A biztonsági kerítés az izraeli–palesztin határon. Melyik oldalról jön a fenyegetés? Fotó: Reuters
Honfitársai, egyes brit tudósok Izrael bojkottjára szólítanak fel, "népirtó tevékenysége" miatt – a listáról nyilván véletlenül maradt le egy-két közel-keleti ország vagy Kína. Európai és amerikai békeaktivisták – a médiával a nyomukban – Ramallahba sietnek megvédeni Arafatot, fura módon nem igyekszenek felszállni egy jeruzsálemi buszra. Mikisz Theodorakisz, a Zorba örökbecs? zenéjének szerzője szerint Izrael és a zsidóság minden rossz forrása. Toleráns és szelíd béketüntetők a mikrofonokba harsogják, hogy az iraki háború csak Izrael érdeke, párhuzamba állítják az izraeli vezetőket Hitlerrel, a palesztinok helyzetét a varsói gettóban élőkével. Az Európai Unió politikusai egyértelműen Izraelt hibáztatják a közel-keleti helyzetért, a magát progresszívnek tartó értelmiség és média Dzsenint rendíthetetlenül egy népirtás helyszínének tekinti, Saront a menekülttáborokban elkövetett mészárlások fő felelősének és háborús bűnösnek, minden cáfolat, tény ellenére – miközben valódi háborús bűnösökkel paroláznak.
A Vatikán nem fogadja Saront, miután Arafattal és Basar el-Asszaddal tárgyaltak magas rangú egyházi vezetők. Nem szélsőjobboldali, hanem baloldali, liberális értelmiségiek filozofálnak arról, hogy talán Izrael államot meg kellene szüntetni – mert különben nagyon hisznek a népek önrendelkezési jogában. Egy magát liberálisnak tartó magyar napilap munkatársának véleménye szerint a felmérés eredményéről egyértelműen az izraeli politika tehet, esetleges más lehetőségek eszébe sem jutnak. A mértékadónak tartott média zöme nem is próbálja véka alá rejteni, hogy a közel-keleti problémák fő okának kit lát – nyelvhasználatuk, a hírek súlyozása, egyáltalán, a hírérték meghatározása sugallja, hogyha Izrael teljesítené a békeharcosok összes kívánságát, és a palesztin szabadságharcosok óhajait, akkor minden probléma megoldódna. Kitörne a világbéke, Oszama Bushsal sakkozna, az iszlám fanatikusok levest mérnének a harmadik világ szegényeinek, Elvisről kiderülne, hogy él, és mindenki olyan boldog, gyermeki derűvel mosolyogna, mint Murillo képein a bájos angyalkák.
Abbahagyom. Ha minden olyan megnyilvánulást összeszednék, amelyben a haladó, progresszív, baloldali, liberális etc. értelmiség, média és politikai elit démonizálja Izraelt, akkor nem egy publicisztikát, hanem egy Háború és béke hosszúságú regényt kellene írnom. Mindezek után napvilágot lát egy EU-felmérés, amelynek tanúsága szerint az EU-polgárok jelentős százaléka Izraelt tartja leginkább veszélyesnek a világbékére. Solana és Prodi szörnyülködik, Chirac egy párizsi zsinagóga felgyújtása után tanácskozást hív össze az antiszemitizmus ellen, az EU nem győz mosakodni, hogy nem ez a hivatalos álláspontja, és különben is, meg vannak lepve. Kérdés, hogy mitől. Az anticionizmus, a kritikátlan arabbarátság ma olyan divatos haladó-körökben, mint egy Givenchy-kosztüm – bár eleganciában igencsak elmarad mögötte. Izrael – érthetően – szégyenletesnek tarja az eredményt, és kerek-perec ki is fejti, hogy az antiszemitizmus egy újabb megnyilvánulásaként értékeli, ez ellen a haladók kézzel-lábbal tiltakoznak – ami részben jogos, részben viszont az arcpirító cinizmus, a tudatlanság és a felelőtlenség keveréke.
"Az írástudók, a politika
és a média közös vétke
ez az eredmény, nem az
átlagemberé, ezért
felesleges az elszörnyülködés
és a szemforgatás."
2003. 11. 28. (VII/48)
