hetilap

Hetek hetilap vásárlás
London harmadszor

2012. 03. 01.
A Los Angeles-i olimpia (1984) óta nem titok, hogy az olimpia nem csupán a világrekordot döntögetők és a rendező ország kiváltsága, hanem bizony a gazdasági megtérülés is lényeges komponense az előkészületi számításoknak. David Cameron szerint az olimpia stratégiai fontosságú országa számára, hiszen az előrejelzések szerint naponta 350 ezer külföldi látogató hozzávetőleg 11 milliárd fontot fog elkölteni a nyári játékok ideje alatt. A brit miniszterelnök arra kérte a hazai turisztikai ipar képviselőit, hogy „mindent tegyenek meg  az olimpiában rejlő üzleti potenciál kiaknázásának érdekében". A korábbi olimpiák még a nullszaldót sem közelí­tették meg, de a Visit London igazgatója, Mark Howell bizakodóan azt állította, hogy „London az olimpián messze túlmutató programokat és látnivalókat kínál, s a jó közlekedés miatt az idelátogatók könnyen bejár­hatják Nagy-Britannia egészét is". Howell azt is hozzátette: „A turizmusszervezők felelőssége az is, hogy megfelelően hangolják össze a sportturizmus és a szabadidős turizmus promócióját és az igények kielégítését."

A grandiózus munka marketingeléséhez 100 millió fontot a brit miniszterelnök el is különített a büdzséből. Az olimpiai játékok teljes költségvetése több mint 2 milliárd fontra rúg, melynek nagy részét szponzori támo­gatásból, illetve ezen kívül jegyeladásokból, közvetítési díjakból és egyéb kereskedelmi bevételekből, valamint állami támogatásból fedezik. Mára 50 fölé emelkedett az olimpiát támogató cégek sora, például a 4700 olimpiai érem nyersanyaga is szponzori felajánlásból - alapanyagát amerikai és mongol bányákból kinyerve - kerül a győztes olimpikonok nyakába.

A magyarok felkészültek

Magyarországon a Pegazus Sport-Tours utazási iroda vezényli a hivatalos kiutaztatást a 2012-es londoni olimpiára a Magyar Olimpiai Bizottsággal együttműködve. A cég idestova a negyedik olimpiát szervezi nagy sikerrel. Káldy Kinga, a cég olimpiai utazásokért felelős referense a Hetek megkeresésére elmondta, hogy mintegy 2000 szurkolóval terveznek, eddig 1000 jegy talált gazdára, de az utazni vágyók nagy része az árak mérséklődésében bízva halogatja a foglalást. „Az olimpia esetében ez azonban nem így működik. A repülőjegyárak is folyamatosan változnak, a helyek telítődnek, ezért azt javasoljuk az utasoknak, hogy minél előbb foglalják le az utazásukat, ugyanis a helyszín közelsége miatt is nagy az érdeklődés." Az utazási iroda többféle csomagot ajánl klienseinek. Az olimpia 18 éjszakáját 3 darab 6 éjszakás turnusra osztották, de a nagy érdeklődésre való tekintettel 2 és 9 éjszakás csomagot is készítettek. A legolcsóbb út 295 000 Ft/fő, a legdrágább út pedig 1 275 000 Ft/fő. Az előbbi ár például egy átlagosan lelkes szurkoló kajak-kenu döntős utazás díja, mely összeg - a reptéri illetéken kívül - a repülőjegyet, a repülőtéri transzfert, 2 éjszakás szállást (4 csillagos szállodában), valamint a döntő belépőjegyét foglalja magába. Az utóbbi összegért az olimpia nyitó vagy a záróünnepének hetét tölthetik el Londonban az arra befizetők. Az utazási irodák szerint az érdeklődők többségében a magyarokat akarják látni. Egy átlagos szurkoló csak 2-3 éjszakát tud kint tölteni; akik milliós nagyságrendben gondolkodnak, azok a nyitó vagy záróünnepségeken kívánnak részt venni. A kiemelt csomagok között szerepel a Berki Krisztián döntőjére szóló utazási csomag 990 000 Ft/főtől, illetve 1 355 000 Ft/főtől foglalható a „Magyarok krémje" olimpiai utazási csomag, amely egyedülálló lehetőséget kínál a szurkolóknak, hogy 6 napon belül négy olimpiai belépővel szurkoljanak olyan kiemelkedő sporteseményeken, melyeken a magyarok nagy reményekkel állnak rajthoz" - fejti ki a kínálatot a Pegazus referense.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!