hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Guruló fejek
Tömeges leváltási hullámot indított az új kormány

2010. 07. 02.
„Amit most egy nap alatt el lehet érni, azt ősszel már csak egy hét alatt, egy év múlva pedig egy hónap alatt lehet majd” – forrá­saink szerint ez az Orbán Viktornak tulajdonított szállóige az egyik alapelve a sze­mély­-cseréknek a közigazgatás felsőbb régióiban. Magyarországon eddig valamennyi kormányváltást személycserék sorozata követte, melynek hevességét ezúttal is az aktuális terület politikusának habitusa határozza meg. Az új­barbároktól a humanistákig terjed a repertoár.

Múlt hét kedden egy nyolcfős „alakulat" élén érkezve Szócska Miklós egészségügyi államtitkár (korábbi nevén: miniszter) „rajtaütésszerűen" váltotta le az Egészségügyi Készletgazdálkodási Intézet (EKI) főigazgatóját. (Az EKI leg­inkább raktározással foglalkozó intézmény, például a H1N1 elleni védőoltások beszerzésével és tárolásával foglalkoznak.) Az egykori szocialista képviselő, Kárpáti Zsuzsanna pályázat útján öt évre nyerte el a főigazgatói megbízatását, ez 2012-ig tartana, megszüntetése közös megegyezéssel lehetséges. A leváltott főigazgató lapunknak elmondta: a felmondásáról szóló papírt ezen a találkozón nem vette át, azóta pedig nem kapta meg. Mint ahogy menesztésének indokáról sem világosították fel, pedig ezt két alkalommal írásban kérte Réthelyi Miklós humánpolitikai csúcsminisztertől.

Kárpáti elmondása szerint a nyolcfős csapatban külsős szakértők is voltak, akik nemcsak az intézet átadás-átvételében, hanem - úgy tűnt - terhelő bizonyítékok gyűjtésében is segítséget nyújtottak: többek között menetleveleket és médiaszerződéseket kerestek. „Természetesen tisztában voltam azzal, hogy felmerülhet az új kormány részéről a menesztésem, de azt gondolom, hogy ennek európai módon kellene történnie, és nem hatalmi arroganciával. Négyszemközt, nyugodtabb körülmények között kellett volna megegyeznünk távozásom körülményeiben. Úgy tűnt egyébként, hogy az államtitkár számára is kényelmetlen ez a szituáció" - mondta a menesztett főigazgató, akinek egyébként tiszta a lelkiismerete. Azt nem tudja még, hogy jogi útra tereli-e az ügyet, és bizonytalanságát növeli, hogy időközben felajánlottak neki egy tanácsadói állást, amit szóban el is fogadott. „Ötvenévesen két kiskorú gyermekről kell egyedül gondoskodnom" - jegyezte meg, hozzátéve, hogy jelenleg betegállományban van, miután a menesztése körüli hercehurca miatt „kiborult".

Külön érdekesség, hogy a kiváló nemzetközi szakmai pedigrével rendelkező, többek között a Harvard Egyetemen is tanulmányokat folytató Szócska Miklós állítása szerint azért ment el személyesen Kárpátihoz, mert humánusan kívánt eljárni. „Nekem az egyik vezetői elvem az, hogy akár a nehéz döntéseket is korrektül igyekezzen közölni az ember. Tehát nem SMS-t küldtünk, nem valakit kiküldtünk. A nehéz döntéseket is felvállalom személyesen is" - magyarázta Szócska egy tévéinterjúban, hozzátéve: vezetői döntés volt a leváltás. Ha valóban ez volt a szándék, akkor az orvos-menedzser végzettségű Szócska saját humanizmusának az áldozata lett, hiszen a napi sajtóban az ötvenes évekre emlékeztető, „véreskezű" leszámolásként jelent meg Kárpáti kirúgása. A humanizmust félretéve, Kárpáti Zsuzsanna is reális lehetőségnek tartja, hogy az államtitkár betegállományának megalapozottságát is kivizsgálja.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!