hetilap

Az új zsinagóga épülete. Ha meglesz a Tóra-szekrény, teljesen kész lesz Fotó: H. S.

– Békéscsabán jelenleg van olyan létszámú zsidóság, ami indokolta, hogy megtegyék ezt a lépést?

– Jelenleg nincs. Vallás és származás alapján különbséget kell tennünk. Származásukat tekintve valószínűleg többen vannak izraeliták, de aki eljárt a nagyobb ünnepekre a Knézich utcai kis imatermünkbe, körülbelül húsz-huszonöt fő lehetett. Ugye, tíz zsidó férfi kell egy istentisztelet, imádság elkezdéséhez, ez az utóbbi időkben már nem volt meg, de most újra megvan, mert három család visszatelepült Izraelből. Kicsi számokról beszélek, ami nem tenné indokolttá az építkezést, de a békéscsabai zsidóság történelme indokolttá teszi. A második világháború előestéjén négyezer zsidó élt a városban, két hitközséggel, egy ortodox és egy neológ zsinagógával. 1944 júniusában deportálták nagy részüket, akkor 2 ezer 900 – 3 ezer főt vittek el. Gyermekkoromban még a kisebbik, a volt ortodox zsinagógában voltak a nagy ünnepek idején istentiszteletek, és gyakran jöttünk össze péntek esténként is, akkor mintegy százötvenen-százhatvanan. 

– Hányan jöttek vissza a haláltáborokból?

– Százötven-százhatvanan. Azóta folyamatosan csökken a számunk, egyre jobban idősödik az a nemzedék, aki visszajött, és sajnos minden évben kevesebben maradnak. Az 1960-as években többen kivándoroltak Izraelbe, gyermekkori barátaim közül is többen kimentek a szüleikkel, úgyhogy alig maradt közülük valaki a városban.

– A családját hogyan érintette a holokauszt?

– Édesanyám békésszentandrási születésű, negyvenegy közeli és távoli rokont tud felsorolni, akik a deportáláskor haltak meg. Édesapámék hárman voltak testvérek, mind a hárman visszajöttek, a lánytestvérük Auschwitzból jött vissza. Ő "Mengele-lány" volt, embertelen kísérleteket hajtottak végre rajta. Apám érdekes módon soha nem számolta össze az elveszett rokonokat, én olyan furcsán nőttem fel, hogy nincsenek rokonaim. A rokoni fogalmakat – mivel gyermekkoromban nem tanultam – nem is igazán értem, mai napig nagyon el kell magyarázni nekem, mi az, hogy nagybácsi, nagynéni. 

– Beszéltek a családban a történtekről, tudatosult a múlt önben?

– Nagyon keveset. Most már kezdik feldolgozni ezt a témát, de a holokausztgeneráció nagyon keveset, szinte semmit nem beszélt a deportálást követő szörnyűségekről. Arról már kisgyermekkoromban hallottam, hogy deportálták a szüleimet, de a részletekről még keveset sem mesélt anyám és apám. Ez jellemző egyébként a túlélőkre. A hatvanas években készült egy könyv Auschwitzról, ezt megvettük, végigértékeltették velem, de apám nem beszélt a napi részletekről, a munkaszolgálatról, a saját élményeiről.

Kertész Imre Nobel-díjas írónk szerint a mienk bonyolultabb generáció, mint akik végigélték a soát. 1949-ben születtem, őbennük még akkor nagyon elevenen éltek a borzalmak, hiszen néhány éve jöttek haza. Amikor már kezdtem a környezetet megérteni, és valamennyit meséltek róla, mint akit szintén deportáltak, úgy fordultam magamba, de mégsem közvetlenül éltem meg. Nagyon nehezen tudtam az önazonosságomat, az identitásomat megtalálni. 

– Hány év kellett ahhoz, hogy megtalálja az identitását?

– A zsidó vallásban, vallási szokásokban sajnos a mai napig csak kicsit vagyok jártas. A bar-micvám előtt meg kellett tanulnom héberül olvasni, de mára elfelejtettem, persze lehet, hogy pár hét alatt fel tudnám eleveníteni, ha gyakorolnám. Harminc-harmincöt év kellett ahhoz, hogy felismerjem, a négyezer zsidóból 3 ezer nyolcszázat kiirtottak, őnekik tartozunk azzal, hogy emléküket örökre fenntartsuk. Identitásom egyik dimenziója az, hogyan sikerült feldolgoznom, hogy az én küldetésem: emléket állítani a kiirtott zsidóknak. A másik dimenziója pedig, hogy elfogadjam: ezt a nyilvánosság előtt kell képviselnem. Ez utóbbit sokkal nehezebben fogadtam el. A kilencvenes években már megkerestek újságírók, de ez ellen félelemből, és a szüleim iránt érzett tiszteletből akkor erősen tiltakoztam. Ahhoz, hogy nyilvánosan megjelenjen, hogy én a Békéscsabai Zsidó Hitközség elnöke vagyok, éveknek kellett eltelni. 

– Mit jelent ma Magyarországon felvállalni a zsidóságot? 

– Nagyon nehéz, mert az emberben félelmek vannak az antiszemitizmus miatt. Hozzá kell tennem, hogy Békéscsabán antiszemitizmussal én csak egy ízben, a temetőben találkoztam, amikor leborították a sírokat, horogkeresztet fújtak rájuk. De valószínű, hogy ez egy kisebb társaság csínytevése volt, nem feltétlen csak antiszemitizmus. Mióta elvállaltam ezt a pozíciót, elutasítással itt a városban nem találkoztam. Az országos hatás persze más. A médiumok – főleg az utóbbi években – erősen közvetítik a közvélemény felé az antiszemitizmust, ez például anyámat és az ő generációját rettenetesen megviseli. Közöttük ez napi téma, amit a sajtóban, a médiában hallani, olvasni, amit némely párt hirdet, illetve, hogy van olyan párt, amelyik nem áll ki ez ellen határozottan. 

– Beszéljünk az építkezésről! Hogyan kezdődött?

– A két zsinagóga már régen nem a mi tulajdonunkban volt, még a hatvanas években eladta a budapesti központ. Volt a Knézich utcában egy százvalahány éves, vályogfalú imaterem, volt ott fürdő is, az volt a régi csabai zsidóság fürdője. Tíz évvel ezelőtt kaptunk egy határozatot a várostól, hogy fel sem lehet újítani, mert az új sétálóutcát oda nyitják a telkünkön keresztül. Ekkor szóba jött, hogy megvesszük a volt ortodox zsinagógát, már azon gondolkodtunk, milyen pénzügyi forrásból és mennyiből tudjuk felújítani. A város főjegyzőjének ötlete alapján kezdtünk el gondolkodni azon, hogy a Ligeti temetőnél kezdjünk építkezni, hiszen ott a terület is a birtokunkban volt. Békéscsaba városától 40 millió forintot kaptunk, a Mazsihisz ehhez hozzátett 30 millió forintot. Így lett 70 milliónk, amiből idáig eljutottunk az építkezéssel. Még nincs kerítés, több minden hiányzik, de az épület áll. 

Épületünk máris idevonzza a környékbeli zsidókat, nem gondoltam volna, hogy ilyen hatása lesz. Naponta többször csörög a telefonom, hogy mikor mehetünk istentiszteletre. Ha béke lesz, és az Európai Unióban vagyunk, tíz-húsz év alatt számban sokkal több zsidó lesz Békéscsabán, de persze az is lehet, hogy nem maradnak itt. Ez az épület akkor is állni fog, mi pedig elkezdtünk olyan rendezvényeket megszervezni, amelyek nagyon hosszú távra előre mutatnak. A gimnáziumokkal, a középiskolákkal felvettük a kapcsolatot, és a holokausztoktatást az egész megyének tervszerűen itt rendeznénk meg a zsinagógában. Kiállításokat szerveznénk, megnézhetik a műemlékké nyilvánított zsidó temetőt, tehát egy olyan miliőbe kerülnek a diákok, ami sokkal többet jelent nekik, mintha a tanteremben ülve hallgatnák meg a holokauszt történetét. Emellett nagy bátorítást jelent számomra, hogy Izraelből nemrég ketten is a városba költöztek.

– Hogyan tovább? Mikor lesz az épület felavatása?

– Ha meglesz a Tóra-szekrény, akkor kész lesz teljesen a zsinagóga. Ehhez körülbelül 20 millió forintra van még szükségünk. Ha sikerül a mostani adományakciónk, akkor lehet, hogy már az ősszel, ha nem, akkor remélem, jövőre sor kerülhet a nemzetközi avatásra. Ha minden jól megy, az őszi ünnepeket az idén már itt tarthatjuk meg.

Tovább olvasná?

Ez egy cikk a hetilapból, amit online előfizetést követően belépéssel elér.

Vagy vásárolja meg a lapot az újságárusoknál.

Előfizetek

Belépek