Ha mostani hatalmánál is nagyobb befolyással bírna, mondjuk, ha jó tündér lehetne, mi volna az a három dolog, amit a legfontosabbnak tartana, hogy megtegye Magyarországért?
- A buta megosztottság és gyűlölködés helyett harmóniát és mosolyt hoznék a szívekbe; megszűntetnék minden testi-lelki nyavalyát, tehát egészségessé tennék mindenkit; és sok-sok jól fizető munkahelyet teremtenék. Első helyre a harmónia?
- Tudja, nagyon változatos volt eddigi életem, de minden élethelyzetben csak akkor voltam boldog, amikor önmagammal és a körülöttem lévőkkel, legyen az család vagy munkahely, harmóniában, egyetértésben tudtam élni. Ez a békesség felülírta még az anyagi, egzisztenciális gondjaimat is. Nekem is voltak ilyen időszakaim, főleg életem első időszakában.
„Azt mondják, majd mi
megmondjuk, melyik zene
épít és melyik rombol,
melyik vallás igaz, melyik
hamis, ki a tiszta, derék
magyar és ki a gonosz,
idegenszívű. Inkább
hisznek az államban, a
hatalomban, a fenyítés-
ben, mint a versenyben,
a piacban és a tőkében.”
Miniszterelnöki munkájában mi motiválja, mi energizálja leginkább?
- Ugyanaz, ami gyerekkoromtól kezdve mindig is, küzdelem a vélt igazságaimért, a világban lévő igazságokért, s az a meggyőződésem, hogy az ember szabadsága és méltósága mindenek fölött való. Volt vagy tíz év az életemben, mikor nem a közélettel, hanem üzlettel foglalkoztam, aminek volt egy óriási haszna, az anyagi függetlenség szabaddá tett. Ez az a fajta szabadság, amitől bátran és függetlenül tudok dönteni és tevékenykedni a politikában is. Így most, hogy másokért többet tehetek, mint magamért, hogy tehetek az ország jobbításáért, ennek öröme beleivódik minden porcikámba. Lelkesedtem már az életben ezért vagy azért, voltam már szenvedélyes nem közéleti ügyekben is. De hogy egy munka ennyire áthassa minden porcikámat, ezzel keljek és ezzel feküdjek és ezzel álmodjak, ilyen még nem volt. Mikor miniszterelnökként először elmentem nyaralni, az első napokban komoly erőfeszítést igényelt, hogy távol tartsam a gondolataimat a teendőimtől. Ráadásul én nem is pénzért dolgozom, a fizetésemet másokra fordítom, és a hatalom formális kellékei sem izgatnak. Meglehetősen normális hivatalt viszek. A környezetemben nem ugrálnak körül, kávémért is magam megyek ki az irodából, az autóinkat is alacsonyabb kategóriásra cseréltem.
Gyári munkás családból jöttem. Többen laktunk egy szobakonyhás, gangon WC-s lakásban. S minden energiámat arra fordítottam, hogy ki tudjak törni ebből: azt gondoltam, hogy több jár az élettől, s hogy nincs jól berendezve ez a világ, mert a szegény ember leginkább csak szegény marad. Sikerült kitörnöm, de nem felejtettem el, hogy kik a szüleim. Miniszterelnökként sokat teszek azért, hogy megalkossunk és működtessünk olyan mechanizmusokat, amelyek csökkentik a rajtvonalnál kialakuló társadalmi különbségek igazságtalan következményeit. Hogy az előrejutást ne a családi háttér és a születési hely, hanem a személyes erőfeszítések határozzák meg. A mi kormányunk az első tizenöt év óta, amelyik a gyermekszegénység ellen nemzeti programot indított. Ezt a programot pár héttel ezelőtt mutattuk be Ferge Zsuzsával közösen. A politikából az emberek ezt a munkát látják a legkevésbé, mert a parlamenti viták, acsarkodások, a buta kampányszövegek eltakarják az érdemi munkát. Ez persze elsősorban a mi hibánk, és nem a választóké.
2006. 03. 31. (X/13)
