Begin volt miniszterelnök fia, Benny Begin elmondta, hogy a jobboldal sikerében nagy szerepet játszott a Jeruzsálem jövője miatti aggodalom. „Az izraeliek többsége nem akarja, hogy felosszák Jeruzsálemet” – mondta a Likud képviselője, aki szerint a megszegett békeszerződésekből is elege lett az izraelieknek. „Amíg az arabok el akarják pusztítani Izraelt, egyetlen párt – akár jobboldali, akár baloldali – nem fog velük békeszerződést kötni” – állította Benny Begin.
A szavazáson a jelenlegi állás szerint a Kadima egymandátumos, pengevékonyságú többséggel győzött, bár a még össze nem számolt 150 ezer szavazat ezt a képet még tovább árnyalhatja. A katonák voksai a múltban a jobboldal felé hajlottak, így elképzelhető, hogy a két nagy párt döntetlenül végez majd.
Az izraeli polgárok politikai aktivitása a 2006-os választásokhoz képest nőtt, a voksolásra jogosultaknak azonban még így is csak 65,2 százaléka jelent meg az urnáknál. Bár a szavazatok 99,7 százalékának összeszámlálásánál a Kadima végzett az első helyen, kevéssé valószínű, hogy Simon Peresz Livni külügyminisztert bízza meg a kormányalakítási tárgyalásokkal. Az elnök annak a politikusnak ad megbízatást, aki a legnagyobb valószínűséggel képes lesz a 18. izraeli kormány megalakítására. Ehhez Peresznek még meg kell várnia a hivatalos végeredményt február 18-án. Ekkor kezdi meg előzetes konzultációit a parlamentbe bejutott pártok vezetőivel, és ezután döntheti el csak: kit bíz meg a kormányfői feladattal.
Egyelőre mindkét párt bizakodik. Livni szerint Peresz a választásokon legerősebb párt vezetőjét, vagyis őt jelöli majd ki kormányalakításra. Fel is szólította Netanjahut: ismerje el vereségét, és csatlakozzék az általa vezetendő nemzeti egységkormányhoz. Hasonló felhívással fordult a választások igazi nyerteséhez, Avigdor Liebermanhoz is. Az egykori moldovai bevándorló pártja, a Jiszrael Beitenu, azaz Izrael az Otthonunk Párt 15 mandátummal az izraeli politikai paletta harmadik legerősebb pártja lett. Az eredmény azt is tükrözi, hogy a pártnak nemcsak az egymillió orosz bevándorló szavazatát sikerült megszereznie, de olyan problémákat és megoldásokat fogalmazott meg, amellyel az általános közvéleményt is sikerült megszólítania.
Lieberman pártjának a nagy múltú Munkapártot is sikerült megelőznie, amely történelmének mélypontját éli. Livni Lieberman pragmatizmusában bízik, és igyekszik bebizonyítani, hogy Lieberman nem is igazán jobboldali. A Kadima abban bízik, hogy a Jiszrael Beitenuval, a Munkapárttal és a vallásos pártokkal sikerül majd összeállítani egy működőképes koalíciót. Helyzetét nehezíti, hogy a két anticionista, baloldali arab pártra és az arab többségű kommunisták mandátumaira nem támaszkodhat.
Netanjahu is győztesnek nyilvánította magát. Kijelentette: ő lesz Izrael következő miniszterelnöke. Bár a Likudnak nem sikerült a Kadimát megelőznie, a jobboldali pártok többsége mégis egyértelmű: 64-65 mandátummal rendelkeznek szemben a baloldal 56-55 képviselői helyével. Bár Lieberman óvatos, és hajlandó mindkét nagy párt ajánlatát meghallgatni, a pártvezető nyilatkozatából mégis egyértelmű: nem kíván a balközép koalíció jobbszéle lenni: „Igaz, hogy Cipi Livni meglepetésszerű győzelmet aratott. Ám ami még fontosabb, hogy a jobboldali nemzeti tábor világos többséget szerzett. Mi jobboldali kormányt akarunk. Ez amit óhajtunk, és nem is rejtjük véka alá.” Minden valószínűség szerint, ha Netanjahu kormányt alakíthat, azt elsősorban Liebermannak köszönheti, aki ezért alighanem magas árat számol fel: valamelyik kulcsminisztériumot kéri magának a kormányban.
Pártjának programja is a jobboldaléhoz áll közel. Netanjahuhoz hasonlatosan Lieberman is elveti a Hamasszal kötendő tűzszünetet. A Kadima a választások ellenére intenzív tárgyalásokat folytatott török és egyiptomi közvetítéssel, hogy elérje az elrabolt Gilad Salit elengedését. Ám a Hamasz olyan súlyos árat kért a tizedes elengedéséért, hogy a Livni–Barak kettős jobbnak látta a megállapodást a választások utánra időzíteni. A Likud vezetője már korábban jelezte, ha kormányt alakíthat, akkor befejezi a Gázai háborút, amelyet a Kadima–Munkapárt koalíció idő előtt félbehagyott. Lieberman is alapvetőnek tekinti, hogy Izrael terror elleni háborúja folytatódjon. A politikus világossá tette, hogy nem lesz olyan kormánykoalíció tagja, amely megengedi, hogy a Gázai övezetben a Hamasz uralkodjon. „Elsődleges célom, hogy a Hamaszt megdöntsem” – nyilatkozta Lieberman. Ebben közös a platform Netanjahuval. Lieberman ugyanakkor az izraeli arabokat is választás elé állítaná: hűségesküre kötelezné őket azt hangoztatva, hogy lojalitás nélkül ne lehessen számukra állampolgárság.
A választásokra egyébként is a palesztinokhoz fűződő viszony nyomta rá a bélyegét. A balközép kormány az annapolisi folyamat folytatását ígérte, amely Barack Obama amerikai elnökké választásával új lendületet kaphatott volna. A Likud álláspontja azonban ebben a kérdésben alapvetően különbözik. Mose Jaalon egykori vezérkari főnök, a Likud egyik legfontosabb szakértője szerint az összes eddigi békekísérlet kudarcot vallott, így nincs értelme az annapolisi folyamat folytatásának sem. Abbásznak és a PFSZ-nek előbb valódi intézkedéssel bizonyítania kell, hogy érett a békefolyamatra. A palesztin társadalomnak, amelyet az oslói években Jasszer Arafat a média, az oktatási rendszer és a mecsetek uszító tevékenysége következtében a zsidógyűlölet hevületében „öngyilkos bombagyárrá” alacsonyított le, totális átalakítására van szüksége. Addig sem a kétoldalú egyeztetéses megállapodás, sem az egyoldalú megállapodások nem hozhatnak eredményt. Ez az álláspont nyilvánvalóan ellentétes az obamai külpolitikával, amely Mitchell szenátornak Jeruzsálemben állandó hivatalt épít, hogy a lehető leghamarabb eredményeket produkálhasson az izraeli – palesztin fronton. Erre az amerikai politikának már azért is szüksége lehet, mert valószínűtlen, hogy más területeken – Afganisztánban, Pakisztánban, Irakban és Iránban – bármiféle látványos előrehaladást tud majd elérni.
Politikai megállapodások azonban – a leendő jobboldali izraeli koalíció szerint – nem teremthetnek békét, mert a palesztin társadalom teljes ideológiai átnevelésére, az oktatási rendszernek és a zsidógyűlöletre tanító hitszónokok, a média és az iskolai tankönyvek alapvető megtisztítására van szükség. Ennek elérésére egy hosszú demokratizáló és modernizáló folyamatra van szükség. A megoldást tehát nem felülről lefelé, hanem alulról fölfelé lehet elérni. A kormányalakítás azonban még hátra van, és addig még számos meglepetés is történhet.
2009. 02. 13. (XIII/7)
