hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Történelemformáló járványok
A bubópestistől a koronavírusig orvos-történészi szemmel
Történelemformáló járványok

Forrás: Wikimedia Commons

2020. 04. 09.
A történelem során a korona­vírusnál drasztikusabb fertőzé­sek­kel néztek szembe elődeink. Egyes kórokozók egy jól körül­határolható helyen élő népet érintettek, mint például a bibliai filiszteusokat, más járványok letarolták a fél világot. A témában Prof. Dr. Molnár F. Tamás mellkassebésszel és történésszel, az MTA doktorával beszélgettünk.

Sámuel próféta szolgálatának kibontakozása előtt nem sokkal Izrael csatát vesztett a filiszteusokkal szemben Ében-Ézer és Áfek között. A csapást súlyosbította, hogy a frigyláda is az ellenség kezére került. A filiszteusok diadalmámora azonban nem tartott sokáig, mivel az asdódbeli isteneik „szétzúzásán” túl Isten fekélyekkel sújtotta Gáth lakosait.

Prof. Dr. Molnár F. Tamás orvos-történész osztja más szakértők véleményét, miszerint a Biblia beszámolója alapján szinte bizonyos, hogy a történetben szereplő fekélyek bubó­pestisjárványra utalnak. Ezzel szemben például az Egyiptomból való kivonulást megelőző hatodik csapás azonosítása már nehezebb: a Kivonulás könyvében hólyagosan fakadó fekélyekként leírt betegség lehetett bubópestis, feketehimlő, de más kórforma is.

„Ilyen esetekben az orvostudomány teljes bizonyosságú választ nem képes adni, nagy valószínűségű megállapítások tehetők. A korabeli feljegyzések – legyenek azok ókoriak vagy középkoriak, vagy éppen, mint Defoe londoni pestise, későbbiek – egyébként jól orientálnak. Abban is, hogy esetleg nem csupán egy kórokozó volt, illetve a hasonlónak tűnő betegségek sem feltétlen tartoznak egy diagnózis alá” – fogalmazott Molnár F. Tamás, hozzátéve, hogy a megfigyelés, a fizikális vizsgálat ma is az orvoslás fontos – bár lenézett – tudásforrása, míg a műszeres, eszközös vizsgálatok szerepét nem ritkán túlértékeljük. A kórformák azonosításában rendelke­zésünkre álló módszerek a kemény és a lágynak mondott természettudomány, a társadalomtudomány és a művészetek világából egyaránt jönnek – ez a tudományágak amolyan crossovere. A kemény természettudományt a fizika, a matematika (például matematikai modellek, valószínűségszámítás, hálóelmélet stb.) és a molekuláris genetika adja.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!