hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Élet a Nagykörúton túl
Interjú Gy. Németh Erzsébet szocialista fopolgármester-jelölttel

2002. 09. 29.
– Lefogadnám, hogy már torkig van a Demszky Gábor javára történo visszalépést firtató kérdésekkel.– Szerencsére egyre kevesebben kérdezik, és ilyenkor minden alkalommal elmondom, és Önöknek is elmondom: nem fogok visszalépni, és a pártom sem fog visszaléptetni.– Mégis, miért "indítottak így rá" Demszky Gáborra? Egyrészt már háromszor nyert a szocialista jelöltek segítségével, másrészt, ha úgy vesszük, o most az MSZP-nek is fopolgármestere, hiszen közösen kormányozták a fovárosi koalíciót. – Na, akkor ezt tegyük rendbe. Eloször is nem háromszor nyert, hanem csak kétszer, mert egyszer a közgyulés választotta ot meg. Másodszor, 1998-ban nem Katona Béla döntött úgy, hogy visszalép, hanem a szocialista párt. Harmadszor, aki az elmúlt ciklusban Demszky Gábor ténykedését figyelemmel kísérte – különös tekintettel arra, hogy akkor o pártelnök is volt –, az beláthatja, nem koalíciós fopolgármesterként viselkedett. Már akkor sem rá épített a szocialista párt, és most sem ezt tesszük, pláne, hogy megnyertük a parlamenti választásokat. Mi egy jobb programot kínálunk a választóknak, amely egy új fejezetet jelentene október 20-ától kezdve a budapestiek és Budapest számára. Gy. Németh Erzsébet. Tenyerén hordaná a fovárost Fotó: MTI

– A közvélemény-kutatási eredmények alapján nem áll annyira jól, mint két fo riválisa. Veresége esetén mennyire tunik kidobott pénznek ez a hatalmas kampányösszeg, mely – ha jól tudom – a versenyben lévok között a legnagyobb?

– A büdzsét nem én kezelem. Azt azonban látni kell, hogy az MSZP nemcsak a fopolgármesterségért kampányol ebben a városban, hanem azért is, hogy mind a közgyulésben, mind a huszonhárom kerületi testületben eros frakciónk jöjjön létre, illetve minél több szocialista polgármester legyen. Ez a kampány ennyiben kicsit különbözik azokban a vidéki városokban folytatott korteskedésektol, melyekben egyszintu az önkormányzat, itt ugyanis a fopolgármester-jelöltnek a teljes vertikumért harcolnia kell.

– Mi az a plusz üzenet, ami miatt ennyire fontosnak tartják, hogy a szocialisták többségbe kerüljenek a fovárosban?

– Mi azt mondjuk – és ez az én fo szlogenem –, hogy "Együtt többre jutunk", és fopolgármester-jelöltként azt mondom, hogy amit tervezünk, csak együtt lehet megcsinálni. Eros szövetséget ajánlok majd fopolgármesterként minden kerületi önkormányzatnak, polgármesternek. Teljesen függetlenül attól, milyen párt színeiben választották meg. Abban sem teszek különbséget, hogy külso vagy belso kerületeknek a vezetoje-e az illeto, noha teljesen más problémái vannak a két régiónak. Én a Nagykörúton túlra is fogok látni ebben a városban. Eddigi ténykedésem is azt mutatja, hogy a kerületi polgármesterekkel, kerületi testületekkel sokkal jobb kapcsolatot lehet kiépíteni, mint amilyet a jelenlegi vezetésnek sikerült, és szerintem ennek a huszonnégy embernek – a huszonhárom polgármesternek és a mindenkori fopolgármesternek – kutya kötelessége rendszeresen egy asztal mellé ülni, és megvitatni a város problémáit. 

– Ez eddig nem volt gyakorlat?

– Errol a kerületi polgármesterek részletesebben tudnának beszámolni. Van olyan polgármester, aki azt állítja, hogy négy éve nem tudott kezet fogni Demszky Gáborral a saját kerületében. De ez már a múlt, amin nem érdemes rágódni.

– És mi a jövo?

– Programunk lényege, hogy a fovárost egy egységes egészként akarjuk fejleszteni, másik fo markáns eleme pedig, hogy mi ebben a városban az embereket fogjuk középpontba állítani, mert a fejlesztéseknek csak akkor van értelme, ha utána normálisabban lehet parkolni, közlekedni, tisztábbak az utcák, enyhülnek a "kutyaproblémák", és még hosszan sorolhatnám. Ezek mind olyan ügyek, melyektol nekünk, városlakóknak nem jó a közérzetünk, nem jók a mindennapjaink, ezért változtatásra van szükség. Ezek közül egyes területekre egyszeruen több pénzt kell majd fordítani, és itt fontos szerepe lesz a kormányzati segítségeknek. A Medgyessy-kormányban pedig már abszolút megvan ez a szándék, nemcsak Budapest, hanem mind a háromezerkétszáz önkormányzat esetében. Az új kormány másképp gondolkodik, mint az elodje, megfelelo forrásokat fog teremteni az önkormányzatok számára.

– Az elobb több olyan feladatot is felsorolt, melyek már az elmúlt ciklusok baloldali koalícióinak idején is megoldásra vártak. Lehet azt mondani, hogy a fejlesztések elmaradásában Önök is ludasak voltak?

– Mi ezekért harcoltunk minden évben, és folyamatosan azt a markáns véleményt fogalmaztuk meg, hogy egy város nem lakható, és nem élheto ilyen körülmények között. Jó néhány dolog másképp alakult volna, ha csupán a saját programunkat valósíthattuk volna meg. Ennek a városnak nemcsak fejlesztésekre van szüksége, hanem átgondolt fejlesztésekre, melyeket csak akkor lehet élvezni, ha olyan alapveto dolgok, mint például a köztisztaság, hosszú távon megoldódnak.

– Schmitt Pál és Demszky Gábor is többnyire arról beszélnek, hogy az o személyük testesíti meg azt, ami a választóknak kell. Ön ezzel szemben mindig a pártról és a párt programjáról beszél. Miért van az, hogy a szocialisták kampánya nem az Ön személyére van kihegyezve? 

– Ön úgy látja, hogy ez a kampány nem az én személyemre van kihegyezve?

– Ön is ezt nyilatkozta.

– Nem, én azt nyilatkoztam, hogy a szocialistáknak van egy jó programjuk, és éppen ezért kell hogy szocialista fopolgármestere legyen ennek a városnak, aki ezt a programot végrehajtja. 

– Akkor miért mondta azt, hogy ez az egész kampány nem Önrol szól, és hogy a szocialisták programjának népszerusítésére szegodött?

– Ezt mindig arra a kérdésre válaszoltam, hogy lennék-e helyettese Demszky Gábornak. Nézze, Schmitt Pálnak teljesen természetesen személyes kampányt kell folytatnia, hiszen neki azt az imázst kell elhitetnie a választókkal, hogy független, és nem az a két párt támogatja, akiknek a kormányzása alatt ez a város annyi sok kárt, bosszúságot, hátrányt és hiányt szenvedett. Demszky Gábor esetében pedig azt gondolom, hogy o mindig is egy önjáró, sokszor a pártjától is független politikus volt. 

– Sokszor említette erényként, hogy Ön no. Miért gondolja, hogy Budapestnek jobb lesz, ha egy hölgy vezeti? 

– Egy lakásból is a no csinál otthont, és én azt ígérem a budapestieknek, hogy otthonosabb városuk lesz. Bennszülött budapesti vagyok, minden centijét, minden zegét-zugát nagyon jól ismerem, tudom, mik a problémái, és a megoldást is nagyjából tudom ezekre. Ami pedig a nokkel kapcsolatos sztereotípiákat illeti, azokra a magyar politikai élet kokeményen rácáfol, ugyanis a parlament elnöke hölgy, a belügyminiszter hölgy, és a legnagyobb frakció vezetoje szintén hölgy. Népszeruségüket figyelve elmondhatjuk: a közélet jól veszi, hogy a nok eljöttek a fakanál mellol.

– A jobboldal támogatottja sokszor utal egy bizonyos százmilliárd forintos aranytartalékra, amit o, gyozelme esetén a problémák megoldására fordítana. 

– Itt borzasztóan nagy félreértések vannak, és szerintem Schmitt Pálnak még nem sikerült igazán átlátnia az önkormányzati gazdálkodás részleteit. A valóságban körülbelül nyolcvanmilliárd forint áll rendelkezésre, de ennek már megvan a helye fejlesztési címmel ellátva. Az államháztartási törvény értelmében a város csak úgy indíthat beruházást, ha megvan rá a fedezete. Ha most elköltjük az egyszeri és megismételhetetlen privatizációs bevételeket, akkor esélyünk sincs arra, hogy például a négyes metróból a ránk eso részt kigazdálkodjuk. Szó sincs tehát tartalékról. Olyan ez, mint amikor egy család azt mondja, hogy jövore szeretnénk felújítani a házat, új autót is szeretnénk venni, és végignézik, milyen forrásokból valósíthatóak meg a terveik. 

– Szintén Schmitt Páltól hallottam, hogy már voltak eloválasztások, méghozzá akkor, amikor háromszázezer fovárosi költözött el Budapestrol az elmúlt tizenkét évben. 

– Persze, de Schmitt Pál azt is szokta mondogatni, hogy az elmúlt tizenkét év alatt egy centiméter metró sem épült, ezért is kell jobboldali fopolgármester. Ez azért mosolygást kiváltó érve a fopolgármester-jelöltnek. Azt hiszem, hogy ez az elvándorlási folyamat lassacskán megállt, és elkezdett a visszájára fordulni. Ennek nagyon sok oka lehet, de megoldás csak egyféle, nevezetesen, hogy el kell indítani az MSZP városrehabilitációs lépéseit, akár a belso kerületekben, a régi lakótömbök felújítása, akár a közterületek rendezése, akár a panel lakótelepeink felújítása, akár a szociális bérlakások építése tekintetében. Mindezt természetesen kormányzati, önkormányzati segítséggel. 

– Mezei autósként elmondhatom, hogy felháborítóan rossz állapotban vannak a fováros útjai, pláne az adóterhek mértékéhez képest. Ezért ki teheto felelossé? 

– Ha én leszek a fopolgármester, akkor a következo négy év alatt kétszáz kilométer utat fogunk felújítani. Természetesen nem ilyen botor, kampányszeru módon kell megszervezni az útépítéseket, hogy pont azokat zaklatjuk vele, akiket érint. Ez a város nem csak az elmúlt két-három hónapban tudott volna nekilátni az útfelújításoknak. Az is biztos, hogy budapesti tömegközlekedést nagymértékben fejleszteni kell, melyhez nyilvánvalóan meg kell állapodni az állammal a nagyvárosi tömegközlekedési normatíva bevezetésérol, magyarul arról, hogy a BKV kapjon valamilyen normatív támogatást, és ez adott legyen az összes többi, tömegközlekedést fenntartó nagyvárosnak is.

– Veszíthet-e Ön bármit is az önkormányzati csatározásokban?

– Mire gondol, mit veszíthetnék?

– Szerintem semmit. Hiszen ha nyer, akkor nagy megtiszteltetés éri, ha fopolgármester-helyettes lesz, akkor is elore lépett a frakcióvezetoi poszthoz képest, ha pedig mégis másnak áll a zászló, akkor is egy nagyon ismert, élvonalbeli politikus marad a pályán. 

– Egyáltalán nem biztos, hogy fopolgármester-helyettes szeretnék lenni. Sot! A jelöltség már önmagában nagy kihívás és megtiszteltetés, melynek csak pozitív hozadéka van, tehát nem hiszem, hogy bármit is veszthetnék. Ráadásul a két ellenfelemmel szemben nekem még némi életkori tartalékaim is vannak.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!