A Mekka Cola mottója: Ne vedelj, mint egy ostoba, hanem igyál elkötelezetten!
A királyságot támadó terroristák és a mintegy 25 ezer főből álló királyi família ideológiája között csak látszatra van nagy különbség. A rendszeres terrortámadásokat elkövető iszlamisták két ok miatt támadják a jelenlegi szaúdi rendszert: az egyik az al-Szaúdok képmutató életmódja, a másik a külföldiek jelenléte Arábia szent földjén.
Oszama bin Laden 1991-ben fordult a királyság ellen, amikor az beengedte az amerikai csapatokat Szaúd-Arábia területére. Ugyanakkor az al-Kaida támadásainak célpontjai nem az amerikai katonák, hanem amerikai, európai, ázsiai üzletemberek, szakemberek, munkások. Az iraki terrorizmus célpontjai elsősorban nem a szövetséges csapatok, hanem irakiak, valamint külföldi újságírók, segélyszervezetek munkatársai, köztük olyanok, akik teljesen nyíltan ellenzik az iraki háborút. Az egyiptomi merényleteknek az egyiptomiak mellett turisták esnek áldozatul, ahogyan 1997-ben a luxori mészárlás során, vagy a két héttel ezelőtti robbantásokban. A tunéziai – dzserbai – merényletnél ugyanez a helyzet, holott a két észak-afrikai országban nem is állomásoznak külföldi csapatok. Csak az lát ellentmondást ezekben az eseményekben, aki nem hajlandó megérteni az iszlám világ mozgatórugóit, mert bár a mainstream média és értelmiség mindig ráharap az éppen aktuális politikai ürügyre, az al-Kaida és egyéb iszlamista terrorszervezetek vezetőinek üzenetei elég világosak. Nemcsak olyan országokat fenyegetnek, amelyek a
muszlim világban részt vesznek valamilyen katonai hadműveletben, hanem olyanokat is, amelyek azokat elítélik, és nemcsak Irak, Afganisztán (Palesztina, Kasmír) neve szerepel felszabadítandó területként, hanem Egyiptom vagy éppen Algéria, Jemen – mely államok területén semmiféle katonai megszállásról nem beszélhetünk. Maga bin Laden egy 1998-as
fatvájában az al-Aksza mecset és a mekkai Nagy Mecset felszabadítására buzdított – annak a Mekkáénak, amely egyenesen tiltott a nem muszlimok számára, viszont a szaúdi királyi család az őrzője, amely beengedte Arábiába a hitetlen csapatokat.
Tény, hogy bizonyos szint? külföldi jelenlétről valamennyi országban beszélhetünk – turistákról, üzletemberekről, szakemberekről. A nem muszlim jelenléttel szembeni tiltakozás, legyen szó katonákról vagy civilekről, minden logikát nélkülöz, hiszen Szaúd-Arábiában, és a legtöbb Perzsa/Arab-öböl menti országban gyakorlatilag nélkülözhetetlenek a külföldiek. Az olaj kitermelését nyugati és japán szakemberek végzik, általuk készített és működtetett gépekkel, műszerekkel. Valamennyi házimunkát külföldi arab vagy délkelet-ázsiai vendégmunkások végeznek, az orvosok, ápolónők jó része szintén külföldi: szegényebb arab országok polgárai vagy indiaiak, amerikaiak, európaiak. Ezen országok könnyen összeomlanának, ha távozna a nem muszlim munkaerő.
A "hivatalos" nyugati magyarázat szerint épp ez a terroristák célja: szegénységet és káoszt előidézni a gazdaság összeroppantásával, és átvenni a hatalmat. Ez a megállapítás igaz, de nem fedi a teljes valóságot – bár a cél valóban a hatalom, a gazdaság összeomlása csak mellékes haszon, esetleg eszköz a hatalom megszerzéséhez. A valódi ok Szaúd-Arábia esetében a
haram törvénye: Arábia földje szent, Mekka és Medina egyenesen haram, azaz tiltott a nem muzulmánok számára, más muzulmán földön is csak akkor tartózkodhatnak, ha elismerik alávetettségüket. Ez magyarázza a szaúdi királyi család hozzáállását is: tudják, hogy szükség van a nyugati technológiára, de igyekeznek minimalizálni, mert a két legszentebb hely, Mekka és Medina őrzőiként kötelesek a tiltást betartani – míg bin Ladenék szerint ez a minimális engedmény is sok, és az amerikai katonák jelenléte egyenesen tűrhetetlen.
Az 1700-as években a vahabizmust megalapító Mohamed bin Abd al-Vahhab sejk élesen ellenezte az iszlám bármilyen modernizálását. Amikor szellemi útmutatásait követve Abd al-Aziz ibn Szaúd 1932-ben meghódította a mai királyság területét a vahabizmus államvallás lett, és azóta a legszigorúbb saría szabja meg az ország törvényeit. Carmen bin Laden, aki Oszama sógornője lett, miután feleségül ment egyik féltestvéréhez, Jeszlámhoz, és aki két nagyobbik, és még meg nem született lányával együtt 1985-ben gyakorlatilag elmenekült az országból, magyarul is megjelent könyvében találóan így jellemezte a helyzetet: "A szaúdiak nem mások, mint tálibok luxuskörülmények között."
Az egyik legszigorúbb törvény, hogy Mekka és Medina tiltott város minden nem muszlim számára. A városba vezető utakon először táblák figyelmeztetnek a tiltásra, majd egy idő után csak muszlimok folytathatják az utat, és a sztráda kettéválik. Mindennek betartását a
mutava, a rettegett vallási rendőrség felügyeli.
A haramot annyira szigorúan veszik, hogy amikor 1979-ben lázadás tört ki, és a lázadók elfoglalták a mekkai Nagy Mecsetet, a szaúdi hatóságok által segítségül hívott francia ejtőernyősöknek előbb át kellett térniük az iszlámra, hogy segíthessenek.
Ahogyan a neves amerikai iszlamológus, Daniel Pipes 2002-ben megjelent könyvében
(Militant Islam Reaches America – A militáns iszlám eléri Amerikát) leírja, a Hilton amerikai szállodalánchoz tartozó mekkai luxushotel, a Kába kőtől mindössze néhány száz méterre fekvő Makkah Hilton – 598 szobájával, légkondicionált imatermével, ami húszezer hívőt tud fogadni, és ezzel a legnagyobb szállodai imahely – valószínűleg az egyetlen olyan Hilton Hotel a világon, ahová maguk a tulajdonosok nem léphetnek be.
Mohamed színre lépésekor természetesen mindkét városban éltek zsidók és keresztények is, és egész Arábiában sok zsidó és keresztény törzs, illetve város létezett. Az iszlám győzelme óta Arábiában, így a mai Szaúd-Arábiában sem működhetnek keresztény templomok, zsinagógák, tilos bevinni az országba a Bibliát, és még
az is komoly büntetésre számíthat, aki titokban gyakorolja vallását. De arra is volt példa, hogy minden keresztény háztartási alkalmazottnak választania kellett – áttér az iszlámra, vagy elhagyja az országot. A tiltások alól csak a követségek területei számítanak kivételnek, mivel azok az adott ország területének tekintendők.
A többi muzulmán országban lehetnek keresztény templomok, zsinagógák, de szigorú feltételek mellett: nem lehetnek magasabbak, mint a mecsetek, a harangokat nem szabad megkondítani, a gyászolóknak tilos sírniuk, csak csendben gyászolhatnak, és természetesen nem téríthetnek. Országtól függ, hogy ezeket a törvényeket menynyire veszik szigorúan, de bármikor alapul szolgálhatnak külföldiek, templomok, zsinagógák ellen elkövetett támadásokhoz. Egyszerűen fogalmazva, létezik egy alapelv, és ez az alapelv egyenlőtlen viszonyokat teremt a muszlim országok zöme és a nyugati világ, illetve minden nem muszlim civilizáció között.
Természetesen minden vallás szent helyeit tiszteletben kell tartani, de valószínűleg hatalmas felháborodást keltene, ha Mekka és Medina mintájára a zsidók Jeruzsálemben megtiltanák minden más vallás híveinek, hogy megtekintsék a Nyugati Falat, vagy a keresztények, hogy belépjenek a Szent Sír Bazilikába, esetleg Izrael lezárná a nem zsidók elől Jeruzsálemet. Hasonló felháborodás fogadná, ha a Vatikán megtiltaná a belépést a pápai állam vagy Róma területére a nem katolikusoknak.
És egy pillanatra álljunk meg Jeruzsálemnél. Egyes iszlám teológusok, imámok a Koránnal és a több évszázados iszlám hagyománnyal szemben már nem is az iszlám harmadik, hanem a legszentebb városaként emlegetik Jeruzsálemet. Hírhedt johannesburgi beszédében 1994-ben Arafat is kijelentette, hogy "a legfőbb csatánk Jeruzsálem, a muzulmánok első szent helye". Csakhogy Jeruzsálem Medinával és Mekkával szemben sosem volt
haram, ami inkább azt bizonyítja, hogy Jeruzsálemnek sokkal kisebb a jelentősége, mint a két arábiai városnak, amelyek közül a muzulmán hívő számára Mekka a
kibla, azaz az imairány, ahogy a zsidóknak Jeruzsálem.
A nyugati világban is sokan vannak, akik jogosnak fogadják el a szélsőséges iszlamisták érvelését és maguk is követelik, hogy Arábia szent földjéről és a többi muszlim országból is távozzanak a külföldiek, akár katonák, akár civilek, mert ottlétük joggal háborítja fel a terroristákat. Jogosnak tartják, mert szerintük a nyugati világ elnyomja és nem tiszteli az iszlám szentségeit. Pedig éppen a vallásszabadságot, a szent helyek feletti autonómiát tiszteletben tartva senkinek nem jut eszébe szóvá tenni, hogy Mekka és Medina tiltott – szemben Jeruzsálemmel, Rómával –, és mindenki tiszteletben tartotta az iszlám jogát, hogy megszabja, kit enged be szent helyére és kit nem. Éppen az iszlám iránti tisztelet és tolerancia miatt nem tudja senki megakadályozni, hogy a jeruzsálemi Templom-hegy ókori zsidó emlékeit a vakf évtizedek óta szisztematikusan pusztítsa.
A politikai korrektség, az önrendelkezési jog tiszteletben tartása (és a helyi keresztények védelme) miatt sem a Vatikán, sem más állam nem teszi szóvá, hogy a muszlim országokban miért nem épülnek templomok, zsinagógák – miközben Európában egymás után épülnek a mecsetek. A mecsetek, iszlám központok építését gyakran az adott állam finanszírozza, és míg az iszlamista terroristák minden muzulmán területről elüldöznék a nem muzulmánokat, addig senki sem követeli, hogy a muszlimok ne léphessenek be a kereszténység szent helyeire. A muszlim bevándorlókkal szembeni ellenérzések is csak azután csaptak túl a szélsőjobb marginális táborán, hogy felszínre tört az iszlamista terror, és kiderült, hogy a nyugati országok által befogadott, segélyezett vezetők, imámok nyíltan támogatják a terrorizmust, szólítanak fel a Nyugat iszlamizálására, a befogadó ország polgárainak meggyilkolására.
Omar Bakri Angliában, Metin Kaplan Németországban, Abdul Kadir Fadl Allah Mamour Olaszországban tartotta természetesnek, hogy választott hazája iszlamizálásáról és terrorizálásáról vizionáljon, miközben felháborodjon azon, hogy a muszlim országokban keresztények és zsidók a többséggel egyenlő jogokhoz jutnak, vagy szeretnének jutni, és hogy Arábiában egy filippínó dajka elsuttog egy Miatyánkot. A tevékenységükhöz szükséges infrastruktúrát a szaúdi királyi család tagjainak pénzén hozták létre. Az általuk finanszírozott, modernül felszerelt iskolák, egyetemek, kulturális központok közül több a terrorizmus központja, toborzóiroda, és valamennyi a vahabita ideológia terjesztésének szolgálatában áll. Ez az ideológia éppen azt tartja legfőbb célkitűzésének, amit a saját hazájában tűzzel-vassal irt, egy vallás terjesztését, és követői valószínűleg felháborodnának, ha valaki úgy bánna velük, ahogy azt otthon természetesnek vélik más vallások híveivel szemben. A történet így kerek.
2005. 08. 12. (IX/32)
