A Szovjetunió szétesése óta világszerte úgy hírlik, elkezdődött a volt szovjet
nukleáris arzenál kiszivárogtatása – elsősorban a harmadik világ és a Közel-Kelet
bizonyos országai felé. Figyelemre méltóan kevés viszont a ténylegesen bizonyított
atomfegyver-csempészési ügy. Ennek részben az lehet az oka, hogy az orosz nukleáris
minisztérium igen heves tiltakozással fogadta az ezzel kapcsolatosan elhangzó vádakat,
azt állítva, hogy a Fehér Házat félrevezeti a titkosszolgálat. A Clinton-kormányzat
továbbá abból a megfontolásból sem tárta fel mindeddig az erre vonatkozó hírszerzési
eredményeit, mert attól tart, a sokkoló információk hatására a Kongresszus úgy dönthet:
dollármilliókat von el az orosz nukleáris arzenál stabilizálására fordítandó
alapokból – állítja az amerikai napilap.
Az Egyesült Államok ugyanis csak idén 230 millió dollárért vásárolt az oroszoktól
robbanófejekből kiszerelt, erősen dúsított urániumot. Újabb 430 milliót pedig további
robbanófejek leszerelésére és a hatalmas orosz uránium- és plutóniumkészletek
nyilvántartásának és biztonságának fejlesztésére fordítottak, valamint arra, hogy
alternatív munkát biztosítsanak az orosz atomtudósok számára. Ennek a segélynek a
visszametszése sokak véleménye szerint olyan kényszerhelyzetbe hozná az orosz nukleáris
minisztériumot, amelyből csak atomkészletének és atomtechnológiájának értékesítésével
tudna kitörni.
Az egykor teljhatalmú orosz Atomenergiaügyi Minisztérium – vagy népszerű nevén
Minatom – dicsősége már a múlté. A Minatom egykori nagyságát jól érzékelteti,
hogy amikor tavaly olyan híresztelések kaptak lábra, miszerint bőrönd méret? miniatűr
atombombák tűntek el, melyek elkészítésére egykor a szovjet Politbüro utasította a
Minatomot, a minisztérium munkatársai nem úgy hárították el a kérdést, hogy ilyen
bombák nem is léteznek, hanem azzal, hogy a Politbüro soha nem merészelte volna bármire
is utasítani az orosz atombárókat.
A Minatom olyan, mint állam – sőt valóságos birodalom – az államban, melynek
fenntartásához pénzre – sok pénzre – van szükség. A hidegháború idején kiépült
és számos kiváltságot élvező atombirodalomhoz a mai napig is tíz titkos város, egy
sor kutatóintézmény, 29 atomreaktor, uránium-, gyémánt- és aranybányák, sőt az
élelmiszerellátás biztosítására mezőgazdasági egységek is tartoznak. Becslések
szerint egymillió alkalmazottat foglalkoztat, amely a hozzátartozókkal együtt egy
kisebbfajta ország lakosságát teszi ki.
Az Arzamasz-16-ban, a Cseljabinszk-70-ben és a hasonló létesítményeken dolgozók büszkeségét
és jó közérzetét az anyaföld hősies védelme mellett azok a kizárólag számukra
fenntartott különleges boltok is fokozták, ahol az egyik munkás, Ivan Gradobitov
szavaival "vörös kaviárt, fekete kaviárt, egyszóval mindent" lehetett kapni. A
moszkvai Oszlopok Csarnokában nemrég a Minatom sok száz oszlopos tagja gyűlt össze a
letűnt dicsőséget közösen megidézendő. A pompás, XVIII. században épült bálterem
többek között arról is nevezetes, hogy annak idején itt ravatalozták fel Lenin, Sztálin,
Brezsnyev holttestét is. Az estét az elnöki cím két neves várományosa is
megtisztelte jelenlétével: Jurij Luzskov moszkvai polgármester és Alexander Lebegy tábornok
egyaránt olyan víziót tártak fel a jövőről, melyben a Minatom (vörös?) csillaga
újra fényesen fog ragyogni. A programot egy Lenin arcmását hordozó vörös bársony zászlóval
parádézó díszegység felvonulása és a szovjet(!) himnusz eléneklése tette színesebbé.
Nem csoda, hogy a Minatom egyik szeme a dicső múltba mered, a másik pedig a fényesnek
remélt jövőt pásztázza. A jelent ugyanis sztrájkok, elégedetlenség és nyomasztó
anyagi gondok keserítik. Adamov miniszter úr a Dumának arról panaszkodott, hogy az állami
elektromos művek a fogyasztott áram értékének mindössze egy százalékát fizeti készpénzben,
a kormánytól pedig az öt évvel ezelőtti támogatásnak csupán egy huszadát kapják.
Számos helyen öt vagy még annál is több havi fizetéssel vannak elmaradva nemcsak a
kutatóintézetek munkatársai, de még az atomfegyvereket felügyelő biztonsági dolgozók
felé is.
Az 58 éves Jevgenyij Adamov márciusban vette át a minisztériumot keményen vodkázó
és egyik cigarettát a másik után szívó elődjétől, a rendíthetetlen hidegháborús
harcos Viktor Mihajlovtól, akit mindenki a régi atombárók elit csoportjának tipikus
és kezelhetetlen figurájának tartott. Adamov úr személyében kétségtelenül olyan
ember került a miniszteri székbe, aki jobban illeszkedik a globalizálódó világ
arculatába. Ápolt külsejű, intelligens kinézet? férfi, aki jól beszél angolul, és
komoly tudományos pálya áll mögötte. A felesége balerina, maga is a művészetek
kedvelője, és ismerői szerint szinte aszkéta életet él, amit mi sem példáz jobban,
minthogy vodka helyett gin-tonikot iszik, és abból sem sokat. Az amerikai energiaügyi
miniszternek, Bill Richardsonnak azonban még így is épp elég baja volt vele az elmúlt
hónapok során. Célratörő stílusát még otthon is olyan kritikák érik, hogy "egyedül
a pénz érdekli." Ezek fényében érthető, miért akarja "minden áron"
megszerezni az iráni befektetéseket. Nem is csinál különösebb titkot belőle, hogy
atomreaktorokon kívül mást is szívesen elad Iránnak. A titkos tárgyalásokról szóló
beszámolók egyelőre egy uránium-dúsítóról és egy 40 megawattos nehézvízkutató
reaktorról tudnak. A tudósok pár százezer dollár csúszópénzért ezen felül azt is
szívesen elmesélik iráni kollégáiknak, hogyan kell nehézvizet és az atombomba előállításához
szükséges minőség? grafitot nyerni. Adamov kerek perec tagadja, hogy mindez Iránt
atomfegyverhez juttathatná. Ezt egyébként az amerikaiak sem tartják valószínűnek, részben
az irániak hírhedt szakmai hozzá nem értése, részben a Nemzetközi Atomenergia
Bizottság igen szigorú kontrollja miatt. Adamov azonban nyíltan azért lobbyzik a
Kremlben, hogy engedélyezzék a könnyűvízkutató erőművek exportját – ezt korábban
az amerikaiak tiltakozása nyomán betiltották.
Érdekes egybeesés, hogy idén márciusig Adamov úr annak a Nikiet nev? reaktortervező
intézetnek volt az igazgatója, amelyik most az értesülések szerint leginkább érdekelt
a buseri beruházásban. Tavasszal Oroszország az egész világ tiltakozása ellenére
szerződést kötött Indiával egy 2,6 milliárd dolláros atomerőm? létesítésére.
Könnyűvízkutató reaktorok telepítését célzó tárgyalások folynak továbbá a
Minatom és Szíria, valamint Líbia között is.
Iráni útját követően az orosz nukleáris miniszter sajtókonferenciát rendezett,
ahol egy újságíró azt firtatta, vajon ezek a mindenre fittyet hányó lépések nem
veszélyeztetik-e az igen jelentős amerikai segítségnyújtást. Adamov a felvetést
igen ingerülten azzal hárította el, hogy az USA-tól eddig is könyöradományokat
kaptak. Különben is, folytatta, "az a dicső dolog, ha valaki megkeresi a pénzt.
Koldulni és kéregetni dicstelen dolog." Marad tehát a fegyverkezési verseny, amelyet
az oroszok – egyelőre, jobb híján – házon kívül folytatnak.
1998. 12. 31. (II/52)
