Hallgatás vagy kiközösítés

Tavaly nyáron a Vatikánba hívta püspökeit a pápa, hogy a pedofilbotrányok következményeiről tárgyaljanak Fotó: Reuters

A hatvankilenc oldalas, latin nyelv? dokumentum létezéséről azok az amerikai és brit ügyvédek szereztek tudomást, akik a papok által elkövetett pedofil bűncselekmények áldozatait képviselik. Egyikük, Daniel Shea texasi jogász egyenesen azt állítja, hogy a Vatikán egy kézikönyvet állított össze arról, hogyan kell a közvéleményt megtéveszteni és becsapni.

A XXIII. János pápa pecsétjét viselő iratot 1962-ben adták ki, és címzettje a katolikus egyház "minden pátriárkája, érseke, püspöke". A dokumentum azokban az ügyekben nyújt eligazítást az egyházi vezetők számára, amikor egy papot szexuális bűncselekmény elkövetésével vádolnak meg. A vatikáni útmutatás az ilyen esetekre szigorúan előírja minden fél – a panaszos, az ügyben eljáró egyházi személyek, és a megvádolt pap számára egyaránt – hogy az ügyet a legteljesebb titokban kell tartani. A tilalom megszegőit az egyházi törvénykönyv szerint kiközösítéssel kell sújtani (a katolikus egyházi kódex büntető intézkedéseiről lásd keretes írásunkat). Annak, akit papi személy részéről szexuális zaklatás ért, a bejelentéssel egy időben titoktartási esküt kell tennie szóban és írásban az egyházi hatóság előtt. A dokumentum az eskü pontos szövegét is előírja, amely kimondja azt is, hogy a titoktartás élethossziglan tart, és az alól csak a pápa adhat felmentést. Bizonyos esetekben még az iratok megsemmisítését is előírta a püspök számára.

A pápai rendelkezésről a közvélemény nem szerezhetett tudomást, mivel szövege "szigorúan bizalmas" minősítést kapott, és az eredeti példányát a "Kúria titkos archívumában" kellett tárolni. Miután a "Crimine solicitationies" (Felbujtás bűnre) cím? dokumentum most mégis nyilvánosságra került, a katolikus egyház angliai képviselői hivatalosan elismerték annak hitelességét – állította az Observer.

Az útmutató elsősorban azokkal az esetekkel foglalkozik, amikor a szexuális zaklatás egy pap és egy laikus hívő között a "szent gyónás" keretében történt meg. Szól azonban az úgynevezett "legszörny?bb bűnökről" is, amelyeket a dokumentum úgy határoz meg, hogy egy pap által "bármely nem? fiatallal vagy közönséges állattal elkövetett obszcén cselekedetek".

Az ilyen ügyekben a püspököknek "a legteljesebb titoktartás mellett" kellett lefolytatni az eljárást. A titoktartás magában foglalta a teljes hírzárlatot annak érdekében, hogy az egyházat ne lehessen a sajtó részéről botrányba keverni. Az Observernek nyilatkozó katolikus egyházjogászok azt állítják, hogy az útmutató – amelyet eredeti formájában 1983-ig alkalmaztak, és hivatalosan csak 2001-ben vontak vissza – csak az egyház belső eljárási rendjére vonatkozott, és nem tiltotta meg az áldozatok számára a civil hatóságokhoz történő fordulás lehetőségét. A hivatalos katolikus Egyházi Törvénykönyv (Codex Iuris Canonici, magyarul Szent István Társulat, 2001) az 1387. kánon kommentárjában, amely a gyónás alatt elkövetett szexuális bűnökkel foglalkozik, továbbra is azt állítja: "A jelen kánon nem írja elő külön, hogy a csábító papot fel kell jelenteni."

A katolikus papok által megrontott fiatalok érdekében fellépő ügyvédek most mégis feljelentést tettek az igazságszolgáltatás akadályozása miatt, mivel úgy vélik, hogy a Vatikán a legfelsőbb szintről rendelte el a szexuális bűncselekmények eltussolását. "Ezek a rendelkezések a világ minden püspökéhez eljutottak. Azt bizonyítják, hogy létezett egy nemzetközi összeesküvés az egyház részéről a szexuális zaklatások eltitkolása érdekében. A dokumentumban egy teljes kézikönyvet állítottak
össze arra, hogyan kell megtéveszteni és becsapni a közvéleményt" – állítja Daniel Shea ügyvéd. Egy brit jogász, Richard Scorer, aki a Nagy-Britanniában papi pedofília áldozatául esett gyermekek jogait képviseli, egyetért Shea véleményével. Scorer szerint a dokumentum "leleplezi azt, amit mindig is sejtettünk, hogy a katolikus egyház megpróbálja eltitkolni a zaklatási ügyeket, és igyekszik elhallgattatni az áldozatokat. Önmagában a kiközösítéssel való fenyegetés ténye elárulja, mennyire fontosnak tartották a legmagasabb vatikáni körök azt, hogy megakadályozzák az információk kiszivárgását." Scorer úgy véli, hogy a dokumentum több mint negyven éve, 1962-ben keletkezett, így cáfolja azt a katolikus állítást, miszerint a szexuális zaklatási esetek csak az utóbbi években jelentettek volna problémát.

Az ügyvédek szerint a vatikáni rendelkezések nyilvánosságra kerülésével új megvilágításba kerülnek a közelmúltban kirobbant pedofilbotrányok. Richard Scorer példaként említette Murphy O\'Connor bíboros, a nagy-britanniai katolikusok vezetőjének esetét. O\'Connor elismerte, hogy hibázott, amikor egy gyerekeket zaklató angliai pap, Michael Hill ellen nem tett rendőrségi feljelentést, hanem áthelyezte más pozícióba. Hill azonban új szolgálati helyén sem változtatott magatartásán, és a bíróság később elítélte kilenc gyermek megrontásáért. O\'Connor nemrég nyilvánosan bocsánatot kért a téves döntése miatt, de az ügyvéd szerint megkérdőjelezhető, hogy egyedi tévedésről lett volna szó, amikor a bíboros eltitkolta papjának bűncselekményét, és nem a Vatikán rendelkezéseit követte.

Az 1962-es dokumentumot a Vatikán 2001-ben vonta vissza. Ezt a rendelkezést Ratzinger bíboros, a Hittani Kongregáció vezetője, a pápa után a második legnagyobb befolyással rendelkező katolikus vezető írta alá – írta összeállításában az Observer. Az AP hírügynökség szerint a "zéró tolerancia" elvével meghirdetett új rendelkezéseknek, és a sajtóban is nyilvánosságra került eseteknek köszönhetően csak az elmúlt egy év során több mint négyszáz pedofil papot bocsátottak el állásából. Ez a szám azt jelzi, hogy – legalábbis Amerikában – a katolikus egyház felismerte, hogy a "mundér védelme", és a paphiány sem adhat igazolást a közvélemény szemében a pedofil papok szerecsenmosdatására.

Az 1962-es titkos pápai útmutatás címlapja. Negyven év után előkerült