót. Később többen, így F.
Balázs is csendesítette önöket, majd őt elkezdték zsidózni, s azt mondták, a
Dunában a helyed, mint a többinek.
– Uram, becsület szavamra mondom, én zsidógyűlölő egyáltalán, de egyáltalán
nem vagyok. Nekem nagyon sok zsidó barátom van, a Fischerék is Debrecenből, na
jó, de most erre nem akarok kitérni. Zsidó csillagot egyáltalán nem láttam a
nyakában, egyáltalán. Én minden esetben csak kommunistagyűlölő elvet vallok.
Önök voltak annak idején a hídfoglalásnál is?
– Így van, így van.
A zsidó zászlót is önök égették a Tilos Rádió előtt a múltkorában?
– Hát én nem is ismerem azt, illetve ott álltam mellette, amikor égett, de
nem én gyújtottam meg. Szóval ott voltunk, persze, hogy ott voltunk. De én ott
sem pontosan a zsidó zászlóra mentem, hanem a tilos rádiós pólóra, azt próbáltam
égetni.
Mondja, Mécs Imrét is önök hazaárulózták le október 23-án?
– A Mécs Imrénél, dehogyis, én ezt nem mondtam neki soha, de nem azt mondom,
hogy nem hazaárulóznám le, ha találkoznék vele.
K. Alexandra, a kislány:
– Levette a kokárdámat, majd utána meg szájba nyomott. Akaratbul. Szóval szájba
ütött. Ott volt még a Marci, a magyar sapkában, az is látta, meg az apu is, és
mi nem is zsidóztunk.
És a többiek se?
– Nem. Minket nem érdekelnek a zsidók.
Ti voltatok a hídfoglalásnál is, meg a zsidó zászlóégetésnél?
– Én akkor nem voltam ott, akkor még kicsi voltam, apu volt ott, meg a
Budaházi Gyuri. [Budaházi György volt 2002-ben az Erzsébet hídi „csata”
főszervezője – a szerk.]
Alexandra, biztos, hogy vérzett a szád?
– Biztos, mutattam is apunak.
Hanyadikos vagy?
– Most vagyok hetedikes.
F. Balázs: Elmentem a múzeumkertbe március 15-én meghallgatni a
miniszterelnököt. Mellettem pár méterrel ezek a szittyások voltak öten, hatan,
nemezruha, bőrruha, prémes sapka, egyik-másiknak hosszú haj, huszonéves
skinheadek is lehettek vagy nyolcan, és volt jó pár idős polgári körös. Mikor
elkezdődött a beszéd, ezek elkezdtek fütyülni, kiabálni, hazaárulózni,
kommunistázni, amiket szoktak ilyenkor mondani. Ez az a csapat, aki minden
balhénál ott van, a Fideszt és a MIÉP-et segítve. Én mindig hordok a nyakamban
egy kicsi medált, egy Dávid-csillagot, de nem tudtam, hogy ez kilátszik.
Hogyan és miért indult be a konfliktus köztetek?
– Pár perc kiabálás után én is és nagyon sokan, akik ott álltunk, szóltunk
nekik, hogy hagyják abba, vagy menjenek el innét.
Kik voltak azok a „velem együtt”?
– Zömével idősebb szocialistaszimpatizánsok, nyugdíjas nők és férfiak. Mikor
már többször szóltam, egyszer csak lezsidóztak. Nem tudtam, hogy látják a
medálomat. Nemcsak a kislány meg a szülei, hanem a mellettük álló skinheadek is
benne voltak mindenben. Ezek a polgári körös öregek még a botjukkal is
hadonásztak felénk, meg Gyurcsány felé.
Neked konkrétan mit mondtak?
– Mocskos zsidó, zsidóbérenc, téged is bele kell lökni a Dunába. Megmondom
őszintén, ez után kicsit elragadtattam magam, mondtam egy-két nyomdafestéket nem
tűrő szót, amit sajnálok. Ezután elkezdődött egy dulakodásszerű valami. Az
MSZP-szimpatizáns nyugdíjasok arrébb akarták tolni őket, mondván: most már
hagyják abba, és menjenek el. Ettől függetlenül lökdösődtek, és botokkal
fenyegették egymást, majd az egyik nyugdíjas ennek a prémsapkás főszittyának
letépte a melléről a kokárdát. Próbáltam nyugtatni az időseket, hogy ne
kerüljenek a szittyásokkal konfliktusba, mert ezek beteg emberek. Ez a
tizenhárom éves kislány is folyamatosan kiabált és szidott mindnyájunkat, és
elkezdte rugdosni a mellette lévő öregeket.
Téged is rugdosott a kislány?
– Nem, engem nem. Ez után történt az a kis semmi, ami kapcsán ügyet kreáltak
az egészből, másfél-két méterre álltam a kislány meg az apja előtt, és a jobb
kezem mutató ujjával rámutattam a vállán egy nagy-Magyarország medálra, de nem
azért, hogy letépjem, hanem, hogy ezzel úgymond hangsúlyozzam, hogy hagyja már
abba a rugdosást. Tőlem bármilyen kokárda vagy kitűző lehetett volna ott, nem
arról szólt a dolog, hanem arról, hogy ne hergelje tovább magát, hanem
csillapodjon le, ha már a szülei nem csillapítják. Azt mondtam neki, mi ez, és
kocogtattam a medált, mire ő odanézett, és mikor a kezem húztam vissza, a
mutatóujjam megérinthette az állát.
Nem volt éles a körmöd, nem lehet, hogy valahogy mégis fölsértetted a kislány
száját vagy ajkát, mert ők azt mondják, hogy erősen vérzett?
– Dehogyis, semmi pofon, semmi vér nem volt. Vége volt a beszédnek, és ez a
csapat elment az egyik irányba, mi a másikba.
Se anyázás, se verekedés, se lökdösődés, se „Hol a rendőr?”, „Orvost!”? Semmi
ilyesmi nem volt?
– Nem, semmi. De már aznap délutántól a Hír TV, aki egészen véletlenül a
szittyások mögött volt, elkezdte ezt a jelenetet vetíteni. Félóránként mutatták
az arcomat, a kinagyított Dávid-csillaggal.
Tökfejek, boszorkányok, szellemek és csontvázak: honnan ered a Halloween valójában?
Több ezer éves hagyományokból épül fel a pogány szelleműző ünnep »
‘56 egy párizsi gyermek szemével
Külföldön is hatalmas izgalommal követték az akkori eseményeket »
Újév, rettenetes napok és a bűnbánat ereje
A rós hásánát követő időszak a önvizsgálat, bűnbánat, bűnvallás és a megtérés ideje »